Vampire Twins

28.rész - Külön utakon

„Itt a tavasz, de virágos rét helyett, csak a véres csatamező virít.."
Bill korán ébredt, nappal volt. Ilyenkor kiskorában még aludhatott, de most nem engedhette meg magának a heverészést, hiszen dolga volt. Kifizette az egy éjszakára való bérét a fogadósnak, felszerszámozta lovát, és tovább indult. Nem igyekezett lassan menni, hogy észrevétlen maradjon, villámgyorsan átvágtatott a falun, és ismét az erdei ösvényen folytatta útját.
Nem kellett sok idő még a fák sűrűjébe ért. Itt a hajnali fény alig hatolt be a fák dús koronája alá, a félhomály körülvette őket, avar zörgött a ló léptei alatt. Ahogy haladtak előre, férfiak kiabálása, és fejszék csapódásának hangja csapta meg Billt. Talán csak egyszerű, hétköznapi favágók, gondolta magában, és tovább ügetett az ösvényen.
A férfiakat is hamarosan megpillantotta. Vastag törzsű fákat hasogattak az árnyékban.
Az egyikük felnézett a munkából, egyenesen Bill szemébe nézve, de figyelmen kívül hagyva őt, folytatta tevékenységét. Egy másik azonban, már több érdeklődést mutatott az idegen iránt.
– Hé, te! – kiáltott oda neki. – Köszönni nem tudsz? Vagy lenézed az egyszerű kézimunkából élő embereket?
– Elnézést uram. – állít meg Bill, és leugrott a lováról. – Nem akartam megzavarni önöket. Látom, serényen dolgoznak. De had pótoljam a köszönést: Kellemes reggelt uraim, és jó munkát.
– Na, mégsem vagy te olyan neveletlen, mint amilyennek először láttalak. Merre tartasz?– támasztotta le fejszéjét a férfi, és megtörölte izzadt homlokát.
– Uram, ezt egyelőre nehéz megmondani. Messziről jöttem, és még messzebbre megyek. De azt tudom, hogy amit keresek messze északon található.
– Arrafelé már csak magányos kastélyok állnak fiatalember.
– Ezek szerint – vont vállat Bill, valamelyiket keresem azok közül.
– Hosszú út lesz az barátom, és sok napját fel is fogja emészteni. De mielőtt tovább menne, jöjjön, igyon egyet velünk, a mi és a maga egészségére is. Billt meghatotta az emberek kedvessége, mert nem csak az mosolygott rá végül, akivel beszélgetett, hanem a többiek is. A hat favágó és ő egy-egy tönkre ültek, és megittak egy-egy nagy pohár rumot. A vámpírt felmelegítette az ital, hálás volt érte, és látta, mennyire elcsigázottak lettek a munkások a nehéz fejszék emelésétől. Ő maga is felvett egyet, megtapogatta, megnézte a fejét, az élét. Megrökönyödve vette észre, hogy a fejsze még a vajat is alig tudná ketté vágni.
– Ilyen hitvány szerszámmal kell dolgozniuk, nem is csoda, hogy ennyire elfáradnak.
– Igen. – jegyezte meg szomorúan az egyikük. – De hát a mi fizetségünk a jobbat nem fedezi, a családunkat pedig el kell tartanunk.
Bill elgondolkodott, majd felállt, és a nyeregtáskájáról leemelt hat apró kis zsákot. Ez volt szinte minden vagyona, amit magával hozott, de nem bánta, hogy megválik tőle.
Odanyújtogatta őket a főfavágónak, és megkérte ossza szét emberei között. A férfiak kíváncsian bontogatták őket. Szinte leesett az álluk a csodálkozástól. Bill eközben már felült lovára.
– Ezt nem fogadhatjuk el. – rázták a fejüket.
– Dehogynem. Fejenként több mint 40 aranypénz van a zacskókban. Ugyan a családotok eltartására sokáig nem elég, de új, élesebb szerszámokkal a munka is könnyebb lehet egy kicsit.
– Köszönjük. – mosolyogtak, és néhányuk szemében még a hála könnyei is ott csillogtak.
– Hanem, mi mit adhatnánk ezért cserébe?
– Barátként kezeltek, és nem hajtottak el. Adtak italukból. Az adósság törlesztve van. Hanem, ha nem nagy kérés, az ön fejszéjét magammal vinném. – mutatott a csoport vezetőjére. Aki azonnal át is adta a szerszámot.
– Ez emlékeztessen rá, hogy vannak még emberek, akik képesek úgy kezelni egy idegent is, mint egy jóravaló embert.
A szerszámot kardja mögé csatolta, és végső búcsút véve a vadászoktól folytatja útját az erdőben.

Tom felébredt, és először azt sem tudta hol van, majd eszébe jutott a tegnapi szökés, és a kis falu. Na meg Lilian. Aki most is ott szuszogott mellette. Órákon át el tudta volna nézni, de fel kellett ébresztenie, mivel sürgette őket az idő.
Lili bár kicsit nyöszörögve, de felkelt, és felöltözött. Összekapták magukat és már indultak is. Tom először azt akarta, hogy a lány, az ő lován utazzon vele együtt, és Blood majd követi őket. De a lánynak egészen más elképzelései voltak. Ha Bill ülhet az én lovamon, én is ülhetek az övén. – mondta.
Tom végül kéretlen-kelletlen, de beleegyezett. Meglepte, hogy a hatalmas fekete mén, milyen kedvesen bánik az aprócska lánnyal, de nyilván ő is tudta, hogy az apró teremtmény közülük való és nem egy egyszerű ember.
A fogadós kedvesen bocsájtotta el őket, és megígérte, arról, hogy itt voltak, egy szót sem fog szólni senkinek.
Tom menet közben figyelte Lilit. Kecsesen, könnyedén ülte meg Blood-ot. Az állat csak úgy repült alatta, de különösebb súlyt cipelnie sem kellett. A ló jól ismerte otthona szagát, de a lányra utalta magát, hagyta, hogy ő irányítson. A hó kezdett felolvadni, néhány helyen már latyakossá vált.
Hamarosan eljön a tavasz. Semmi kétség illata már itt száll a hűvös levegőben.
Néha tartottak övid pihenőket, de nem tértek el a céltól. Ők is majdnem egészen északnak tartottak, de mégis távolabb, mint amerre öccse ment. Tom remélte, hogy ő is be fogja érni őket.
– Tom, szerintem nem erre kellene mennünk. – jegyezte meg Lili a válla felett hátrapillantva.
– Miért nem? – kiabálta túl a lovak patájának dobogását Tom.
Majd inkább lelassítottak és megálltak.
– Tom lehet, hogy ez butaság, de ha jól tudom, a Sárkányhágó van errefelé. Az pedig ebben az időben veszélyes. A hó elkezdett olvadni, és nagy a lavina veszély. Azt ki kellene kerülnünk.
– Te meg honnan.. nem érdekes. Igazad van, de nincs időnk kikerülni. Kereshetnek minket. Ha már Christian nem is, de az apja mindenképpen utánunk küldi majd az embereit. Aggódom Billért, és minden perc számít.
– De. Ott meg is hallhatunk. Egy rossz mozdulat, és több tonnányi hó alatt lelhetjük halálunkat. Hozzáteszem, értelmetlenül.
– Te most feleselsz velem? – csattant fel Tom.
– Eszem ágában sem volt, pusztán értelmetlennek tartom, hogy megöljük magunkat, amikor csak egy nappal tartana tovább az út, ha kerülőt tennénk. És a farkasok erdeje közel sem olyan veszélyes, mint a hágón át menni.
– Egyezzünk meg abban, hogy ha a viszonyok nem lesznek megfelelőek, mikor odaérünk, akkor megkerüljük. Rendben?
– Rendben. – bólintott rá a lány, már ennek a fél sikernek is örült.
Eközben a vonaton lázas megbeszélés folyt, hogy mit tegyenek az ikrekkel. Lilian apukája, csak a lánya után rimánkodott, de mindenki csendre intette.
– Ez lehetetlen, ilyen fiatal vámpírok, és ellent mondanak a tanácsnak!
– Hallatlan!
– Büntetésük nem lehet kevesebb, mint a lefejezés!
Még sok ehhez hasonló felszólalást lehetett hallani, ám a vezető Christian apja, amint belekezdett beszédébe, a többiek elhallgattak.
– Uraim, a halált ezért nem érdemlik meg. Nyilván meg tudták mit tervez Jörg Billel és ennek fényében jobbnak látták, ha távoznak. Mindazonáltal, természetesen nem volt helyes döntés a részükről. A fia életével azonban csak egy apa rendelkezhet. Christian! Mivel látom, hogy mennyire nem érdekel a dolog, téged bízlak meg a vissza hozatalukkal. Ha egy héten belül nem teszed ezt meg, az engedetlenkedésedre való tekintettel, büntetésed nem lészen kevesebb, mint halál!
Christian köpni-nyelni nem tudott.
A többiek pedig megéljenezték a vezér eme döntését, és hangosan tapsoltak.
Ezzel már a szőke fiatal fiú élete is veszélybe került. De esze ágában sem volt az lenni, aki visszahoz egy ártatlan fiút, hogy aztán életét vegyék.