Vampire Twins

14.rész - Alku

  A fiúk és Stephanie egy ideig faggatták Marcust, hogy elárulja, mit beszélgetett a farkassal. Ám a fiú ebben a kérdésben hajthatatlan volt, így hamar feladtak a próbálkozással, és mindenki az utat pásztázta a tekintetével. Hajnaltájban elkezdett esni a hó, és feltámadt a szél is. A lány gyorsabb tempót kezdett diktálni, félt, hogy esetleg a hágót elzárja a hó, és akkor képtelenség lesz az átkelés.
A süvítő szél jeges lehelete az utazók csontjáig hatolt, és a lovak is hasonlóképpen fáztak. Alig láttak a hófúvásban, és keserves lassúsággal haladtak csak előre, pedig igencsak hajtották őket lovasaik.
– Stephanie, ez így nem fog menni! A lovak alig látnak! – Szólalt meg hirtelen Tom, átordítva a süvítő szél zaján.
– Nem állhatunk meg! Ha a hó ilyen tempóban esik, elzárja az utunkat! – Válaszolt a lány, és még erősebben nyomta sarkát a palominó oldalába.
Marcus is fázhatott, mert egyre jobban belebújt Bill kabátjába. A férfi megsimogatta fagyos ujjaival a gyerek fejét, és bátorítóan magához ölelte.
– Nézzétek fiúk! Innen már látszik a sárkány- hágó! – Mutatott előre Stephanie.
A mögötte haladó ikrek szinte egyszerre sóhajtottak fel meg könnyebbülésükben. A hágó névadó sziklája feltűnt a látóhatáron, amely valóban sárkányra hasonlított. Még időben értek oda, a hó még nem zárta el a járatot, amelyen át kell haladniuk. Néhány perccel később már magas sziklafalak között jártak, lovaik patája oda-odacsapódott a kiálló kőhalmokhoz.
– Csak maradjatok csendben... – Suttogott a lány. – Egy erősebb hang is megindíthatja a lavinát.
Bill óvatosan felpillantott, és láthatta, hogy két oldalról a falak tetején már felgyűlt a hó. Ha pedig az ne adj isten megindulna, azonnal betemetné őket. Egy ideig csendben, és zavartalanul haladtak előre, azonban egy vártalan pillanatban, megtörtént a baj. Az elöl haladó Gold hirtelen felágaskodott és nyerített, mikor egy holló szállt fel előtte szikla odújából. A hang visszaverődött a falakról, és ez megindította a hóréteget. Fejvesztve vágtázni kezdtek a hágó kijárata felé. A hátul vágtázó Blood bele-belecsípett az előtte lévő kancák farába, hogy azok gyorsítsanak. Mögöttük több mázsa hó esett lefelé, a lovasok éppen hogy elkerülték, hogy eltemesse őket.
Végül aztán kikerültek a sziklák fogságából, és ismét nyílt terepen voltak. Mindannyian lihegtek, és remegtek, bár a veszély már elmúlt. Lovaik sem voltak kivételek, fejüket leengedve fúják a havat.
– Ez meleg helyzet volt... – Vett nagy levegőt Stephanie.
– Mi tagadás, az volt... – Hebegte Tom.
– Jól vagy? – Dörzsölgette Marcus hátát Bill, aki görcsösen szorította magát a férfi testéhez.
– Semmi bajom... Csak megijedtem. – Válaszolt hosszas hallgatás után a gyerek.
– Mi tagadás mi is megijedtünk. – Mosolyodott el halványan Bill. – De már elmúlt a veszély.
– Hát erre már nem tudunk visszajönni, de sebaj. Majd vonattal megyünk a kikötőig. – Fordította menetirányra lovát Stephanie. – Indulás!
A megmaradt útszakasz már sétagalopp volt, és mire a nap elfoglalta délben szokásos helyét, feltűnt előttük a kastély.
Hatalmas volt, és fényűző. De jól el volt rejtve a külvilágtól. Tökéletes búvóhely.
Az ikrek és Stephanie hamarosan összefutottak a főkomornyikkal Georg-al, aki bekísérte őket a kastélykülönböző szobáiba, hogy megtisztálkodhassanak, mielőtt találkoznak a lány bácsikájával, és az ikrek édesanyjával. Mindenkit vártak új ruhák is. Még Marcust is, akit igencsak meglepett az elegáns öltözet.
– Ezek a gazdagok aztán tudnak valamit... – Forgatta a szemeit, miközben magára öltötte a ruhát, természetesen meg is fürdött előtte.
– Na igen, de legalább tiszta vagy. – Lépett hozzá Bill, aki immáron jól fésülten, kifogástalan sminkkel, és szintén új ruhában díszelgett.
– Te miért fested a szemed?
– Talán megszokásból.. Igazából nem is tudom. – Túrt zavartan fekete fürtjei közé a férfi.
– Nem túl férfias. – Jegyezte meg Marcus, majd felhúzta a csizmáját. – Igazából, úgy teljes egészedben nem vagy valami férfias.... – Nézett végig Billen a fiú.
– Nem érdekes. Ilyen vagyok és kész. – Toppantott egyet idegesen a férfi.
– A szüleid bizonyára csalódtak benned. Egy fiút vártak, aztán jöttél te. – Vigyorodott el a fiú. – Veled ellentétben Tom, sokkal inkább harcosnak való.
– Most miért csinálod ezt? Azt hittem barátok vagyunk! – Nézett mérgesen Bill a fiúra.
– Én is azt hittem, de ne hidd, hogy elfelejtettem azt az éjszakát.
A férfi hirtelen köpni, nyelni nem tudott. Végül aztán ennyit tudott kinyögni: – Azt hittem, megbocsájtottál nekem..
– Ne hidd, hogy ennyivel megúszod Kaulitz. Nem tudom apád mit gondolna rólad, ha megtudná, vagy az anyád.
– Könyörgöm, ne mondd el nekik. – Térdelt le Bill a fiú elé.
– Nem teszem meg, ha meggyőzöd a többieket, hogy a kiképzés helyett, rögtön a csatamezőre mehessek.
– Ez őrültség, te is tudod, hogy veszélyes!
– Ha azt akarod, hogy mindenki tudja, milyen pedofil állat vagy, hát legyen. – Vont vállat Marcus.
– Ne! – Ragadta meg a karját Bill. – Megteszem. Meggyőzöm őket.
– Okos fiú vagy, te Kaulitz. – Simította meg a férfi vállát Marcus. – Tudtam, hogy lehet veled tárgyalni.
– Viszont ennek meglesz az ára!- Állt fel Bill, majd dühösen kiment a szobából.
Késő délutánra már mindenki némileg összeszedte magát, és a házban tartózkodók összegyűltek a társalgóban, a kandalló mellett.
Stephanie bácsikája, először végighallgatta az út történéseit, amelyeket a lány ecsetelt.
Bill lopva pillantott csak Marcusra, majd Tomra. Annyira hányni lett volna kedve, e helyett viszont keresztbetett lábakkal ült az egyik bőrfotelben, és márkás borral teli poharat tartott a kezében. De most is fanyalogva nézte a folyadékot, nem igen szokott inni. Az édesanyjuk ma már nem találkozhat velük, most pihennie kell, az orvos utasítása szerint, így csak másnap reggel mehetnek be hozzá, de tudja, hogy itt vannak, és várja már a másnapi találkozót.
– Na és, hogy megy sorotok Bill? – Nézett Stephan a fiúra, mikor látta, mennyire belemerült a poharába.
– Megvagyunk. – Válaszolt kurtán Bill.
– Tudod elég szótlan vagy ma, de kivételesen megértem. Bizonyára fáradt vagy.
– Talán igaza van, a fáradság teszi... – Tette le végül a poharat a fiatalabb Kaulitz.
– Vonuljatok vissza nyugodtan, ha úgy gondoljátok. Pihenjetek, két óra múlva tálaljuk a vacsorát az étkezőben. – Állt fel foteléből a házigazda, majd elköszönt a társaságtól, és távozott.
A többiek is elszivárogtak a szobáikba, és csend telepedett a házra.