Vampire Twins

18.rész - Tüske és Toll

– Bill? Bill? Bill!
– Tessék?
– Nagyon elbambultál. Mi van?
– Csak még sohasem láttam ilyen furcsa szerzetet, mint te! – mérte végig Christian-t Bill. Finom arccsontjával, apró mandula szemeivel a hosszú szőke hajjal, valamint tengerkék szemekkel, inkább hasonlított tündére, mint vámpírra. Kecses nyaka, mérsékelten széles válla, arányos felsőteste, és hosszú lábai földöntúli kecsességet kölcsönöztek a fiúnak.
– Na, igen, de azért zavarba ejtően tudsz nézni. – Vakarta meg tarkóját idegesen Christian.
– Mindegy. Mit akarsz?
– Csak gondoltam megnézem magamnak az ikrek egyikét, ha már itt vagyok. Be kell vallanom elég azt hittem magasabb vagy. – vont vállat Christian.
– Hogy merészeled!? – Ugrott le Bloodról Bill, és a fiú elé állt. Christian vagy két fejjel volt magasabb nála.
– Ahogy mondtam. Alacsony vagy. – vigyorodott el Christian majd hátat fordított a meglepődött Billnek.
– Ha már így rám rontottál, mesélj egy kicsit a fajtádról!- követte gyors léptekkel Bill a fiút.
– Mit meséljek? Talán nem hallottál rólunk? – Pillantott hátra Christian a válla felett.
– Nem. – rázta meg fejét Bill, és mellé lépett.
– Nos, először is, mint észrevehetted nemesi vonásokkal rendelkező faj vagyunk. Ilyen a magasságom, a kék szemem, és a többi és a többi. A többi vámpírral ellentétben, mi nem vérrel, hanem energiával táplálkozunk.
– Miféle energiával?
– Hát az emberek energiájával. Szeles napokon csapoljuk meg őket. Aztán egy ideig elvagyunk.
– Értem. Tehát te akkor a szelet irányítod?
– Nem. Én magam vagyok a szél! A tavaszi fuvallat, a nyári szellő, a téli szélvihar, és a levélhordó ősszel. Ezek mind, én azaz mi vagyunk.
– Akkor ti elem vámpírok vagytok? Vannak mások is?
– Úgy érted, hogy a föld elemeinek vannak e még vámpírjai?
– Pontosan! Így értem. – bólintott Bill.
– Ezt nem tudom. Soha sem hallottam többről, de lehetséges. – vont vállat Christian.
– Utána fogok nézni. – válaszolt Bill, majd hirtelen valami elfogta előlük a napot. Mindketten felpillantottak, és észrevették a hatalmas repülő állatot. Ami hamarosan éppen előttük ért földet.
Nem is akármi volt! Egy gyönyörű farkas, igazi farkas, és szárnyai voltak! Hatalmas, fehér tollakkal.
– Bill ő itt, Phoneix. Hűséges társam, és a legjobb barátom. – Simogatta meg a farkas fejét Christian.
– Nagyon szép állat. – mérte végig fényes, barnás bundáját, erős lábait, és fantasztikus szárnyait Bill.
– Christian, apád üzent, szüksége van rád. – szólalt meg Phoneix.
– Tud beszélni? Hogyan? – lepődött meg a fiatalabb Kaulitz.
– Tudok igen, és gondolom te is a szüleidtől tanultad. – fordult felé a farkas. – Mindazonáltal öröm látni egy olyan földi vámpírt, aki szintén képviseli fajtáját a csatában. Apád jó barátja Christian atyjának, és így az én barátom is. Találkoztam vele, amikor még kölyök voltam. Becsüld meg őt Bill, és akkor magadban sem csalódsz! – lépett közelebb Phoneix a még mindig kissé meglepett fiúhoz. Bár nem egy fajból származunk, céljaink és vágyaink azonosak. Ez pedig összeköt minket, és népeinket.
– Phoneix!- szólt hátra Christian. – Ideje indulnom. Apámnál találkozunk! Viszlát, Bill! Hamarosan látjuk egymást! – biccentett a fiú, majd lágy fuvallattá változva eltűnt.
– Mielőtt utána mennék, adok neked valamit. – nyitotta fel szárnyait a farkas, majd az egyik legnagyobb tollat kihúzta az egyikből, és Bill felé nyújtotta. A fiú óvatos mozdulattal vette el tőle a tollat, mintha attól félt volna, összetöri.
– Vesd történeted papírra e tollal, hogy mindenki ismerje legendádat Kaulitz! – hajolt meg előtte Phoneix, majd megfordult, pár métert futott a földön, végül elrugaszkodott, és felemelkedett. Bill azt hitte, azonnal eltűnik a szemei elől, de még egyszer visszanézett. Még egyszer, aztán elrepült.
Még néhány percig forgatta ujjai között a hófehér tollat, majd felült Bloodra, és villámgyorsan ment vissza a kastélyhoz.
Stephanie még soha sem volt így felpaprikázva, mióta először találkozott a fiúkkal. Bill éppen akkor ért be az udvarba, mikor a lány már idegesen járta körbe a kastélyt, őt kutatva.
– Hello Stephanie! – köszönt oda neki, miközben leugrott a lováról.
– Hello?! Hello?! Bill, te meg hol a fenében jártál eddig?!
– Csak lovagoltam egyet, és levegőztem. – vont vállat a fiú.
– Most, mielőtt valami csúnyát mondanék, menj be, reggelizz meg, és öltözz át valami illendőbb öltözékbe, hogy találkozhass édesanyáddal. – sóhajtott egyet Stephanie, hogy lenyelhesse a dühét.
– Mi lenne, ha ma kihagynám a reggelit? Nem igazán vagyok éhes. – húzta el a száját Bill, és kikötötte Bloodot.
– Csinálj, amit akarsz, csak öltözz át! – hagyta magára Billt a lány.
Tom is már órák óta fel-alá járkált a szobájában. Már megfürdött, és fel is öltözött a nagy találkozáshoz. Most azonban tétlenségében, csak járkálni tudott. Félt, hogy édesanyja nem lesz vele elégedett. Mi van, ha már nem is kell neki? Vajon tudja, hogy mi lett belőle? Ehhez hasonló kérdések fogalmazódtak meg benne, miközben egy percre sem állt meg.
                                                                                         ****
Marcus hirtelen felébredt. Lassan felült, körbenézett, majd felkelt. Ismét megállt a tükör előtt, és végigmérte meztelen testét. Mélyet sóhajtott, és elfordult a tükörképétől. Elsétált az ablakig, és kibámult a kastély mögött elterülő erdőre. Arra gondolt, milyen jó lenne most lóra ülni, és bejárni a kanyargós ösvényeket, belekóstolni a levegőbe, és igazán szabadnak lenni. Aztán csak megrázta a fejét, és letett erről a dologról. Ma fog lovat választani a lány nagyapjának méneséből. Gyorsan fel is öltözött.
A következő óra eseménytelen csendben telt el a ház lakóinak körében. Ám a csend ezúttal nem a nyugalom, hanem az egyre növekvő feszültség jele volt.
Csak George a komornyik járkált a folyosókon, hogy mindent elrendezhessen, ami a reggelhez tartozott. Kilenc órakor tálalták fel a reggelit, az egyik szalonban. Mindenki ott volt, kivéve Tomot.
Bill felajánlotta, hogy megkeresi, mert a reggeli után rögtön szerettek volna találkozni édesanyjukkal.
Stephan elengedte, hogy előkutassa bátyját. A fiú remélte, hogy a szobájában találja. Sietve indult meg a lépcsőn, amint elhagyta a szalont.
******
Tom már régóta a szobájában volt. Miután befejezte a kávézást Georgal, elköszönt tőle, majd felment a szobájába, hogy egy kicsit egyedül lehessen. Még azt is láthatta, amint Stephanie alaposan elintézte Billt, amiért szólás nélkül lelépett lovagolni. Az azonban jobban aggasztotta, hogy Bill a múlt éjjel nem tartózkodott a szobájában, mikor benézett hozzá. Úgy gondolta, ez talán a fiúval lehet kapcsolatban, hiszen akkor éjjel is Bill utánament az istállóba. Igen, ezt meg kell tudnia. Ahogy így gondolkozott, egyszerre mint derült égből villámcsapás benyitott az öccse.
– Tom, gyere! Már csak rád várunk! – lépett be az ajtón Bill, és be is csukta azt maga mögött.
– Tudod, mielőtt lemennék, szeretném ha elmondanál nekem valamit. – válaszolt Tom, hátra sem nézve.
– Figyelj, most nem érünk rá szórakozni... – suttogta a fiatalabb.
– Aha! Persze Marcussal ráérsz szórakozni éjjel az istállóban, vagy a szobájában mi?! – fordult felé haraggal a bátyja, és a falnak lökte ikrét.
– Te miről beszélsz? – dadogta Bill.
– Arról, hogy szerintem te valamit vársz attól a fiútól, mégpedig valami olyat, amit ő vonakodik megtenni, ezért te ráerőszakolod magadat! – szorította erősen testvére karját Tom.
– Ez egyáltalán nem igaz, ez csak alaptalan vádaskodás! Nem tudsz te rólam semmit! – vágta rá immár dühös hangnemben Bill.
– Pontosan az a baj, hogy túl jól ismerlek öcsi! Ki voltál éheztetve, mert én csak szórakoztam veled, ezért te kerestél valaki mást. Ez nem is nagy baj Bill, ez még úgy ahogy elfogadható lenne, de miért pont őt? Miét pont egy ártatlan gyereket, aki még csak most kezdi kitapasztalni milyen is a valódi élet, te pedig mivel kínálod meg? A farkaddal?
– Tudod Tom meglepődök, hogy te itt féltékenykedsz! Hiszen neked ott van Stephanie. Miért nem másztál még rá? He? Hiszen kiskorunkban is folyton együtt voltatok. És emlékszem, mikor neked adott egy szál rózsát.. Te napokig teljesen elvoltál magadban. A saját véredben tartottad azt a magányos szál virágot, hogy minél tovább megmaradjon neked! Stephaninak pedig a saját véredből adtál azért, hogy életben maradhasson. Igen, megtaláltam a poharat. De engem is ezzel tartottál életben.. Emlékszel? De tudod az igazság az, hogy hiába adtad nekem a véredet. Végül, ahogy a rózsa, én is elhervadtam.