Vampire Twins

11.rész - Ezüst és Homok

  Stephanie aznap már nem tudta tovább vezetni csapatát, a fiú állapota miatt, ezért tábort vertek a folyóparton, biztonságos távolságra a víztől.
Míg Tom tüzet elment tűzifát gyűjteni, öccse szüntelenül szorongatta magához Marcus testét. – Nem akar magához térni..- ismételgette halkan, és ringatta karjaiban a fiút.
A lány nem is válaszolt ezekre a kijelentésekre, inkább felállította a sátrakat, hogy ezzel is védhessék magukat a hidegtől. Tom is visszatért a táborba, tűzet rakott, aztán segített kipányvázni a lovakat éjszakára.
– Még mindig eszméletlen? – Guggolt öccse mellé Tom.
– Igen. Egyszerűen nem akar felmelegedni..
– Nemsokára magához tér, ebben biztos vagyok. Erős gyerek. – Mosolygott ikrére bátorítóan az idősebb. – De nem lehetsz fent egész éjjel. Megitatlak, aztán aludnod kell.
– Nem adhatsz nekem a véredből. Te sem ittál már egy ideje..
– Ez igaz, de nem gyengülhetsz le.
– Nem Tom! Ma nem! Viszont abban igazad van, hogy aludnom kell. Vissza is vonulok a sátramba, de a gyermeket is viszem magammal.
– Ahogy gondolod.. – Vont vállat Tom, aztán felállt, hogy megetesse Princess-t a zabos zsákból.
Bill pedig előbb Marcust tette be a ponyva alá, aztán maga is befeküdt mellé. Gyengéden betakargatta a fiút, majd addig simogatta a fiút, amíg el nem nyomta az álom.
– Szerinted túlélheti? – Telepedett le Tom Stephanie mellé a tűz közelébe.
– Nem vagyok benne biztos. Bár a víz nem volt hidegebb nulla foknál, ennyi idő alatt, teljesen átfagyott.
– Az öcsém belepusztulna, ha reggelre már halott lenne...
– El sem kellett volna hoznotok.. – Szögezte le Stephanie.
– Te talán otthagytad volna rabszolgának? Azt hittem szíveden viseled a vámpírok sorsát. Ő még csak gyerek.
– Igen, valóban igazad van, szívemen viselem, de az olyanokét, akik szintén küzdeni akarnak. Túl fiatal és túl gyenge a háborúhoz, még itt szolgaként is biztonságosabb lett volna számára...
– Nem gondoltam volna, hogy ennyire szívtelen vagy. – Piszkálta meg Tom a tüzet.
– Szívtelen? Ha ott maradt volna, most nem haldokolna!
– Te kérted meg, hogy segítsen a rohadt életbe! Miattad kellet a jégre lépnie! – Ordított a lány képébe Tom, és felállt.
– Most hová mész? – Kérdezte remegő hangon Stephanie, mikor látta, hogy a férfi eloldozza a lovát.
– Kettőt tippelhetsz! Egy percig sem megyek veled tovább! Elég volt... – Ezzel feldobta Princess hátára a nyerget, felpattant a lovára, és elvágtatott. Sötétedő alakja még látszott a holdfényben aztán eltűnt.
– Francba!- Sziszegte a lány, de aztán eszébe jutott, mit adott neki az ikrek apja, indulás előtt. Tukálni kezdett a nyeregtáskájában, végül előhúzott belőle egy aranyszálakkal átszőtt apró dobozt. Letérdelt, és felnyitotta. Ezüstösen csillogó por volt benne, és két darab gyönyörű kék üveggolyó. – Remélem, beválik. – Suttogta, majd a dobozka tartalmát a tűzbe öntötte. Elmormolt egy varázsigét, és várt.
Nem sokkal később fehér felhő emelkedett fel a tűzből, a két üveggolyó kavargott benne. A felhő megközelítette a földet, majd négy nyúlványt engedett a hóra, lassan kialakult a feje, a farka, a két kék golyó pedig megalkotta a szemeit, amelyekben jeges tűz lobogott. Hatalmas farkas állt a lány előtt, megrázta magát, majd felegyenesedett, és két szemét kíváncsian Stephanira szegezte.
– Az egyik iker eltűnt, keresd meg! – Adta ki a parancsot.
A farkas morgott egyet a lány felé, orrlyukaiból füstöt fújt annak arcába. Stephanie köhögni kezdett, de mire felnézett az állat eltűnt.
Tom gyorsan vágtázott. A hold fényének útját követte, és nem is nézett vissza. Figyelte az éjszakában huhogó baglyok, és a néha fel-felvonyító farkasok hangját. Aztán hirtelen valami elsuhant mellette. Lova felágaskodott, alig volt ideje megkapaszkodni a nyeregben, hogy visszanyerje egyensúlyát.
– Hát ez meg mi a franc volt? .- Nézett körbe, de nem látott semmit, és senkit. Lassan megnyugodott, és tovább indult volna, de ekkor valami füst vette körül. Kavargott körülötte, és Pricess körül. Tom hirtelen elálmosodott. Szempillái ólommá váltak, és nem bírta tovább nyitva tartani őket, egyszerűen bealudt. Se kép, se hang.
Stephanie sokáig járkált a tűz körül, és várt, hogy mikor bukkan fel a farkas Tommal. Nézett erre, nézett arra, aztán megint tett egy kört, és így tovább.
Bill hirtelen felébred. Végigtapogatta Marcus testét, amely már nem volt hideg. Kellemes meleget sugárzott magából, a férfi pedig elmosolyodott. – Hát nem adtad fel.. – Simította meg a homlokát, aztán gondolta, most, hogy minden rendben, nyújtózik egyet.
Végül a lány megpillantotta a fehér felhőt, amely mellett egy ló vágtázott a farkas hátán pedig ott feküdt Tom is. Nagyot sóhajtott a meg könnyebbüléstől.
Bill ebben a pillanatban mászott ki a sátorból. Ő is észlelte a közeledő valamit, és kíváncsian bámult annak irányába. A farkas beszaladt a táborba, a hátán a lassan ébredező Tommal.
– H..ol.. v....agyok? – Kérdezte szaggatottan, ahogy pilláit nyitogatta.
– A táborban vagy. Hál istennek Aniu megtalált. – Válaszolt kérdésére a lány.
– Mégis mi okból hoztál vissza, és mi ez az izé?! – Tapogatta meg az alatta gomolygó fehér füstöt.
– Ő egy tiszta lélek. Pontosabban egy farkas lelke.. Apátok adta nekem, mielőtt eljöttem. Összeszed benneteket, ha elkóborolnátok.
– Érdekes. – Ért óvatosan Bill az állat fejéhez, mire az mordult egyet, és füstöt fújt a fiú képébe.
– Nem szereti, ha piszkálják. – Vont vállat a lány, és kinyitotta a dobozt. A farkas erre rögtön felszállt, ledobva magáról Tomot, és a dobozka fölött visszaváltozott ezüstporrá, a két üveggolyó pedig belepottyant a helyére.
– A rohadt életbe vele! – Szitkozódott Tom, és felállt.
– Menjünk aludni. Mindannyian! – Mondta Stephanie, és eloltotta a tüzet. – Kellemes éjszakát! Bújt be a sátrába, és a dobozt is vitte magával.
– Kár, hogy bevitte. Megkérhettük volna azt a valamit, hogy vigye innét jó messzire! – Vigyorgott Tom.
– Egy kicsit szemét vagy! Amúgy miért szöktél meg? – Tette karba kezeit Bill.
– Mert csak, de szerinte visszajöttem volna..
– Abszolút hülye vagy Tom! Na mindegy. Menj aludni, de ne próbálj megszökni, mert utánad küldöm azt a szellem...ööö...izét! Kellemes éjszakát. – Bújt vissza Bill Marcus mellé.
– Itt mindenki hülye! – Szögezte le Tom, aztán eszébe jutott valami. Leült és csendben várt, hogy a táborban mindenki békésen elaludjon..
Ahogy elcsendesedett a vidék, Tom bedugta fejét Stephanie sátrába. Azonnal felfedezte a dobozt, és ügyesen benyúlva elcsente azt.
Sokáig forgatta, nézte a hold fényénél, aztán felnyitotta. Látta benne a port, és golyókat, de ezen kívül nem tudott mit csinálni.. Aztán óvatosan belenyúlt, ám ahogy az ujja hozzáért a furcsa anyaghoz, ki is húzta. Apró vágásokat látott az ujján, a por olyan volt, mintha milliónyi icipici pengéből állna össze.
Micsoda szarság ez! – Csukta le dühösen a dobozt, és maga mellé dobta.
– Tom. Mi a francot csinálsz? – Bújt ki ásítozva sátrából Bill.
– Semmit, csak próbáltam rájönni, hogyan működik ez. – Mutatta fel Tom a dobozkát.
– Ezt Stephanie kapta, nem volt jogod elvenni!
– Ugyan már. Te nem vagy kíváncsi rá, hogy mire képes ez az izé?
– Ez veszélyes lehet, hiszen mi nem ismerjük az irányítását.
– Az igaz, de ez eddig nem tartott vissza minket. – Vigyorodott el Tom.
– Add ide! – Vette el a dobozt a fiatalabb, és megforgatta. – Ha valóban szellem van benne, akkor ahhoz kell valami földi anyag, amit az ég is létre tud hozni, így kapcsoljuk a szellemek világát az élőkéhez.
– Az bármi lehet.
– Szerintem nem. Víz nem lehet, hiszen az nem illik egy ilyesféle lélekhez.
– Várjunk csak. – Gondolkozott el Tom. – Amikor megtalált engem, hirtelen füst vett körül.
– Akkor az elem...A tűz! – Mondták ki egyszerre.
– Akkor az elem már megvan, de még kell hozzá egy szöveg az ősnyelven. Egy megidéző mondat, amire a lélek megjelenhet.
– Én már nem emlékszem semmire abból, amit az ősnyelven tanultunk. – Vont vállat Tom. – Te igen?
– Valamennyire. De egy kicsit össze kell szednem a gondolataimat.
– Rendben. Menjünk messzebb, és gyújtsunk tüzet. Hozd azt a valamit. – Indult el Tom a táborból az erdő felé.
Egy fél órán belül, már messze a sátrak alkotta körtől békésen üldögéltek a Tom által alkotott tűz mellett.
– Nos? Összejött a szöveg? – Pillantott kíváncsian ikrére Tom.
– Azt hiszem. Reméljük, beválik. Kérem a port.
– Tessék. – Adta át az apró fadobozkát öccsének Tom.
Bill letérdelt a tűz elé, két tenyerére fektette az előzőleg már felnyitott ládikát, aztán a tűzbe öntötte annak tartalmát és ezt suttogta az ősnyelven: Te, ki mindenekfelett uralkodsz, ó nagy ég, hozd fel őrzőmet, ide az én világomba, hogy teljesíthesse a rá szánt feladatot.
Aztán vártak. Végül aztán lassan előgomolygott a tűzből egy hatalmas füstfelhő, benne kavargott a két kék üveggolyó, perceken belül pedig már a farkas állt előttük. Bill ezúttal nem ért hozzá, kellő tisztelettel akart bánni a lélekkel, ezért meghajolt előtte, és ezt suttogta neki, tisztelettudóan, és tisztán: Köszönöm, hogy megtisztelsz minket jelenléteddel.
A farkas viszonozta a meghajlást, majd elméjét kinyújtva a fiú felé válaszolt: Hódolatom neked Jörg fia, Bill, és köszönöm tiszteletedet, amelyet felém tanúsítottál.
– Bill, te most mit csinálsz? – Érdeklődött Tom, mikor látta öccse figyelmét a farkas irányába.
– Igen, ha te is tisztelettudó leszel, talán feléd is kinyújtja a gondolatait.
Anyu ekkor Tom felé fordult, a fiú pedig elismételte, amit ikrétől látott.
Az állat neki is meghajolt, majd megszólította: Tudom, hogy nem akarsz apád akaratának ellenszegülni Tom, csak kissé heves még a természeted, de ez a harcban inkább hátrány, mint erény. Légy mindig megfontolt, és ne csak szívedből, de eszedből is cselekedj.
– Köszönöm neked, magam és öcsém nevében is, hogy megjelentél nekünk, és megosztod velünk gondolataidat.
– Tudom, hogy ti mindketten a népeteket szeretnétek szolgálni. – Osztotta meg elméjét az ikrek között Aniu. – Ha hallgattok arra, amit apátok mond nektek, hasznosak lehettek a háborúban. Mindazonáltal, én is mellettetek fogok állni, és segítek, ha kell. De a csatáitokat nem vívhatom meg helyettetek.
– Aniu, azt hiszem, te többet tudsz apánkról mint mi. Mesélnél nekünk róla? – Tette fel a kérdést Bill.
– Meg is tudom mutatni, mit csinál most éppen. – a szellem felállt, és a tűzbe fújt. A vörös lángok először kékesen fénylettek, majd megjelent bennük egy kép. Magas, páncélos férfi állt, egy sátor közepén, és úgy tűnt valamin nagyon gondolkozott. Egy idő után elkezdett járkálni, majd megállt, sóhajtott, és kiment a sátorból. Ekkor láthatóvá vált a tábor is, szövetsátrakkal, katonákkal, és lovakkal teli tér tárult eléjük. Azonban a kép homályosodni kezdett, majd eltűnt. A tűz ismét régi, vörös színében pompázott.
– Sajnos a varázslat nem tart sokáig. Ennyit bírtam. – Sóhajtott a farkas, aztán elterült a hóban. – Elég annyit tudnotok, hogy az apátok kitűnő harcos, és fantasztikus személyiség. Nemsokára találkoztok vele.
– Mindenképpen vissza kell zárnunk téged a ládába? – Kérdezett rá Tom.
– Ha megbíztok bennem, akkor nem kell. Amint hívtok, jövök, és segítek nektek.
– Akkor legyen így, nem küldünk vissza.
– Ez esetben adok nektek valamit. – Anyu kihúzott magából két ezüstös szőrszálat. – Tartsátok ide a tenyereteket. Az ikrek azonnal teljesítették a kérést, a farkas pedig mindkettejük tenyerébe fektetett egy-egy hosszú ezüstszálat, majd a tenyerükbe fújt. A szőrszálak, igazi ezüstláncokká váltak.
– Ha szükségetek lesz rám, csak fújjatok rá, és én ott leszek, bárhol is vagytok.
– És most hová mész?
– Előremegyek, egészen Stephanie bácsikájának kastélyáig, és bejelentem érkezéseteket.
Ne féljetek. Vigyázó szemeim nem kerülnek el benneteket. – Ezzel füsté vált, és a könnyű szellővel eltűnt.
A fiúk álltak egy darabig, és csendesen bámulták a farkas által hagyott nyomot a hóban. Aztán egymásra mosolyogtak, a ládát pedig tűzbe dobták.