Semmi Sem Az Aminek Látszik

8. rész

Derek egy másik lánnyal ölelkezik. Szinte hallom ahogy a szívem darabjaira hullik. Mintha csak Derek is meghallotta volna, egyből észrevesz. Elindul felém, de én elkezdek az ellenkező irányba futni. Nem tudom merre csak megyek amerre a lábam visz. A vízesésnél kötök ki, leülök a földre és felhúzom a térdeim. Óvatosan ráhajtom a fejem, csendben nézek magam elé. Nincs kedvem ordítani, dühöngeni egyszerűen csak nyugalmat akarok. Annyi embert veszítettem már el, hogy meg sem lepődnék azon ha Derek is itthagyna..
Hallom a mozgást körülöttem, és az íj húrjának rezdülését is, de meg sem mozdulok. Miért meneküljek?.. Két nyíl száguld felém, de nincs erőm kitérni előlük, fölösleges.. Egy hang sem jön ki a torkomon amikor a két hegyes tárgy belém fúródik. Hirtelen elönt a düh, de most nem veszíthetem el a fejem. Annak sohasem volt jó vége. Kihúzom a két nyílat a testemből, ezzel beindítva a gyors gyógyulást, de mást nem teszek. A pulzusom még mindig az egekben van.
-Anya.. apa.. gyermek.. anya.. apa.. gyermek..-kezdem ismételni.
Ezt még Derek tanította nekem az elején. Neki alfa, béta, omega, nekem anya, apa, gyermek. Mindenkinek mást jelent, de ez segít összpontosítani a kezdőknek. Én már rég nem vagyok kezdő, de most mégis szükségem van rá.
-Milyen aranyos! A hallott szüleidet használod mantraként! Kár értük, oh hallottad volna hogy hogyan könyörögnek.-hallom meg a közelből a hangot.
-Nee kérem nee, nekünk gyerünk van.. nem öltünk meg senkit, betartottuk a szabályokat!..-eltorzítja a hangját és utánozni kezdi a szüleimet.
Felemelem a fejem és egyenes rá nézek vörösen izzó szemeimmel.
-Fogd be!-sziszegem fogaim között.
-Tudod, mondták hogy még sokra viheted, de én csak kiröhögtem őket! És lám lám mennyire igazam lett, mit sem ér szemeid vörös ragyogása ha nem tudod kordában tartani az érzéseidet!-nevet fel gúnyosan.
Elém gugol és elsimít egy tincset a hajamból, nem ismerem fel.
-Ha akarnálak széttéphetnélek!-morgok rá.
-Ugyan drágám! Ne nevettes, egy Argent vagyok, semmit sem érsz ellenem!-áll fel mellőlem.
-Kate...-suttogom.
Újabb nevetés hangja üti meg a fülemet.
-Úgy bizony, személyesen!-vigyorodik el.
-Mit akarsz tőlem?-állok fel a földről.
-Tőled igazából nem sokat, Derek Haletől már annál inkább. Szóval segítesz nekem, vagy Stiles bánja, most hogy vérfarkas van okom megölni!-megfenyegetett.
-Menj a pokolba!-morgok rá.
Egyenes a vízesés felé futok és beugrok alá.
-Már ott vagyok drága!-ordít utánam.
Nem foglalkozom vele, egyenesen a vízesés mögött lévő barlangba rohanok ami kivezet a házunkhoz közeli rétre. Egyre gyorsabban futok a célom felé, cseppet sem törődve azzal hogy valaki megláthat. Erősen becsapom magam után a bejárati ajtót. Stiles felkapja a fejét és fel is pattanva a kanapéról felém indul. Mielőtt elém érne felfutok az emeletre, egyenesen a szobámba. Az ajtónak dőlök és lecsúszok a földre. Egy hatalmasat ütök a padlóba, majdnem elveszítettem a fejem. Csupán pár másodperc telt el, de már hallom Stiles hangját az ajtó másik oldaláról.
-Mi a baj?-kérdezi aggódva.
Nem válaszolok, elkezdi befelé tolni az ajtót, azzal együtt pedig engem is. Nem akadályozom meg, nincs bennem annyi erő. Amint be tud jutni leül mellém, és átkarolja a vállam. Én a fejem a vállára hajtom és szépen lassan megnyugszom.