Semmi Sem Az Aminek Látszik

2/12 rész

Dave szemszöge

Mocorgásra ébredek. Lexi a karjaim közt fészkelődik. Sír, de csukva van a szeme. Le van ízzadva. Biztosan rosszat álmodik. Simogatni kezdem az arcát.
-Nyugodj meg. Semmi baj.-húzom még közelebb magamhoz.
-Semmi baj. Minden rendben van.-puszilom meg.
Arcát simogatom, lassan megnyugszik és vissza is alszik. Kikelek az ágyból, már úgysem tudok elaludni, meg értelme sincs. Reggel öt van, egy óra múlva felkeltem Lexit is. Felveszem a nadrágom és kimegyek a szobából. A nappaliban, leheveredem a kanapéra. Bekapcsolom a tv-t és jobb híján a híradóra kapcsolok.
-Egy hatalmas állat randalíroz a városban. Sokak vérfarkasnak mondják, de csak egy közönséges farkas lehet. A hatóságok próbálják befogni az állatot.-baszki ez nem lehet igaz.
Felállok a kanapéról és el vissza kezdek járkálni. Egy ideje már járkálok mikor Lexi kómás fejel kisétál a szobából.
-Mi u..ugye nem?-dadog.
-Nem feküdtünk le. Lexi én meleg vagyok.-nyögöm ki.
-Király.-fújja ki megkönyebülten a levegőt.
-Ja az.-ülök le a kanapéra.
Csendben bámuljuk a tv-t. Újra az a hír megy le ami engem is kiakasztott.
-Basszus ennyire hülye nem lehet!-morran fel Lexi.
Rákapom a fejem. Értetlen tekintetemből leszűri hogy választ várok.
-A bátyám az.-feláll a kanapéról.
Bemegy a szobába.

Lexi szemszöge

Szinte berontok a hálóba. Dave pólóját lekapom. Vissza fordulok vele. Kicsapom az ajtót és szinte meztelenül állok a háló ajtajában.
-Dave a pólód.-az említett személy egyből megfordul.
Gondolkodás nélkül a képébe dobom a pólóját.
-Kösz.-morog.
-Ne morogj nem áll jól.-szólok a szobából.
Jót kuncog a nappaliban. Felkapom a ruháim és kiviharzok a ''lakásból,,. Le a lépcsőn nem várom meg a liftet. Össze ütközök egy sráccal.
-Nézz a lábad elé!-morranok fel.
Meg sem várom míg megszólal tovább indulok, de elkapja a karom. Kirántom a kezem marka közül és tovább indulok.
-Várj hogy hívnak?-szól utánam.
-Valahogy. Hagyj békén!-szólok vissza neki.
Hamar leérek a lépcsőn. Az ajtóhoz megyek és már ki is lépek a hideg utcákra. Korán van még, de a város már nyüzsög. Van akik munkába sietnek, míg páran céltalanul bolyonganak. Gimnazisták mindenhol. Szinte azonnal kiszúrom a motorom. Még jó hogy Dave az éjjeliszekrényen hagyta a kulcsaim. Gondolkodás nélkül indulok a motorom felé. Nem tudom pontosan hol vagyok, de nem gond hamar összeszedem magam. Érzem Andy illatát. Szinte azonnal eltalálok hozzá. Az út szélén ül. Megállok mellette mire ő félnéz rám. Lassan leszállok a motorról.
-Te nem vagy normális!!!-ordítok rá egyből.
-Ezt hogy gondoltad? Basszus! Felbírod fogni hogy mit csináltál? Nem hiszem el. Andy mi történt veled? Nem ilyennek ismertelek.-szememből lecsordul egy könnycsepp.
-Már egyáltalán nem is ismertél!-megemeli a hangját és folytatja.
-Nem beszéltünk. Már szinte teljesen eltávolodtunk. Mintha nem is lennénk ikrek. Lexi inkább veled mi történt? Kettőnk közül te változtál meg jobban nem én!-velem szemben áll.
-Szóval minden az én hibámból történt? Ez kurvára nem igaz. Nem csak én hibáztam. És ha hibáztam is, ember vagyok! Nem kell tökéletesnek lennem! Senki sem az, még te sem. Csalódtam. Valakiben aki egyszer fontos volt. Nem tudom magam túl tenni rajta olyan könnyen. Nekem is fájnak dolgok. Attól még hogy nem mutattam fájtak. Te nem fogod fel. Benned csalódtam a világon a legnagyobbat. Azt hittem ismersz. De közben észre sem vetted hogy mekkora a baj! Tönkretett az élet, depressziós  lettem! Ami a legjobb, senkinek sem tűnt fel. Ez fáj a legjobban. Senki nem látta hogy baj van. Mindenki élte a saját életét.-csak némán folynak le arcomról a könnyek.
A szívem meghasad, de úgy érzem Andy-é is. A fenébe is még ilyenkor is rá gondolok. Valami történik. Halványulunk. Mintha elnyelne a föld.
-Andy mi történik?-kapom az említett személyre a tekintetem.
-Ezt akartam megmondani. Ha mind a kettőnk szíve megszakad akkor úgymond meghalunk. Eltűnünk, mintha soha nem is léteztünk volna. Csak az tudd rólunk aki ismer, de ők is csak a hiányunkat érzik..-halvány mosolyt fest az arcára.
-Szeretlek Lexi.-suttogja.
-Én is téged Andy.-viszonzom gesztusát.
Mielőtt eltűnnénk egy utolsó ölelést váltunk. Egymást ölelve leszünk semmivé.

Írói szemszög

Miután Lexiék felszívódtak valami megváltozott. Mindenki tudta hogy valami hiányzik az életükből, de nem tudták pontosan mi az ami hiányzik. Dave sokszor merengett a kollégiumi üres ágyon. Azóta sem volt új szobatársa.
Maya és Derek mindig csodálkozva teszik be a lábukat a régi szobákba, ahol minden egyes bútor és tárgy ugyanott van ahol a két testvér eredetileg hagyta. Tudták hogy már soha többé semmi sem lesz a régi. Érezték a hiányt. Két olyan személy hiányát akik egykor sokat jelentettek nekik...

Vége

Hát ennyi lenne. Köszönöm hogy ilyen sokan olvastátok. Köszönöm hogy velem voltatok. Volt pár nehéz időszakom. Amilyen kedvem volt azok szabályozták a részeket. Sziasztok. :-)