Vampire Twins

29.rész - Egyetlen mozdulat

  – A francba.. – nyögte Bill. Eltévedt, kétség sem fér hozzá. Eltévedt. Körbepillantott, de semmi. Pár fa, havas mező. Nem tudta mégis hol lehet. Úgy érezte cserben hagyta a csapatát, cserben hagyta Marcust, Tomot, Lillyt. Mindenkit. Ide-oda dülöngélt a nyeregben, erősen törte a fejét, hogy mihez kezdjen most. Még legalább két napig kellett folyamatosan lovagolnia, de most, hogy megtorpant úgy érezte, jobban már nem is vesztegethetné az idejét. Sona idegesen kapkodta a fejét, rángatta a szárakat. Menni akart. Bill is, csak azt nem tudta merre. Hűvös szellő söpört végig a talaj mentén, meglebegtette köpenyét. Fenyőillatot sodort magával. Ez végre támpontot adott. Stephan kastélya egy nagyobb fenyves után található. Két napi járás a fák között, és ott van. Sarkait a kanca oldalába vágta, az állat ködfelhőt prüszkölve megindult előre.
                                                                                           ****
Tom és Lillian csendben lovagoltak egymás mellett. A férfi szinte elvesztette az időérzékét. Semmi sem mozdult. Fákkal övezett, érintetlen tájon haladtak át. Paták tompa puffanása a fagyott talajon. Már jó ideje nem beszélgettek. Kezdte mérlegelni, hogy talán mégis a farkasok erdeje lesz a megoldás, nem a Sárkány-hágó. Bár a hó még biztonságosan járható volt, Lilly megingatta. Nem tudhatta ő sem, hogy milyen állapotban lesz, amikor a két egyenként több mint 1000 méter magas sziklafal között kell áthaladniuk. Végül aztán a lány szólalt meg:
– Tudom min aggódsz Tom, de nem veszítünk sokat, és odaérünk. Nem tudhatjuk, hogy lavina alá kerülünk e.
– Nem, azt valóban nem tudhatjuk, de mégis. Az öcsém egyedül van, és gyakorlatilag arra készül, hogy Marcust elhappolja a kiképzésről. Bár Stephanien kívül nincs ott más jelen pillanatban, pár szolgálót leszámítva persze, de annyira nem lesz könnyű dolog ez..
– Szerintem nem kell aggódnod miatta, elég talpra esett. Okos férfi.
Tomot meglepte, hogy Lilly bizonyos helyzetekben mennyire komolyan tudott beszélni. Mintha csak egy vele egykorú nővel társalogna. Gyorsan megrázta a fejét, igyekezett arra gondolni, hogy ő akkor is még csak egy kislány.
– Rendben, megpróbálok kevésbé aggódni, ha te is megbízol a döntésemben, hogy a veszélyesebb utat válasszuk.
– Bárhová követlek testvér, ha ezt kívánod meg tőlem.
– Köszönöm. – mosolyodott el Tom, majd hozzá tette: Testvér.
                                                                                ***
Christian idegesebb volt mint eddig bármikor, fel s alá járkált a vagonban. Az apja azt merészelte mondani neki, hogy megöli. Megöli. Ezt még most sem volt képes egészen feldolgozni magában. Az anyja már régen elhunyt, de most forogna a sírjában ha tudná mi maradt utána. Mindenesetre semmiképpen sem maradhatott. Nem fogja beszolgáltatni Billt, mint valami áldozati bárányt. Sokkal inkább ki akarta deríteni, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. A háború már nem is tartogatott olyan izgalmakat, mint a sztori ezen szála. Éppen kifelé bámult az ablakon, amikor apja jelent meg a vagonban. Christian nem akart beszélni vele, ezért még csak rá sem emelte tekintetét.
– Fiam – kezdte – remélem azzal tisztában vagy, hogy amit mondtam, azt már nem vonhatom vissza. Mindazonáltal nem is akarom visszavonni. Kihívtad a haragomat az engedetlenségeddel, ha ezt anyád...
– Mit tudsz te az anyámról?! – csattant fel a mondat végét meg sem várva a fiú – Az anyám szeretett! Az anyám igazi, gondoskodó szülőm volt, te viszont úgy tartasz engem, mint egy kutyát. Az ellenség után küldesz szimatolni, de abba bele sem gondolsz, hogy ti, mind, az egész tanács, a saját fajotok ellen fordultok. Nem, nem arról van szó, hogy Billt fel akarjátok áldozni. Évek óta látom mi folyik a vének között! Nem kell letagadnod! Becsvágyból bőven van bennük, de kardot nem ragadnának egymásért! – mire elmondta mindezt, a szíve hevesebben vert, és dühödten, bősz vadként meredt egykori apjára.
– A tanácsnak nem is ez a dolga, és ezt te is jól tudod. Anyád is tudta, amikor megpróbált változtatni ezen, ezért is halt meg. Önnön hibája juttatta oda ahol most van. Semmi más.
Mindezt rezzenéstelen arccal közölte tulajdon gyermekével. Aki most csak bámult maga elé, miközben könnyek csorogtak lefelé az arcán. Észre sem vette őket, de ott voltak. Kinyilatkoztatásul. A fájdalom feltört belőle. Apjára rontott. A férfit a padlóra terítette, és kést rántott. Mire észbe kaphatott volna, vértócsa folyt szerte-szét a deszkák között. Egyetlen mozdulattal végett vetett apja életének. Egyetlen mozdulattal gyilkos vált belőle. Egyetlen mozdulattal aláírta ítéletét. Egyetlen mozdulattal változtatta meg a sorsát.