Vampire Twins

8.rész - Bocsáss meg!

  Ahogy eltávolodtak a falutól, ismét csend telepedett rájuk. Marcus befúrta magát Bill kabátja alá, és a férfi lassú légzéséből arra következtetett, a fiú elszenderedett.
– Mikor állhatunk meg? – Szólalt meg ásítozva Tom. – A nappali alváshiány érezteti magát.
– Mindannyian fáradtak vagyunk. – Válaszolt Stephanie. – De amíg nem kerülünk elég messzire, nem kockáztatom, hogy megálljunk.
– A fiú már alszik. – Jegyezte meg halkan Bill.
– Akartam is kérdezni, miért hoztad egyáltalán magaddal? – Vonta fel szemöldökét az idősebb.
– Mert, olyan esetlen szegény. – Simogatta meg Bill, Marcus hátát, mire az nyöszörgött egy kicsit, és karjait védelmezője mellkasa köré fonta. – Hiszen nézd, mennyire ragaszkodik hozzám.
– Látom, de Londonba nem viheted magaddal. Az anyáddal hagyod, ahogy mondtad. Igaz? – Szegezte Billnek kérdését a lány.
– A háború nem gyerekeknek való. Nem akartam magammal vinni. De vissza fogok jönni érte, ha minden elrendeződött.
– Mégis miért akarsz egy gyereket a nyakadba venni? – Kérdezte meglepetten Tom.
– Megmentettem. Hozzám tartozik.
– Megint ostobaságokat beszélsz Kaulitz! – Gyorsított lova léptein a lány.
– Tudod, Bill nem képzeltem volna, hogy pont te vagy az, aki mindenek árán meg akar védeni valakit. Főleg nem egy ilyen esetlen lényt, mint Marcus.
– Tom, ezt én sem hittem volna, de van valami ebben a fiúban, ami felkeltette az érdeklődésemet. Hasonlít rám.
– Valóban, de ez lehet a véletlen műve is. – Vont vállat Tom. – Hiszen egy fajhoz tartoztok, talán ebből ered a hasonlóság.
– Ez igaz, és mégsem. Egyetlen vámpírt sem ismerek, aki ennyire...Olyan mint én. Kivéve téged, de te az ikertestvérem vagy.
– Még fiatal. Sokat változtattak rajtad is az évek. Sminkelned viszont nem kéne. Több rajtad a szemfesték, mint Stephanien...
– Köszönöm, hogy ismét az orrom alá dörgölöd, mennyire nem vagyok férfias! Na, igen. Így már értem. Tulajdonképpen azért voltál képes megcsókolni, mert nem látsz bennem semmi, olyat, ami arra utal, hogy férfi vagyok. De megnyugtatlak, nekem is az van a lábaim között, ami neked!
– Hát erre már nem tudok mit mondani. – Ugratta be vágtába pej lovát az idősebb, magára hagyva Billt, a fiúval.
– Micsoda egy ostoba, önfejű, barom... – Szitkozódott magában Bill. Ő, nem mert vágtázni, félt, hogy Marcus akkor felébredne. Nem akarta most megzavarni. Légzése egyre lassúbbá vált, ahogy elmerült az álomvilágában. Szinte már halottnak lehetett volna állapítani, ha Bill nem érezte volna kilégzésenként forró leheletét. A gyerek jelenléte lecsillapította, és ő is mély transzban volt. Csak bámult maga elé, de nem látott. Marcus ajkait már a nyakán érezte, aztán apró tűhegyes fogak fúródtak bőre alá. Próbált kiáltani, de nem tudott. Ajkai némán tátogtak, ahogy egyre több vért szívtak belőle. Minden egyes korty, visszhangzott a fejében, elnyomva minden gondolatot, és zajt. Aztán abbamaradt. Marcus ajkai már nem voltak a nyakán, de mielőtt még elhúzódott volna tőle, nyelvével átnyalta az apró sebhelyet, hogy elálljon a vérzés, és elindulhasson a gyógyulás. Aztán a fejét ismét Bill mellkasának támasztotta, aki lassan magához tért. Ismét látott, és a légzése is normális lett. Lassan fordította fejét a fú felé.
– Sajnálom... – Suttogta Marcus.
Bill nem tudott válaszolni. Olvasott már a fiatal vámpírok különleges képességeiről, a láthatatlanná válásról, és arról, hogy mély transzba tudják ringatni áldozataikat, akit aztán szárazra szívnak. De soha nem élte még ezt át, és maga sem alkalmazta, mikor még meg tudta csinálni.
Mikor Marcus nem hallott választ, ismét megszólalt. : Ugye jól vagy?
– Semmi bajom... – Nyögte ki végül a rövid választ.
– Annyira sajnálom, tudom, hogy nem lett volna szabad, de nagyon régen nem ittam már.
– Nem haragszom, tudom, hogy nem juthattál sok vérhez annál a fickónál.
– Többé nem teszek ilyet. Ígérem! – Nézett Bill szemeibe a fiú.
– Inkább igyál még! – Hajtotta oldalra fejét Bill.
– Tessék?
– Tudom, hogy nem volt elég, az amennyit ittál. Csak bátran!
– Bill..Én nem..
– Ne utasíts vissza!
– Nem akarok még több fájdalmat okozni! – Ellenkezett Marcus, de Bill megfogta, és ajkát a nyakához nyomta.
– Csináld! – Parancsolt rá keményen Bill, szinte kívánta, hogy ismét érezhesse a fiú ajkait nyakához érni.
Marcus, bár vonakodva, de engedelmeskedett, hiszen éhes is volt. Apró puszit nyomott Bill nyakára, mielőtt ismét beleharapott volna. A férfi érezte, hogy Marcus ajkai ismét forró bőrére tapadnak, férfiassága pedig megkeményedett. De nem akarta tovább húzni az időt. Utolsó erejével megállította Blood-ot. Aztán elkezdte bontogatni a nadrágját. Ahogy elkezdett mozgolódni, Marcus el akart húzódni tőle, de Bill rászólt: Ne hagyd abba! – Közben pedig megsimította keményen ágaskodó hímtagját. Rekedten felnyögött, és megnyalta az ajkát. – Igen! – Vetette hátra a fejét, és elkezdte magát kényeztetni, míg bal tenyerével Marcus nyakát, és hátát simogatta. A fiú már nem szívott, de nem merte ajkait levenni Bill nyakáról. Nem értette, a férfi miért sóhajtozik, de nem is akarta tudni. Bill egyre gyorsabban mozgatta magán izzadt tenyerét. A gyönyör elborította minden porcikáját, sóhajtozott, nyögött, és szorosan ölelte magához a fiút. – Húzd fel a pólódat! – Kérte halkan, de erőteljesen. A fiú félt, nem tudta, hogy mit akar ezzel Bill, de nem mert ellenkezni, felhúzta magán a pólót felfedve hófehér hasát. – Ez az! – Nyögött egy hangosabbat, aztán elérte az orgazmus. Húzott magán még párat, miközben spermáját Marcus hasára lőtte. A fiú érezte a forró cseppeket végigcsorogni magán, és elfogta a hányinger. El akart húzódni, de nem tehette, mivel a férfi magához szorította.
– Köszönöm. – Suttogta Bill és közben erősen zihált.
Marcus nem tudott válaszolni. Undorodott, és meglepte ez a viselkedés.
– Nem akartalak zavarba hozni... nagyon régóta nem éreztem ilyet. Ne haragudj rám, had töröljem le. – Bill elővett egy zsebkendőt, és áttörölte vele a fiú hasát.
– Nem kellett volna engedelmeskednem.. – Húzta vissza pólóját már tiszta hasára Marcus.
– Köszönöm, hogy megengedted nekem, hogy....így... 
– Undorító vagy! – Mondta mérgesen a fiú, és le akart ugrani a lóról, de Bill elkapta a karját.
– Nem kell gyalogolnod! Maradj csak! Befejeztem.
– Azt észrevettem! – Húzta el száját a fiú.
Bill amilyen gyorsan csak tudta, rendbe szedte magát, összegombolta a nadrágját, és megtörölte izzadt homlokát. Még éppen idejében, mert pont akkor vágtázott melléjük, a másik kettő vámpír.
– Bill, megtennéd, hogy nem most beszélgetsz a gyerekkel?! – Förmedt rá Stephanie a fiatalabb Kaulitzra. – Sietnünk kellene, de úgy látom, te kurvára ráérsz!
– Sajnálom, csak felébredt, és elkezdtünk beszélgetni. – Vakargatta Bill a tarkóját.
– Csak menjünk! ÉS most ajánlom, hogy ne szórakozz velem Kaulitz! – Ugratta galoppba lovát a lány, mögé pedig beállt Tom, aki nem szólt az öccséhez, csak megvetően ránézett, aztán elvágtatott.
– Látom, nem nagyon kedvel a tesód! – Szólalt meg gúnyosan Marcus. – Indítsd már el a lovadat!
Bill nem válaszolt. Hibának könyvelte el azt a tíz percet, amíg magához nyúlt. Aztán végül elindult. Galoppozott a többiek után. Marcus erősen kapaszkodott előtte, de most nem figyelt rá. El akarta felejteni ezt a napot....