Vampire Twins

10.rész - Jég

  Ahogy egyre távolabb kerültek a vérontás helyszínétől, fokozatosan megnyugodtak a kedélyek, csak Stephanie fészkelődött idegesen a nyeregben.
– Minden rendben van? – Kérdezte meg Tom, miután látta mennyire nem tud a lány nyugton maradni.
– Csak aggódom. Nemsokára elérjük a folyót. – Vont vállat a lány.
– Talán még be van fagyva. A múlt héten, még jeges volt. – Szólt közbe Marcus. – Legalábbis a faluban néhány férfi azt állította, biztonságban átkeltek rajta.
– Azóta nem igen lehetett ideje felolvadni, hiszen nem szűntek meg a fagyok. – Vetette fel a fiatalabb Kaulitz.
– Nem is magunk miatt aggódom, az átkelés végett, hanem a lovak súlya miatt. Minket elbír egy minimális vastagságú jégréteg is, de őket nem. – Szólalt meg ismét a lány.
– Nem lehet átugratni? – Tom
– Nem, a folyó széles, és ha a jég feltörik, akkor a sodrás is veszélyes lehet.
– Mikorra érjük el a folyót?
– Nemsoká ott leszünk, és egy egész estét szánunk az átkelésre, mindent külön fogunk átszállítani, ezzel is csökkentve a jégre nehezedő súlyt. – Vázolta a tervet Steph.
– Ezzel egyetértek! – Bólintott Tom.
A többiek nem válaszoltak, csak bólintottak. Bill magában Bloodért aggódott leginkább. A nehéz testű mén csendben követte őket, könnyedén mozgott nyereg nélkül, és a sebek is elkezdtek behegedni a hátán, és a farán. A nyaka már most teljesen ép, volt, persze ezen nincs mit csodálkozni, tekintve, hogy a lovat immár vámpírnak lehetett nevezni.
– Ne aggódj, ő a legerősebb menni fog neki. – Érintette meg Marcus Bill karját, Stephanie lovának hátáról. A férfi elmosolyodott, és már ő is ezt gondolta.
A lány igazat mondott, fél órán belül elérték a folyópartot. A vizet jégpáncél fedte, de nem lehetett megállapítani, elég erős- e az átkeléshez. Stephanie leszállt a nyeregből, felvett egy követ, párszor feldobta a levegőbe, mintha méregetné a súlyát, aztán a tó felszínéhez vágta. A becsapódás helyén apró jégszilánkok pattantak a levegőbe, de a felszín ezt leszámítva sértetlen maradt.
– Elég erősnek tűnik... – Fordult a fiúk felé Steph. – Marcus, most talán hasznodat vesszük, mivel te vagy a leg kisebb, neked kell átvinned a felszerelésünket. Meg tudod csinálni?
– Igen! – Bólintott a fiú, és leszállt a lóról.
– Helyes! – Bólintott helyeslően Steph, és lekapta lováról a nyerget. – Először csak magad próbálj átmenni. Marcus nem válaszolt csak elindult. Lassan közelítette meg a folyót, majd egy pillanatra lenézett a jégre. De nem nézett hátra. Tett előre egy lépést, majd kettőt, hármat, és így tovább, még el nem érte a túlsó partot.
– Jól van! – Kiáltott át neki Steph, és lepakolta lova hátáról a felszerelését, és az ikreket is erre kérte.
Alig pár percen belül minden előttük feküdt a hóban. Három nyereg, a hozzájuk tartozó táskával, hat pokróc, és a többi. Marcus azon az úton, ahol ment, visszajött a folyó ezen oldalára, és felvette az első adag holmit.
– Légy óvatos. – Figyelmeztette Bill a fiút.
Marcus csak bólintott, aztán már ment is, hogy az első nehezebb lépéseket megtehesse. A többiek csendben figyelték, ahogy csúszkálva bár, de a fiú átviszi terhét a túloldalra, ott leteszi, majd fordul is vissza. Miután mindhárom nyerget átcipelte, kicsit kifújta magát.
– Marcus, neked kell átvezetned a lovakat is. Ezt is meg tudod tenni? – Fordult ismét Marcushoz a lány.
– Igen. Menni fog. – Bólintott.
– Először Princess-t kell átvinned. Ő a legkönnyebb, aztán Golden, és Blood zárja a sort.
Tom átadta lovát, és csendben várta, hogy az a másik partra kerüljön. Marcus most még lassabban ment a part közelébe, mint a legutóbb. Görcsösen szorongatta a ló kantárját, Princess pedig kifejezte nem tetszését a jégtükör iránt, mert a fiú akárhogy húzta, nem tett előre egyetlen lépést előre, inkább hátrálni próbált. Marcus csendesen beszélni kezdett az állathoz, miközben simogatta annak fejét, hogy megnyugodjon. Aztán gondolt egyet, levette a nyakában lévő sálat, és atkötötte vele Princess fejét, úgy, hogy az anyag eltakarja előle a kilátást. A ló már nem látott semmit, így kénytelen volt a fiúra bízva magát, követni őt a jégre. Marcus nem siettette lassan vezette maga mellett, és közben figyelte, hall e repedést, vagy beszakad e a jég, Princess patája alatt. De semmi ilyesmi nem történt, a pej szépen fellépett a túlpartra, Marcus pedig levette róla a sálat, és kikötötte egy közeli fához. Mielőtt visszafordult volna, megpaskolta a lovat, és megdicsérte bátorságáért.
– Remekül értesz a lovakhoz. – Jegyezte meg Bill, ahogy a fiú ismét mellettük volt.
– Itt a következő! – Adta át Stephanie Gold vezetőszárát. Marcus ismét alkalmazta a sálas módszert, így Goldot is simán átvezette, és elhelyezte a pej mellett. Billt azonban még ez sem tudta meggyőzni, hogy Blood is ilyen biztonságban átjuthat a folyón. A fekete mén nagyobb, és nehezebb volt társainál, és ha egyszer beszakad a jég, a víz örökre elnyelheti. A folyó ugyanis, nem véletlenül volt az utazók legnagyobb félelme. Mély volt, erős sodrású, és akit egyszer magával ragadott azt soha nem találták meg. Legalábbis élve. A férfi bízott Marcusban, és a lovában is, de a jégben nem.
– Bill, add át a lovadat. – Szólalt meg végül Tom, mikor a fiú visszatért.
– Ne aggódj, vigyázni fogok rá. – Mosolygott Marcus, Bill pedig átadta neki a lovát.
A fiú ezúttal nem szorult a sálra, Blood teljesen megbízott benne. Ráléptek a víz megfagyott felszínére, és már majdnem a közepén jártak, amikor bekövetkezett a baj. A jég nem tudta megtartani az állat súlyát, Blood hátsó lábai alatt beszakadt, a ló pedig kapálódzva, farral a vízbe csúszott, és eltűnt. Marcus a lék mellett állt, de nem hezitált sokáig, a vízbe ugrott.
– Ne!- Ordított Bill, és már a jégre rohant volna, amikor Tom megragadta a karját, és magához szorította öccsét.
A fiú eközben a víz alatt rátalált a fulladozó állatra, és mindenáron próbálta azt a víz felszíne felé ösztökélni. A közeg is sokat segített ebben, a folyóban Blood veszített a súlyából, így viszonylag könnyebben tolta a lék irányába.
– Nézzétek! – Kiáltott Stephanie, amikor a ló fekete feje felbukkant a felszínen, aztán a nyaka, a szügye, és az első két lába is láthatóvá vált, ahogy próbálta magát kihúzni a vízből. Marcus ezalatt végig nyomta a farát, ezzel segítve a lovat, hogy ismét a levegőn legyen. A levegője azonban, ahogy ereje is fogytán volt, és a hidegvíz a szívverését is egyre lassította, így nem volt sok ideje. Ha magát nem is, de a lovat mindenképpen meg akarta menteni.
– Segítsünk neki! – Bontakozott ki Bill bátyja karjaiból, és a jégre lépkedett, lassan, nehogy alatta is beszakadjon, vagy megrepedjen. Amilyen gyorsan csak lehetetett, átment a túlpartra, felvett egy kötelet a csomagokból, és visszament a lovához. Már Tom is ott állt a lék mellett, és tartotta Blood fejét, nehogy visszasüllyedjen. Bill hurkot kötött a ló mellső lábaira, és húzni kezdte. Marcus érezte, ahogy az állat egyre följebb kerül, így ösztönözte magát, hogy egy kicsit erősebben nyomja felfelé. Erő már nem sok maradt ugyan benne, de nem akarta feladni a küzdelmet. Stephanie is segíteni akart, ő is átsétált a túloldalra, és megkereste saját kötelét, amit aztán Blood hasa alatt húzott át, összecsomózta a marjánál, és húzta. Lassan sikerült a mént partra vontatni, ily módon, de végül sikerült felhúzni a jégre, és kihajtani őt a partra. Marcus ekkor vesztette el az eszméletét. Magatehetetlenül merülni kezdett a mélységbe. Mielőtt végleg eltűnt volna, valaki megragadta a karját. Bill volt az. Minden erejét összeszedve kirántotta Marcust a vízből, és magához ölelte annak remegő testét. Nem érdekelte, ha vizes lesz tőle, csak magához akarta szorítani, hogy átmelegítse, hogy tudja, él. A fiú azonban nem mozdult. A teste hideg volt, pulzusa pedig szinte megállt, annyira lassú volt.
– Ne, csak nehogy meghalj nekem... – Szorította jobban a hideg testet Bill.
– Bill, fel kell melegítenünk. Teljesen átfagyott... – Térdelt le öccse mellé Tom, egy pokróccal. – Le kell vennünk róla a vizes ruhákat.
– Igazad van. – Mondta a fiatalabb, és elkezdte levetkőztetni Marcust. A fiú amúgy is fehér bőre, most még inkább halvány volt, a hideg hatására. Amint lekerültek róla a ruhái, tisztán látszott mennyire hasonlít Billre valójában. A gyerek vékony volt, rettenetesen vékony. Az összes bordáját ki lehetett volna tapintani, hófehér tiszta bőre pedig szintén a fiatalabb Kaulitzéra emlékeztetethetett bárkit.
Bill amilyen gyorsan megszabadította őt a ruháitól, olyan gyorsan takarta be egy pokróccal, nehogy túlságosan kihűljön, aztán leült a földre, és magához ölelve a fiút, csendben sírdogált. Pedig Bloodnak nem esett baja, Stephanie őt is betakargatta, hogy megszáradjon a szőre. Bill mégis szomorú volt, a fiú miatt, hogy ennyit kockáztatott miatta. Meg is fulladhatott volna, hiszen a ló elállta előtte a léket, így ha akart volna, akkor sem jöhetett fel, hogy lélegzethez jusson. És most is ájultan hevert karjai között, de a remény hal meg utoljára. Vagy mégsem?