Vampire Twins

15.rész - Minden amit elveszíthetsz

 Bill aznap már nem igen akart kimozdulni a szobájából. Éhes nem volt, bár napok óta nem vett magához semmit.
Egyre csak az járt a fejében, hogyan fogelégtételt venni a fiún, azért amit ma mondott neki. Úgy döntött megvárja, míg mindenki lefekszik, és akkor megy át Marcushoz. Közben az étkezőben feltálalták a vacsorát, és mindenki bevonult oda, Billt leszámítva.
Az ikrek édesanyja a szobájában fogyasztotta el a vacsorát, míg a többiek a hatalmas asztal mellett foglaltak helyet.
– Bill nem jött le? – Nézett körbe a társaságon Stephan.
– Talán lefeküdt. Látszott rajta, hogy nem igazán volt ereje. – Válaszolt Tom.
– Jobb is, ha pihen, nem maradunk sokáig. – Vont vállat Stephanie, miközben villájával egy falat marhasültet piszkált a tányérján.
– Valahogy gondoltam. – Sóhajtott Stephan. – Tudjátok London igencsak zűrös város, főleg most, hogy éppen az esik a háború központjába. Apátok küldött egy levelet, amiben leírja pontosan hová kell mennetek. Magam sem gondoltam volna, hogy azokból a csenevész fiúkból, akik kölökkorotokban voltatok, olyan férfiak lesznek, akikkel ma találkoztam. Főleg te, Tom.
A fiú felemelte fáradt tekintetét a poharáról, és az öreg férfi szemébe nézett.
– Köszönöm uram a dicséretet, és azt, hogy vendégül lát minket az otthonában.
– Örömömre szolgál, viszont azt még mindig nem tudom, hogy a fiú kicsoda.
– Marcusnak hívják, egy faluból mentettük meg, ahol szolgaként tartotta az a férfi, aki meg akart minket ölni. Ő is vámpír, Bill pedig úgy gondolta meg kell mentenünk, ezért magunkkal hoztuk. – Mesélte el Tom. – Ezt Stephanie is elmondta önnek, mikor idejöttünk.
– Ezt tudom, viszont én azt akarom tudni, hogy kicsoda, nem azt, hogyan került hozzátok. Marcus- Szólította meg a szótlanul ücsörgő gyermeket Stephan. – Miért mentél bele, hogy a fiúk magukkal hozzanak?
– Uram, erre a válasz talán ostobán fog hangzani, de én is szeretnék az ikrekkel harcolni, hogy megbosszuljam a családomat.
– Ez valóban ostoba döntés egy olyan fiatal vámpírtól, amilyen te is vagy. Mindazonáltal, lehet benned egy kis Kaulitz vér is, mert nekem is van szemem és bizony látom, mennyire hasonlítasz Billre.
Ha pedig úgy döntesz, harcolsz, hát legyen. De te magad is érzed döntésed súlyát. Igaz?
– Uram, biztosíthatom a felől, hogy nem hozok szégyent a népemre, amelynek léte oly sokat jelent nekem. A Kaulitz ház pedig büszke lehet majd rám, ha segítségükre leszek.
– Felnőttes beszéd ez egy gyermek szájából, aki még csak most lép a serdülő korba. De tetszel nekem. Magam adok engedélyt, hogy elmenj egyenesen Londonba.
– De bácsikám....
– Nincs semmi, de leányom! Magam fogom felfegyverezni, és ménesemből lovat is választhat magának.
Tom ebbe nem szólt bele, hiszen a ház ura döntött. Marcus megköszönte, és engedélyt kért a távozásra. Miután elengedték, felment a szobájába és levetkőzött. Anyaszült meztelenül állt az egész alakos tükör előtt, és végigmérte magát. Tetszett neki, amit látott. Az út kicsit keményebbé tette egész testében, és lelkében is. Már tudta, hogy az apja él, és találkozhat is vele. Magára öltötte régi ruháját, felvette kopott öreg csizmáját, majd elhagyta a házat, hogy elmeséljen mindent Bloodnak. Tudta, hogy a fekete csődör nem utasítja majd vissza, ha beszélgetni szeretne vele.
Hangtalanul osont le a végtelennek tűnő csigalépcsőn, áthaladt az előtéren, majd ki a főbejáraton.
Tüdejét megszívta a hűvös esti levegővel, majd átszaladt az udvaron.
Bill mindezt látta az ablakából, amelyből tökéletesen be lehetett látni az udvart. Úgy döntött vár egy kicsit, aztán a fiú után indul, és odakint hajtja végre tervét, az istálló falai között.
Marcus rettenetesen boldog volt, hogy végre legjobb barátjával Blood-al lehetett, a csendes bokszban. A mén kíváncsian hegyezte a fülét a fiú minden szavára, és nyugodtan tűrte annak érintését.
– Tudod, te vagy a legjobb barátom. – Ölelte át az állat fejét. – Nincs még egy olyan ló, mint te!
Remélem, a csatában is úgy fogsz nekem segíteni, ahogy eddig tetted.
– Ezek szerint megoldottad magad is, azt, hogy velünk jöhess. – Támaszkodott Bill a boksz ajtajára.
– Te..Mit keresel itt? Hallgatóztál? – Hátrált néhány lépést a fiú.
– Csak egyszerűen hallottam. – Vont vállat a férfi. – Lejöttem megnézni a lovamat, te pedig itt voltál.
De ha már itt vagy akkor teljesíthetnél valamit. – Nyalta meg Bill az alsó ajkát.
– Mit akarsz? Megint rám fogod verni? – Nézett fel haragosan Marcus.
– Ne butáskodj. – Legyintett Bill. – Most te fogod nekem csinálni... – Simított át nadrágján a fiatalabb Kaulitz.
– Te beteg vagy! Nem csinálok neked semmit! Nem kényszeríthetsz!- Próbálta meg elhagyni Marcus a bokszot.
– Dehogyis nem! Bár nem vagyok olyan erős, és férfias, mint Tom, de ellened simán kiállok! – Lökte a falnak a fiút, majd kikötözte lova fejét a rácshoz. – Sajnálom pajtás, de most nem avatkozhatsz bele.
– Ne tedd ezt! Te nem vagy ilyen!
– Néhány órája perverz állatnak neveztél, hát akkor most az is leszek! Csinálhatod magadtól is, de rá is kényszeríthetlek, ha azt akarod. – Állt a férfi a rémült gyermek elé .
– Bill, most mit akarsz?
– Azt, hogy szopj le, édesem.
– Ezt nem mondhatod komolyan!
– Dehogynem! Halálosan komolyan mondom. – Kezdte bontogatni Bill a nadrágját. Mire Marcus gyomra összeugrott, és kerülgetni kezdte a rosszullét.
– Ne aggódj, egy kicsit sem fog fájni. – Nyomta le a fiút a földre majd maga is fél térdére ereszkedett.
– Bill, kérlek, ne tedd ezt! Könyörgöm! – Rimánkodott a fiú, és elfordította a fejét.
– Ez nem hat rám! – Fogta meg Marcus állát durván, és maga felé fordította a fejét, míg másik kezével kiszabadította a hímtagját.
A fiú összeszorította a száját, ahogy Bill makkja megérintette az ajkát.
– Ne ellenkezz Marcus! Ha hagyod, magad előbb szabadulsz! – Kezdte szétfeszíteni az álkacsát, hogy kinyissa a száját.
Marcusnak ez rettenetes fájdalmat okozott, így végül utat engedett Bill hímtagjának.
A férfi hátulról megfogta a tarkóját, és mozgatni kezdte a fejét. – Ighen... – Nyögte, ahogy egyre gyorsabban, és egyre mélyebbre nyomta a farkát Marcus szájába.
A fiú könnyezni kezdett, és hányni szeretett volna, de csak szenvedő nyögések hagyták el a száját. Hagyta magát. Hagyta, hogy Bill kihasználja, és hagyta, hogy az élet kihasználja. Már csak azért imádkozott, azelőtt vége legyen, hogy megfulladna.
– Ehl sem hiszedh...Ez milyen jóh! – Nyögte a férfi, és ha lehet még gyorsabb iramban tömte férfiasságát a kényeztető ajkak közé.
Marcus tudta, hogy Bill esze ágában sincs kihúzni magát az orgazmus előtt, így mindenképpen a szájába fog élvezni, ami hamarosan be is következett, mert Bill egy utolsó nyögéssel telelőtte a gyermek száját spermájával, ezzel azonban még nem volt vége..
– Addig nem engedlek el, amíg le nem nyelted az összeset! – Nyomta tövig farkát Marcus torkába.
A gyerek nem tudott mit tenni, nyelnie kellett, ha nem akart megfulladni. Így hát megtette. Lenyelte Bill anyagát, ami ahogy a gyomrába került, vissza is akart jönni. Nagy önuralom kellett hozzá, hogy ott helyben el ne hányja magát.
Bill kicsúszott a szájából, és erőtlenül, lihegve ült mellé a szalmára. Elővett egy zsebkendőt és átnyújtotta neki. – Töröld meg a szádat!
Nem nyúlt érte, pedig a spermacseppek ott voltak az ajkán, az arcán, és az állán is. Nem érdekelte, már nem.
– Hallottad, amit mondtam? – Lökte meg Bill a fiú vállát.
– Hallottam, de nem érdekel. – Törölte kabátja ujjába végül az arcát, aztán felállt. – Jó éjt. – Csupán ennyit nyögött ki, majd az istálló mögé ment, és lerogyott a földre. Most akart hányni, de már nem tudott. Elmúlt az inger, ahogy a Bill iránt érzett szeretete is semmivé lett.