Vampire Twins

21.rész - Ostoba tettek

Bill fel alá járkált a szobájában, és akkor eszébe jutott valami. Lehajolt, és benyulva az ágya alá, előszedte azt a bőrkötéses könyvet, amit apjától kapott. Akkoriban alig lehetett tíz éves. Akkor a vörösre színezett borító még fényes volt, ám mára egy kicsit megkopott. Bill azt hitte édesapja mesés könyvet adott neki, ám amikor először belenézett, csak üres lapok néztek vissza rá színes történetek helyett. Jörg azt mondta, ebbe a te, azaz a ti történetetek kerüljön be. Bill az óta sem írt bele. Őrizgette, néha belelapozott, de semmi nem jutott az eszébe, amit érdemes lett volna papírra vetni.
A könyvtárban pihent, az asztalon. De most úgy döntött, magával hozza, remélve, hogy bele tud foglalni valamit. Egy ideig bámulta az üres lapokat, majd letette a szobában lévő apró asztalra, és előkereste azt a hófehér tollat, amit Phoneix-től, a repülő farkastól kapott. Egy kis tégelyt is talált, amibe nemrég készítette a tintát, hogy legyen, ha írni van kedve. Ezzel leült, és tintába mártva a tollat, írni kezdett:

Úgy érzem eddigi életem unalmasnak mondható ahhoz képest, ami az utóbbi hetekben történt velem, velünk. Tom és én elhagytuk jelenlegi otthonunkat, hogy a háborúban segédkezzünk édesapánknak. Ám előtte tettünk egy kis kitérőt, hogy várandós anyánkkal találkozzunk, akit az Angliában dúló háborúk miatt idehoztak, egy tőlünk kétheti lovaglásra lévő udvarba. Döntéseinket Stephanie, a vámpírlány megjelenése befolyásolta, hiszen ő mesélt nekünk az otthonunk közelében kitört zavargásokról, amit az emberek mérhetetlen gyűlölete idézett elő, amit a vámpírok ellen tanúsítanak. Számunkra ez a hír különösen meglepő volt, hiszen mi gyermekként úgy vettük észre, hogy az emberek bár nem kedvelnek, de eltűrnek minket maguk között. Ámbár úgy tűnik feltételezéseink csak a gyermeki létünkből fakadó bizalomból adódott, hiszen szüleink félelmei beigazolódtak. Fajunk veszélyben van, és nekünk is segítenünk kell, ha győztesen akarunk kikerülni, az összecsapásból. Utunk első napjai nem voltak zökkenő mentesek, mindig adódott valami probléma, amivel szembe kellett néznünk. Szinte rögtön indulás után, vezetőnket Stephanie-t favágók rabolták el, és egy kis faluba hurcolták. Mi természetesen utána siettünk, hogy megmentsük.
Itt megismerkedtünk Marcussal, aki vámpír létére egy ember szolgájaként tartottak fogva. Ő volt segítségünkre a bajban. Amikor aztán.... – írta volna tovább, de ekkor Tom jelent meg a szobában. Olyan halkan jött, hogy Bill csak akkor vette észre, mikor megérintette a vállait.
– Tom... Lehiggadtál? – kérdezte a fiatalabb és letette a tollat. A könyvet pedig nyitva hagyta, hogy a tinta kellőképpen megszáradhasson.
– Igen... Az a helyzet, hogy nem szeretném, ha szonorú lennél. Ezért fogok csak anyával jópofizni. Mert téged mindennél, és mindenkinél jobban szeretlek! – simogatta meg Tom ikre bársonyos arcát, majd kicsit hátrébb lépett, hogy öccse felálhasson az asztaltól.
– Nagyon köszönöm testvér! – ölelte át Tomot.
– Érted.. bármit. – ölelte át ő is Billt, majd finoman eltolta magától, hogy a szemeibe nézhessen.
– Tom... Zavarba hozol.. – fordította el fejét a vizslató tekintet elől.
– Bill. – fordította ismét maga felé. – Kérlek, nézz a szemembe!
Bill vonakodva, de megtette a kérést, és a két egyforma szempár egymásra fókuszált.
– Gyönyörű vagy Bill.. – suttogta Tom, és öccse ajkaira tapadt. Mohón szívogatta őket, és Bill is hasonlóképpen válaszolt. Néha fel-felnyögtek, és simogatták egymás vágytól fűtött testét. Bill mindennél jobban vágyott Tom érintésére. És Tom is Billére. Egy darabig így állva csókolóztak, majd Tom végigfektette Billt az ágyon, és türelmetlenül szabadította meg a ruháitól.
– Látom, kívánsz engem édesem! – nézett végig vigyorogva Bill meztelen testén, amitől öccse határozottan zavarban volt. De nem takarta el magát. Ezúttal együtt akart lenni Tommal. Elege lett az izgató érintésekből, amelyek azelőtt maradtak abba, hogy igazán elkezdett volna élvezni. Tom sem akart itt megállni. Öccse fölé mászott, és elkezdte végigcsókolni a testét, a válasz minden érintésre egy-egy hálás sóhaj vagy nyögés volt. Tom is keményen állt már, és a nadrágja egyre szűkebbnek bizonyult. De még nem akart megszabadulni tőle. Először hallani akarta Bill hangját, miközben becsességét érinti. Már a hasánál járt, de nem sietett. Fel akarta térképezni Bill minden részletét. Aztán végül eljött az a pont ahol már nem húzhatta tovább. Bill kérlelte, hogy tegyen eleget forró vágyainak, és kényeztesse őt úgy, ahogy még senki más. Tom örömmel tett eleget a kérésnek. Először alaposan szemügyre vette a lüktető férfiasságot, majd ujjaival körbefogta, és finom csókokat adott rá. Bill a lepedőbe markolt, és hangosan felnyögött. Bátyja ettől a hangtól majdnem elélvezett, de türtőztette magát, és tovább folytatta az édesebbnél édesebb érintéseket.
Tohm... Látnih akarlakh... – nyögte Bill és elhúzódott a kényeztető ajkak elől. Bátyja tette is a dolgát, és levetkőzött. Teljesen meztelenül, felizgulva állt Bill előtt.
– Gyönyörű vagy Tomi... – húzta maga alá Bill, majd ő is végigcsókolta a testét.
Tom földön túli örömöt érzett az érintésektől, és reszketve várta, hogy Bill végre megnyalja hímtagját. Ez perceken belül bekövetkezett, és örömmel adta át magát az érzésnek. Vergődött az ajkak érintésétől, ám egy idő után ő is megálljt parancsolt öccsének. Beléd akarok hatolni..- lihegte, és feltérdelt.
Bill lesápadt, persze tudta, hogy a szeretkezés ebből áll... De akkor is félt. Bár halhatatlan volt, a fájdalmat nehezen viselte, és biztos volt benne, hogy ez az aktus nem lesz fájdalommentes. Nagyon nem.
– Tom... Én... félek..- hajtotta le a fejét.
– Nyugodj meg Bill... Vigyázni fogok rád! – simogatta meg öccse arcát, és maga felé fordítva lágyan megcsókolta, mialatt ismét a hátára döntötte őt.
– Először csak az ujjammal fogom csinálni... – nyalta meg az egyik ujját, majd felnyomta Billnek.
Öccse fájdalmasan felnyögött, és megpróbált elhúzódni előle, de Tom nem engedte. – Ne menekülj Billie! – nyomta fel neki még egy ujját. – Milyen szűk.... Annyira akarlak!- ragadta meg a combjait, és minden gyengédség nélkül tövig hatolt belé.
– Toooooohmmm! – kiáltotta Bill és úgy érezte ketté fog szakadni. A szenvedély semmivé vált, átvette helyét a menekülési ösztön. Szabadulni próbált, de Tom erősen lefogta, és úgy döfött benne egyre mélyebbre és mélyebbre.
– El sem hiszed milyen jó ez Bihll... – nyögte Tom, és tovább mozgott benne.
Öccse csak reménykedhetett, még az előtt elélvez, hogy kettészakadna. Ez szerencséjére be is következett, mert Tom pár erősebb lökés kíséretében, nagyot nyögve, egész testében remegve lőtt belé, majd fáradtan dőlt öccsére. Egy darabig így feküdtek, majd amint légzésük rendeződött, Tom igyekezve kihúzódott Billből, majd felállt. Köszönés, és egyéb megszólalás nélkül felöltözött és távozott. Bűnösnek érezte magát, Bill pedig sebzett vadként fordult az oldalára, és óvatosan megtapogatta a fenekét. Az ujjain vért fedezett fel, de most még a vörös folyékony kötőszövet látványa is undorral töltötte el. De azért lenyalogatta a tenyerét.
Tom nehéz fejjel sétált át a kastély előterén, és benyitott a társasághoz, akik még mindig a szalonban üldögéltek, de már készülődtek, hogy visszavezessék Simone-t a szobájába.
– Szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért. – állt anyja elé az idősebbik fiú. – Nagyon sajnálom. – hajtotta le a fejét, majd megfordult, hogy távozzon.
– Nem haragszom fiam. – szólt még utána édesanyja, mire Tom csak bólintott, majd távozott.
Marcus épp akkor lépett be a bejáraton, mikor Tom elindult a szobájába.
Marcus úgy döntött meglátogatja Billt, hiszen nem volt alkalma beszélni vele, amióta azt megtette neki. Szerette volna megköszönni. Az utóbbi pár órában elmondta Unhopeful – nak az eddig történteket, és örömmel ecsetelte, hogy találkozni fog apjával. Végre. Mosolyogva gondolt vissza erre, ahogy felfelé haladt a lépcsőn. Bill ajtaja előtt megállt, és bekopogott.
– Menj innen Tom! – hallotta az ismerős hangot bentről.
– Bill én vagyok. Marcus. – suttogta az ajtónak dőlve, majd mikor nem jött válasz, belépett. Bill alakja rajzolódott ki az ágyon fekve, a csendes félhomályban. Aztán meglátta a szétdobált ruhákat, és az ágyon lévő vércseppeket.
– Bill... Mi történt? – lépkedett az ágyhoz, és leült a szélére.
– Semmi... Csak hagyj békén...- jelentette ki Bill, majd még összébb húzta magát.
– Tudod, hogy nekem elmondhatod... – simogatta meg a férfi oldalát Marcus.
– Mit csinálsz? – könyökölt fel Bill.
– Semmit... Csak emlékszem, hogy te is simogattál engem... És gondoltam, én is simogatlak téged.
– De, hiszen én nem voltam veled valami kedves... Amit természetesen nagyon megbántam.
– Nem számít Bill. Már nem számít. Hiszen te vagy az egyetlen barátom! – mosolyodott el Marcus.
– Köszönöm! – ölelte át a fiút Bill, és magára húzta.
– Tom okozott neked fájdalmat igaz? – kérdezte halkan a gyerek.
– Igen... De nem az ő hibája. Nem akart ő durva lenni velem.
– Biztos vagyok benne Bill, hogy most nagy bűntudata van amiatt, hogy neked nem esett, jól amit tett. – simogatta meg ismét az oldalát Marcus. – Viszont én szeretném, ha neked is jó lenne.
– Mit akarsz tenni? – kérdezte meglepetten Bill.
– Csak ami neked jó... – puszilta meg Bill arcát a fiú.
– Nem akarok tőled ilyesmit kérni... – simogatta gyengéden Marcus hátát a férfi.
– Nem kell kérned... – mászott vissza az ágyra Marcus.
– Nem? – mosolyodott el Bill, és ő is megpuszilta a fiút.
– Nem... – suttogta vissza, és elkezdett lefelé kúszni Bill ágyékához. – Ne aggódj, a fájós részhez nem nyúlok... – mosolyodott el, majd gyengéden ujjai közé fogta a már keményedő hímtagot.
Bill felsóhajtott, és hagyta, had tegye vele azt, amit csak akar. Marcus gyengéd volt és szemérmes. Óvatosan kényeztette Billt, és közben néhány puszit adott felhevült testére.
– Ne hagyd abba... Nagyon jó... – sóhajtotta Bill, és megsimogatta a fiú fejét.
Eszében sem volt abbahagyni. Egyre erősebben simogatta, és meg is nyalogatta az érzékeny testrészt, amitől Bill hamarosan felnyögött, és erősen összerándult, ahogy elérte az orgazmus. Remegve magához húzta Marcust, és magukra húzta a takarót. Megpuszilta a fiú homlokát, és csak egy szót suttogott: Köszönöm..