Vampire Twins

26.rész - Vágások és öltések

om nemsokára felébredt. Eszébe jutott, hogy meg kell keresnie öccsét, hiszen mégis csak rá van bízva. Liliant hagyta aludni, kikászálódott mellőle, felvette a cipőjét, rendbe szedte a fekvéstől kissé meggyűrődött öltözékét és elhagyta a hálókocsit.

Bill ott üldögélt ahol utoljára látták Tomot, és gondolkodott, mit is mondhatna neki. Megemlítse e vagy hallgasson arról, amit megtudott? Hiszen ha elmondja, Tom azonnal vissza akar majd fordulni, hiszen így is alig akart eljönni vele erre az útra. De ha nem teszi, akkor bátyja úgy fogja érezni, hogy elárulta, és nem akarta, hogy segítsen rajta. Felállt, amikor Tom belépett a kocsiba.
– Kellemes napot bátyám. – köszöntötte udvariasan, és hellyel kínálta maga mellett.
– Neked is Bill, de hagyd már ezt az udvarias maszlagot! – rázta meg a fejét az idősebb, majd helyet foglalt. Öccse rendszeresen próbált egy kis jó modort nevelni belé, de próbálkozásait szinte mindig kudarc követte.
– Tom. Szeretnék valamit elmondani neked – végül úgy döntött tudatja vele, mi is a helyzet – kihallgattam a Tanácsot, és megtudtam egy s mást.
– Mondd csak, miről beszélgettek azok a vén vérszopók.
– Tom, ez most komoly dolog. Én... engem apám fel akar áldozni annak reményében, hogy következő gyermeke erős és egészséges lesz.
Tom egy pillanat alatt felegyenesedett, és olyan arcot vágott mintha csak mindenkit ki akarna nyírni aki csak a közelébe, mer merészkedni. – Biztos vagy benne, hogy nem értettél félre valamit?
– Igen, bizonyos vagyok abban, amit hallottam. – bólintott Bill szomorúan.
– Ezt tervezte végig, hogy majd én tálcán viszlek elé. Sejthettem volna, hogy nem tiszta a szándéka, amikor odacsődíti a gyerekeit a harcmezőre. El sem kellett volna indulnunk.
– Megértem az aggodalmadat Tom, de szeretném tudni, hogy a Tanács téved, és apám nem olyan természetű, mint amilyen gyerekkorunkban volt.
– Sajnálom ezt mondani, de tévedsz. – rázta a fejét Tom. – Te is emlékszel még amikor 7 évesek voltunk, és kihúztalak a Tóból igaz?
– Hogyne emlékeznék. – bólintott szomorúan a fiatalabb.
– Nos utána egy pár héttel én is a fulladás közeli helyzetbe kerültem. Fáradt voltam. Vagy két órán keresztül megállás nélkül úsztam. De engem, engem kihúzott. Beúszott utánam, aztán megdicsért amiért olyan kitartó voltam. Akkor jöttem rá, hogy az apánk. valójában, csak az én apám akar lenni.
Máig átkozom ezért, hiszen ha te nem lennél, már én sem akarnék lenni.
Bill e szavak hallatán kicsit lehangolt lett, de aztán elmosolyodott. Örült, hogy Tom így gondol rá, és hogy van legalább egy valaki, aki szereti.
– Köszönöm, Tom, hogy ezt elmondtad nekem. Így már világosan látom, hogy apám számára csak egy kolonc vagyok.
– Mire jutottál ezzel kapcsolatban? – kérdezte Tom kíváncsian.
– Menjünk haza. – válaszolta Bill. – Nem akarok egy olyannak segíteni, aki végül fel akar áldozni.
– Helyes a döntés testvér. A következő megállónál itt hagyjuk ezt a bandát. – Tom elgondolkodott, hogyan szökhetnek meg, de akkor eszébe jutott Lilian. – Bill, én... megismertem egy kislányt akit húgomnak fogadtam. Őt is a háborúba akarják vinni. Mert elveszítette az anyját, és nem volt akivel maradhatott volna.
– Hozd magaddal Tom, felneveljük, ha Isten is úgy akarja, egy család lehetünk.
Tom elmosolyodott, és felállt. – Elmondom neki a tervet, te addig próbáld meg kideríteni mikor állunk meg.
– Helyes. Megteszek minden tőlem telhetőt. – állt fel Bill is.
– És Bill.
– Hm?
– Ne szólj erről senkinek. Sokat kell majd mennünk visszafelé, és nem akarom, hogy utánunk eredjen bárki is.
– Hallgatok, mint a sír! – ezzel Bill elhagyta a kocsit, hogy megkérdezze, mikor és hol állnak meg legközelebb.
Tom pedig visszament a kislányhoz aki épp nagyot nyújtózkodott az ágyon.
– Szia picúr. Jól aludtál? – ült le mellé a férfi.
– Igen, de te nem voltál itt.
– Sajnálom igazán de volt néhány fontos megbeszélni valóm az öcsémmel. Ezzel elmesélt mindent a kis Lilian-nek. Még szándékuk okát sem titkolta el előle.
– Apukátok meg akarja öletni az öcsédet?
– Igen, és épp ezen okból nem mehetünk a harctérre. Nekem ő az egyetlen édes testvérem, és nem akarom elveszíteni. Ugyanakkor szeretném, ha te is velünk jönnél. Édesapád megértené, ha nem akarnál a háború kellős közepén lenni. Szeretnék bátyádként gondoskodni a biztonságodról.
Lilian elgondolkodott, majd mosolyra húzódtak az ajkai, és hevesen bólogatni kezdett.
– Veletek megyek! – ölelte magához boldogan Tomot. Tom is magához szorította a kislányt, aztán elengedte, és meghagyta neki, hogy ne búcsúzkodjon, senki sem tudhat a tervről.
– Megígérem, hogy nem mondom el senkinek! – bólogatott a kislány.
– Okos lány vagy! Apukád tudja, hol fogunk megállni legközelebb?
– Nem tudom, de megérdeklődhetem tőle. De úgytudom, hogy a Medve-foknál állunk meg legközelebb, és az már csak pár órányira van innen.
– Nagyon okos vagy Lilian! Köszönöm. – simogatta meg a lányka haját a férfi, majd elbúcsúzott tőle, és meghagyta neki, hogy pakolja össze a holmiait, de csak a legfontosabbakat. Aztán otthagyta, de megígérte, hogy később még visszatér hozzá.
Bill ez alatt megérdeklődte a legközelebbi megálló pontos helyét. Valóban a Medve- fok lesz a megálló, amit három órán belül el is érnek. Ezt az információt elmondta bátyjának is, aki megerősítette. Lilian is ugyanezt mondta neki. Gyorsan kigondolták miként fognak megszökni.
Arra jutottak, hogy egyenesen abból a kocsiból kell kitörniük ahol a lovakat szállítják. Itt felnyergelnek, felülnek a lovaikra, és amint kinyitják a vagont, hogy friss szénát pakoljanak fel az állatok számára, egy vágtaugrással kiugratnak a kocsiból.
Nem gondolták volna, de később, amikor a hárman Lilannel hátul beszélgettek, kiderült, a kislány is lovagol, és az ő lova is vele jött, egy Sonador nevű vércsederes kanca. Bill meglepődött, ugyanakkor Tom is, de elfogadták, hogy a kislány is saját lován jöjjön velük. Mire a vonat megállt, mindannyian a ló szállító vagonban ültek hátasaikon. Lilian magabiztosan ült a számára kissé nagy nyeregben. Kancája sörénye lágyan hullott az állat elegáns fejére, miközben lovasa könnyű száron tartotta. Mellette Tom volt, pej kancája nyergében. Tőle balra pedig öccse hatalmas fekete csődöre hátán. Lilan lova alig múlott három éves, mégis minden rezdülésével koncentrált a lány utasításaira. Aztán amikor a vagon tolóajtaja kinyílt jelet adtak a lovaknak, és egyszerre kiugrattak a szabadba. Tom aggódott Lilianért, de rá pillantva látta, tökéletesen kiülte az ugrást, és ugyanolyan puhán ért földet, akár az ikrek. Az emberek csak úgy szaladtak az útjukból, ahogy nekiiramodtak a vonat mellett. Elhagyták a vagonokat, és az embereket, a többieknek feleszmélni sem volt idejük, már méterekkel a vonat mögött jártak. Egymás mellett lovagoltak. Mindhárman sötéten kéklő köpenyt viseltek, mely lágyan simogatta lovaik farát vágta közben.