Vampire Twins

12.rész- Fizettség

Stephanie idegei pattanásig feszültek, mikor álmából hirtelen felébredve, a doboznak hűlt helyét látta csak. Viharként tört ki a sátorból, körbenézett, és belesett a többi ponyva alá. Az ikrek eltűntek!
– Tudtam, hogy ezekkel csak baj lesz! Átkozott kíváncsiságuk! – Zsörtölődött magában, járkált körbe és körbe, de nem tudott mit kitalálni. Ha nem lenne itt a fiú bizonyára már a nyomukba eredt volna, de nem hagyhatta magára Marcust. Bár nem féltette a fiút, hiszen tudta, elég erős bármely állat leküzdéséhez, de most legyengülve feküdt a sátor alatt, bebugyolálva. Így nem tehetett mást, mint hogy várt. Eközben Bill és Tom, csendesen beszélgettek a tűz mellett.
– Szerinted Stephanie dühös lesz?- Vetette fel a kérdést egy idő után Bill.
– Kit érdekel! – Vágta rá azonnal Tom.
– Jaj, bátyus, tudod, meglep, hogy annyi idő után is rá tudsz venni a szabályok megszegésére.
– Igen, rá. De ez nem csak rajtam múlik. Tudod, mi ketten mindig is a család fekete bárányai leszünk, akármit is csinálsz.
– Ezt, hogy érted?
– Két ilyen nem tervezett gyerek. Kell ennél több?
– Én úgy tudom, az iker vámpírok érnek csak valamit. – Vont vállat Bill.
– Igen, mert, hogy két egyforma tisztavérű nem létezik. Bla-Bla! Bill, te még mindig bedőlsz ezeknek a marhaságoknak?
– Talán.. Zavar? – Döntötte oldalra fejét a fiatalabbik.
– Ne kergesd az álmokat Bill, úgysem leszünk többek két nem kívánt személynél. Hiszen, csak akkor vettek elő minket, mikor harcolnunk kell. Másra ezek szerint nem vagyunk jók..
– Tom, ez nem igaz. Te is tudod.
– Olyan naiv vagy Bill. – Simította meg öccse arcát Tom. – Pont, mint annak idején, kölyökként.
– Talán, de én hiszem, hogy van haszna, mindannak ami velünk történik. Szeretném ezt hinni... – Hajolt közelebb bátyjához.
– Tudod, ez nem jó, amit most teszünk..- Suttogta Tom
– Miért, mit teszünk?
– Csókolózunk. – Tapasztotta be öccse ajkait Tom, és már nem hallatszódott más köztük csak a tűz pattogása.
Stephanie egyre dühösebb és dühösebb lett, már kezdte elveszíteni a józan eszét is, ahogy telt az idő.
– Utánuk kell mennem. Nincs más választásom, mivel azok... elvitték Anyu-t. – Egy percig elgondolkozott, aztán ránézett Blood-ra. – Te tudod, hol a gazdád igaz?
A ló csak ráemelte vörös tekintetét, megrázta a fejét, aztán ismét lehajtotta a fejét.
– Segítened kell nekem! – Lépett hozzá a lány, és eloldozta a fától. – Gyere. – Próbálta maga után húzni, de Blood meg sem mozdult.
– Ne szórakozz velem! – Engedte el végül a kötelet a lány, abban a pillanatban, pedig ahogy a húzás megszűnt, Blood elvágtázott, de nem Bill tartózkodási helye felé, hanem az ellentétes irányba.
– Fasza! Igazán fasza! – Átkozódott Steph, majd összeszedve magát, felpattant a lovára, és a fekete csődör után indult, magára hagyva a sátorban békésen szuszogó Marcust.
– Tom... Vissza kell mennünk.. – Sóhajtotta Bill, és elvállt bátyjától.
– Nem érsz rá?
– Sajnálom. – Állt fel Bill, és elindult visszafelé.
– Legalább várj meg... – Szaladt utána Tom, és beállt mellé.
Így, egymás mellett, csendben tértek vissza a táborba. Ám ott nem láttak mást, csak hogy Stephanie, Bill lova, és az aranyszínű kanca eltűnt.

– Vajon mi történhetett? Blood megszökött, és Stephanie utána ment? – Nézte kíváncsian a nyomokat Tom.
– Nem hinném. Szerintem inkább észrevette, hogy eltűntünk, és a lovamat akarta felhasználni a kereséshez. De ő nem akart neki segíteni, és eltérítette az ellentétes irányba, hogy legyen időnk visszatérni. – Állapította meg Bill. – Nézd csak a nyomokat.
Akkor mi lesz? Várunk?
– Várunk. Előbb utóbb visszatérnek. Blood nem szakadna el tőlem. Előbb utóbb megint a tábor felé fog tartani. – Ült le Bill a nyergére.
– Ki gondolta volna, hogy ez a csődör falazni fog nekünk. – Mosolyodott el Tom, aztán ásított egyet. – Szerintem én lefekszem. Ma éjjel még semmit sem aludtam.
– Rendben. Én várok. Aludj jól.
– Köszönöm ezt a szép éjszakát. – Nézett még vissza a sátorból Tom, majd behúzta maga után a ponyvát.
Bill csak bámult a messzeségbe, és hallgatta az éjszaka megannyi zaját, és zörejét. A távolban farkasok sírták el bánatukat, fent az ezüst holdnak, az északi erdők felől pedig baglyok huhogása volt felfedezhető a hűsös levegőben. Aztán felhallatszott egy ló nyerítése, és paták dobogása a fagyott talajon. Az ifjú már kezdett fellélegezni, hogy visszajött csapatának elkóborolt tagja a két lóval, de aztán ahogy fülelt, ez nem két állat patájának zaja volt, sokkal inkább öté-haté. Később pedig fel is tűntek a lovasok, hatan voltak, elöl egy köpcösebb férfi lovagolt, szürke öreg lován. Bill azonnal felismerte őt, a fogadóst, aki a faluban Marcus főnöke volt. Mögötte pedig ismeretlen férfiak haladtak, valószínűleg ők is falubeliek voltak. Bill hirtelen azt sem tudta mit tegyen, de aztán eszébe jutott, hogy vérontás helyett inkább a békés megoldást választja, hazudik, ahol csak tud, és meg egyezik ezzel a pénzsóvár bolonddal. Előkereste nyeregtáskájából az utolsó zsák aranyat, amit elhozott otthonról, és remélte, hogy ennyi elég lesz. Aztán kisétált a tábor elé, és megvárta a lovasokat.
Nagy prüszköléssel, és lihegéssel a lovak lefékeztek előtte, a fogadós pedig leugrott szürke kancájáról.
– Hát így állunk fiatalember, ellopod a szolgámat, és megszökteted a lányt, akit bezártunk. – Állt rögtön a fiú elé.
– Nem tudom, miről beszél. Az való igaz, hogy szólás nélkül távoztunk, de nem loptam el semmijét. A fiú nálunk van, de nem mi raboltuk el, hanem önszántából jött velünk, mondhatni megszökött.
– És a nő?
– Nem tudom, kire célozgat, mi csak ketten voltunk a társammal, amikor bementünk a faluba és, azóta is ketten vagyunk. De ha gondolja, a fiú árát hajlandó vagyok megfizetni, ha nem keres minket többé. – Emelte meg a pénzeszsákot Bill, és ez hatott.
– Rendben fiatalember, de az a fiú erős ennél többet is megér.
– Azóta más a helyzet, a folyóból szedtük ki. Rossz állapotban van.
– Megegyezhetünk, de a hallgatásom nem olcsó. Adja nekem azt a fekete csődört, amin utazott.
– Az a ló vízbefulladt. Nem tudott átkelni a jégen. Már csak az a pej van, amit a társam birtokol.
A férfi megemelte a szemöldökét, nem akarta elhinni, amit az előbb hallott, de aztán ahogy körbenézett a táborban nem látott több lovat, csak azt a pej kancát, amiről a fiú beszélt. – Rendben van idegen. – Bólintott végül és elvette az aranyat. – Ennyi elég lesz. Nem keressük magukat többé. — De aztán ne lepődjenek meg, ha mások is azt hiszik, rosszban sántikálnak.
Ahogy befejezte a mondandóját, két férfi leugrott a lováról, felsegítették az öreg és kövér fogadóst a magáéra, majd maguk is visszaszálltak a nyeregbe.
– További sok sikert fiatalember! – Ezzel megfordította a szürkét, és a csapat, ahogy jött, el is tűnt.

Bill azonban azt nem tudta, hogy az öreg pénzsóvárnak már megvolt a terve, erre az esetre is. A csapattal behúzódtak egy fás területre, aztán vártak.
Bill visszatért a táborba, ismét leült, aztán újra várt. Nemsokára felbukkant Stephanie, Blood- ot üldözve.
A fekete mén megállt Bill mellett, ahogy beért a táborba, a lány pedig fortyogva, és dühösen ugrott le aranyszínű kancájáról. – Te hol a faszban voltál? És Tom?
– Együtt voltunk, sétáltunk egyet. – Vont vállat Bill. – Most alszik.
– És a doboz?
– Megfejtettük a nyitját, és szabadon engedtük a szellemet.
– Ti teljesen meghülyültetek?! Hogy lehettetek ennyire felelőtlenek? És ha nem jön vissza?
– De vissza fog jönni, amikor csak hívjuk, ő adta ezt. – Emelte fel Bill a nyakában lógó ezüstláncot. – Ha ráfújok, amikor kell, ő jön.
– És most hol van?
– Elment a bácsikádhoz, bejelenteni érkezésünket.
– Jó, talán ezzel nem okoztatok akkora galibát. Végül is, így gyorsabban lehet majd magunkhoz hívni, ha szükség lesz rá. – Nyugodott meg végül Stephanie. – Azt javaslom mi is aludjunk még egy kicsit. Fárasztó nap lesz a holnap. Estére el fogjuk érni a kastélyt. – Ment volna a sátrába a lány, ám ekkor patadobogást ütötte meg a fülüket, Bill pedig a távolban észrevette a feléjük gyors iramban közeledő falubelieket.
– Bill ébreszd fel Tomot! Siess! – Adta ki a parancsot pillanatok alatt a lány, és gyorsan elkezdte felnyergelni a lovakat.
Bill pedig a parancsot követve felrázta bátyját, és magyarázat nélkül kirángatta a sátorból. – Nem érünk, rá jönnek! – Kiabálta, majd ő is segített Stephanienak, és feldobálta lovaikra a cuccokat.
Tom hamar észrevette a lovasokat, és ő is kapkodva készülődni kezdett aztán gondolva egyet, eloltotta a tábor tűzet, ami eddig arra szolgált, hogy a vadállatokat távol tartsa, most támpontot adott a támadóknak, így pedig nyertek egy kevéske időt, mielőtt odaérnek.
Marcus a nagy forgásra felébredt, és meztelenül kibotorkált a hóba. – Mi történt? – Kérdezte gyenge hangján, de választ nem kapott, csak egy pokrócot a hátára, majd Bill feldobta a már felnyergelt Bloodra. – Tudom, hogy gyenge vagy, de próbáld meg fent tartani magad. Később mindent elmondok! – Hadarta el neki Bill, majd a lovához fordult. – Vigyázz rá! – Ezzel elcsapta fekete csődörét a tábortól, aki vágtában indult meg az erdő irányába.
Mire mind hárman készen álltak a küzdelemre, a hat férfi elérte őket.
– Azt hittem meg tudunk egyezni idegen, de te hazudtál nekem! – Nézett le Billre az öreg.
– Én nem hazudtam, csak nem mondtam igazat! – Vágta a képébe a fiatalabb Kaulitz.
– Na persze! De most végetek van. – Vette elő pisztolyát a férfi, majd sorra a többi is fegyvert rántott.
– John! – Szólt hátra a fogadós.
– Tessék Anton.
– Menj a fekete csődör után. Azt megtartjuk. A többit kinyírni! – Adta ki parancsát a már nevén nevezhető köpcös férfi, Anton.
Ahogy John megindult volna, Bill előtte termett a másodperc töredéke alatt, és övében rejtegetett tőrét a ló szügyébe döfte. John átkozódva ugrott le az összeeső állat hátáról, ahogy a földre került, Bill őt is egy jól célzott mozdulattal átküldte a túlvilágra.
A többiek annyira meglepődtek a férfi gyorsaságán, hogy azt sem tudták lőjenek e.
Bolondok! Mire vártok még? – Kiáltott fel Anton, de mire bárki is megmozdulhatott volna, Tom lelökte lováról a kövér fogadóst, aki arccal érkezett a hóba. Lova terhétől megszabadulva kitört, és eltűnt az éjszakában.
A férfiak mind lőni próbáltak, de reflexeiket nem tudták a vámpírok gyors mozgásához igazítani. Végül mindannyian holtan hevertek a hóban, kivéve a fogadóst. Mialatt Bill- ék a többieket igyekeztek leszedni, fogott magának egy életben maradt lovat, és megszökött.
Mire ráeszméltek a hiányára, eltűnt.
– Menjünk innét! A végén még az egész falut ránk hozza. Most, hogy már tudja, ki vagyunk.. – Ült fel lovára Stephanie. – Út közben majd Blood is csatlakozik hozzánk.
– Rendben. Nem akarok több vérontást. – Jelentette ki Bill, majd felült bátyja mögé a pej kancára.
– Ha időben elérjük a kastélyt nem lesz semmi gond! – Ugratta vágtába lovát Stephanie, majd Tommal és Bill-el Blood nyomait követve elindultak, ott hagyva a vérbe fagyott holttesteket, amiket lassan betemet majd, a szállingózó hó.