Vampire Twins

9.rész - A falka

  Bill mély megvetést érzett, ahogy Marcus arcára nézett. De nem a fiú iránt érezte ezt, hanem saját magát akarta büntetni, a nem sokkal ezelőtt megtörtént ostoba, és elhamarkodott cselekedete miatt. Csendben meghúzta magát. Legszívesebben azonnal eltűnt volna a föld színéről, abban a minutumban, de sajnos nem ment ilyen egyszerűen a dolog. Tom, mind mindig, most sem szólt hozzá. Emiatt kicsit úgy érezte Tom mindent tud, és ő is meg veti őt, mindazért, amit tett vagy tenni fog. Ez borzasztó érzéseket táplált benne, és már akkor tudta, Marcus barátságát elveszítette. Talán mindörökre..
– Na, itt megállunk! – Ugrott le nyergéből, Stephanie.
Bill csak akkor eszmélt fel, hogy egy erdő közepén vannak, mikor a lány megszólalt. Körülötte több 100 éves, és legalább ilyen magas fák nőttek, ők pedig az azok által kialakított, apró kör alakú tisztáson voltak. Marcus, amint Blood megállt, lekászálódott róla, és pár méterrel arrébb leült egy fa tövébe. Nem nézett fel Billre. De a férfi nem is hibáztatta ezért. Ő sem tudott volna magára nézni. Nem érdekelte, hogy vajon elfojt e a sminkje, vagy, hogy össze kócolódott e a haja. Ha előtte lett volna most egy tükör, összetörte volna.
– Bill! Leszállnál végre?! – Szólt hozzá végül ikre, de nem éppen kedvesen. Bill azonban nem válaszolt, csendesen lemászott a nyeregből, leszerszámozta a lovat, aztán hagyta, hadd fedezze fel az erdő sötétjét. Hát igen. Most Blood sem akarta megbökdösni az orrával, mielőtt otthagyta, hogy élelmet keressen magának. Ő is utálta, és a fiú pontosan tudta ezt. Még emlékezett apja szavaira: „Amit te érzel, azt érzi ő is." Na, igen. Ha ő utálja magát, Blood sem tesz másként. A nyerget és a pokrócot a földre rakta, mivel azon fog aludni, a kantárat pedig egy közeli fa ágára akasztotta. Tom is ugyanígy tett, csak ő Princess-t is kikötötte, oda ahol az aranyszőrű palomínót hagyta a lány. Akkor, nem sokat beszélgettek. Mindenki feküdt, és csendben szendergett. Bill pedig arra gondolt, milyen jó lenne most a fekete mén oldalának dőlve aludni, mint amikor fiatal korában a legelőn töltötte az éjszakákat. Hideg volt akkor, de Blood meleg oldala, és egyenletes légzése mély álomba ringatta őt, és úgy érezte, nem is lehetne boldogabb. De a ló most nem feküdt mellette. Talán már kilométerek választották el őket egymástól.
– Bill.... Nem feküdhetnék melléd? – Hallotta meg Marcus hangját a háta mögül.
Nem válaszolt, csak helyet adott a fiúnak maga mellett, aztán mikor lefeküdt, őt is betakarta a pokróccal.
– Bill.... – Suttogott tovább a fiú.
– Tessék?
– Csak azt akartam mondani, hogy nem haragszom rád..
– Komolyan mondod? – Lepődött meg a férfi.
– Igen...Valamiért, szeretlek téged...nem..nem tudok rád haragudni.
Bill szíve nagyot dobbant a „szeretlek" szónál. Tom évekig nem tudta neki kimondani ezt a szót. És most, egy alig ismert fiú, kijelenti neki, hogy szereti őt.
– Én is szeretlek Marcus. – Simította meg Bill a fiú homlokát. – Felejtsük el azt, ami történt. Jó?
– Jó. Nem csinálsz többet ilyet, ugye?
– Nem. Nem fogok. Megígérem.. – Bill éppen elaludt volna, amikor vonyításra lett figyelmes.
– Ez mi volt? Farkasok? – Ült fel a szemét dörzsölgetve Tom.
– Azok! És elég közel járhatnak. – Pattant fel Stephanie. – Gyerünk! Kelljetek fel! Nem kockáztathatunk egy támadást!
Bill gyorsan felébresztette a fiút, aztán segített felnyergelni Tomnak a lovát.
– Bill! Blood nincs itt! – Nézett körbe Stephanie.
– Tudom! Elment, de még nem jött vissza. – A vonyítás újra felhangzott, de most még közelebbről.
– Erre nem érünk rá! – Ült fel lovára a lány, és maga mögé húzta Marcust is.
– Gyere Bill! – Nyújtotta Tom a kezét öccse felé, már a pej hátáról.
– Nem! Nem hagyom el a barátomat! Ha most elmegyek innét, nem biztos, hogy megtalál!
– Bill, ez a hely perceken belül tele lehet farkasokkal! Szét fognak tépni! – Ordítozott vele Stephanie, miközben próbálta az ideges palomínót megtartani. De már késő volt. Az felágaskodott, rugdosott, Stephanie hiába próbálta lecsillapítani. Ekkor vették észre a farkas hordát, ami lassan hömpölygött elő a fák közül. Talán tizenketten lehettek, de az is megeshet, hogy többen. Vicsorogtak, és morogtak, felidegesítve a lovakat. Bill előkapta a kését, és az állatok felé döfött vele, de ezzel semmit sem ért el, a farkasok csak még idegesebbek lettek a mozdulattól.
– Csak semmi, hirtelen mozdulat! – Suttogta ingerülten a lány.
Azonban nem ért semmit, a hatalmas, fekete ragadozó már készült volna Billre vetni magát, de a támadását egy hatalmas fekete valami megakadályozta. Blood volt az, a mén úgy tört ki a fák közül akár egy rakéta. Elsodort hármat a ragadozók közül, de mire ezt megtette, már a hátán is volt három. Harapták az oldalát, a farát, és a nyakát. Akik pedig a földön voltak, a lábait vették célba.
Bill éppen lépett volna, hogy segítsen neki, de testvére elkapta a karját, jelezvén, hogy nem tartja ezt jó ötletnek. Blood nem adta fel, a hátára vágódott, hogy leszedje magáról a nem kívánatos lovasokat, aztán rugdalózni kezdett, és harapott is, amit csak tudott. Mire megállt, már csak egyetlen farkas volt talpon, de annak is fájdalmai voltak. Még egy utolsó támadást intézett a mén ellen, és belekapott az egyik hátsó lábába. A ló fájdalmasan felnyerített, és veszettül rázni kezdte a lábát. A ragadozó egy darabig tartotta magát, de aztán álkapcsa meglazult, és egy közeli fának csapódva elpusztult.
Blood fáradtan, és remegve állt meg. A hátsó lábát felszakították, és a háta is tele volt sebekkel, ahogy a nyaka is. Billnek könnybe lábadt a szeme, ahogy ránézett. Borzalmas látványt nyújtott. Körülötte mind a tizenkettő ordas holtan feküdt. A ló nem tudta sebesült végtagjain tovább tartani magát. Kimerülten dőlt az oldalára. Bill azonnal odament hozzá, és letérdelt a feje mellé.
– Blood.. Megmentettél minket.. – Ölelte át sírva a fekete mén, hatalmas fejét.
– Bill! A bal hátsó lábán súlyos sebet kapott, lehet, hogy.. – Stephanie nem tudta, nem akarta befejezni a mondatot.
– Nem! Nem ölhetitek meg! – Nézett fel egy pillanatra bátyjára a fiatalabb, és a könnyei még jobban elkezdtek folyni.
– Bill, így csak szenved! – Fordította el Stephanie a tekintetét.
– Talán, én segíthetek... – Lépett előre Marcus, és leült a ló sérült lába mellé. – Csak próbáld meg nyugodtan tartani. Bill csak bólintott, és lefogta az állat fejét. A fiú magához húzta a végtagot, és megtapogatta a sebet. A ló persze rögtön tiltakozni kezdett, de Bill megnyugtatta.
– Add ide a késedet! – Nyújtotta tenyerét a férfi felé Marcus. Bill kicsit vonakodva, de átadta neki a tőrt.
– Ugye nem akarod megvágni?
– Nem.. – Felelte a fiú halkan, aztán végighúzta a kést, vékony csuklóján, amit a seb fölé tartott.
Mindenki kíváncsian figyelte, mi fog történni ez után. Ahogy a fiatal vámpír vére lassan a ló sebébe folyt, az elkezdett izzani, és szinte hallani lehetett, ahogy a szakadt ínszalagok, ismét összeforrva, visszakerülnek a helyükre. A seb pillanatok alatt begyógyult. Még csak egy aprócska heg, nem sok, annyi sem maradt utána. Blood immár a fájdalomtól megszabadultan lélegzett fel.
– Most már felállíthatod. – Jegyezte meg halkan a lány.
Bill elengedte az állat fejét, és az magától a lábára állt. Megrázta magát, mintha mi sem történt volna. Ugyan apró sebek borították a hátát, de azok maguktól is begyógyulnak majd.
– Szedd össze a nyergedet Bill, aztán fogd és ülj fel mögém. Ma ne lovagolj Blood-on. Elfáradt. – Szólalt meg Tom. A fiatalabb összekapkodta a cuccait, a nyerget Tomnak adta, amit ő maga elé vett, Stephanie pedig felajánlotta, hogy viszi a többit. Bill levette a zablát, Blood kantárjáról, és anélkül tette fel azt a ló fejére, aztán egy hosszú kötelet csatlakoztatott hozzá, és azt a kezében tartva, felült testvére mögé. Marcus is elfoglalta a helyét, Stephanie lován.
– Mehetünk? – Kérdezte a lány.
Mindenki egyetértően bólogatott, aztán elindultak. A farkas tetemek körülvették őket. Bill szorosan tartotta lovának kötelét, az pedig engedelmesen követte őket. Bill akkor elhatározta magában, hogy amint lesz alkalma, megköszöni a fiúnak, amit érte, és a legjobb barátjáért tett.