My little Bangtan story

13.

- Mi? Mi az, hogy elájult? - ocsúdtam fel a döbbenettől.
- Csak úgy, összeesett. - dörgölte meg a homlokát Jin. - Mennem kell.
- Várj, Hyung! Mi is megyünk! - állt fel Jungkook, és a többiek azonnal követték a példáját.
Még MyungHee is.

°°°°

- Napszúrás? Ennyi? - pislogott Jin megkönnyebbülten.
- Igen. - bólintott az orvos. - Akár haza is mehetnek.
- Hyung. - fogta meg Jin vállát Taehyung. - Nincs baja.

Jin vállai elernyedtek, majd halkan köszönetet mondott az orvosnak, aki csak bólintott és kiment.
Jin megragadta a békésen szuszogó barátnője kezét, és leült mellé.

Tudtuk, hogy most egyedül kell hagynunk őket egy kicsit.
- Szegény Jin Hyung. - sóhajtott fel Namjoon, mikor kiértünk a kórterem előtti folyosóra. - Még sosem láttam ilyen megviseltnek. Pedig csak egy napszúrás volt.
- Nem tudta mi van a barátnőjével. Aggódott miatta. - motyogtam.
- Te jól vagy? Nem érzed rosszul magad? - nézett rám Jungkook.
- Nem. Minden rendben. - mosolyogtam rá.
- MyungHee? - fordult Hobi a néma barátnőm felé, aki hirtelen megszeppent a rá irányuló figyelemtől.
- Én is jól vagyok. - makogta.

Miután bement egy nővér a szobába, pár perc múlva már Jin, Anna kezét fogva terelgette ki az ajtón.
- Seokjin, nem vagyok mozgássérült, hogy támogatnod kelljen. - magyarázta nevetve Anna a barátjának.
- Attól még lehet, hogy megint elájulsz. Muszáj, hogy fogjalak, hogy ne ess a földre. - magyarázta Jin.
- Mehetünk? Az autó kint vár. - csapta össze a tenyerét Suga.

Épphogy csak kiléptünk az ajtón, egy seregnyi újságíróval, fotóssal, és riporterrel találtuk magunkat szemben.

Jungkook egy szempillantás alatt betolt a háta mögé.
- Maradj itt! - mondta, de nem fordult hátra.
Hozzábújtam a hátához, és megpróbáltam eltakarni az arcom a hajammal, bár nem hiszem hogy sikerült, mivel a narancssárga hajamról eléggé "felismerhető" vagyok.
Éreztem, hogy mi hármunkat, lányokat, közre fognak a fiúk, és úgy törnek előre a tömegben.
Láttam, ahogy villannak a kamerák vakui, miközben rengeteg kérdés záporozott ránk.

Erősebben belemarkoltam Jungkook pulcsijába, és imádkoztam, hogy minél hamarabb vége legyen ennek.
Éreztem, hogy fojtogatni kezd a tömeg, és elakad a lélegzetem.

Végre a kocsihoz értünk. Jungkook azonnal kinyitotta az ajtót, és besegített.
Mikor végre mindenki beszállt, azt hittem, a riporterek felugranak a kocsi tetejére, hogy megállítsanak minket.
De szerencsére nem így történt.

A kocsiban síri csend honolt, amit csak a motor zúgása tört meg.

Éreztem, hogy az a temérdek stressz, amit a nagy tömeg okozott, egyszerre szakad rám. Hirtelen nagyon fáradt lettem, és nem vágytam másra, mint egy jó hosszú alvásra, Jungkook ágyában, aminek olyan illata volt, mint őneki.
- Mindenki jól van? - törte meg a csendet hirtelen Namjoon.
Egy halk igennel válaszoltunk, kivéve Annát, aki csak bólintott, és szorosan a barátjához bújt.
- Hogy találtak meg? - túrt idegesen a hajába Hoseok.
- Fogalmam sincs. Valamelyik nővér, vagy orvos biztos üzent a sajtónak, pedig direkt mondtam, hogy ne szóljanak senkinek. - sóhajtott Namjoon.

Lassan a mellettem ülő Jungkook vállára hajtottam a fejem, és lehunyt szemmel hallgattam a többiek beszélgetését.
- Fiúk, én csodállak titeket. - szólalt meg MyungHee. - Dalt írtok, koreográfiát alkottok, majd eléneklitek és táncoljátok ezt, egy koncerten ami három órás, de végig csináljátok a rajongóitok miatt. Emellett rengeteg helyre elmentek, ahova meghívnak titeket, plusz sokat gyakoroltok, és menekültök ez elől a sajtó tömeg elől. Elképzelésem sincs, hogy csináljátok, és hogy nem adtátok még fel, mert ezt én...nem bírnám.

Erre már én is kinyitottam a szemem.
- Igaza van MyungHee-nek. - pillantottam végig én is a fiúkon. - És mellette még hobbiaitok is vannak. Eszméletlenek vagytok. - mosolyogtam.

A fiúk egy ideig hallgattak, majd hirtelen Jungkook átölelte a vállam.
- Igazatok van, ezt mind megcsináljuk nap mint nap. De mi nem magunkat csodáljuk, hanem a rajongóinkat. - mosolygott kedvesen MyungHee-re. - Nélkülük csak egy banda lennénk a sok közül, vagy az első hónap után dobtak volna minket a süllyesztőbe. Ők tettek minket híresség, szóval hálával tartozunk nekik. Nem is értem, simán letölthetnék a zenéinket Youtuberól, vagy akár honnan, aztán ennyi. De ők még külön pénzt költenek arra, hogy eljöhessenek a koncertjeinkre, vagy fanmeetingre. Ezért éri meg nekünk.

A fiúk heves bólogatásba kezdtek.

°°°°

Először MyungHee-t raktuk le, én pedig kiszálltam vele, hogy elbúcsúzzak.
- SeYi... - nézett rám a barátnőm. - Most mi lesz? Benne leszünk az újságokban?
- Valószínűleg. - sóhajtottam nagyot. - De ne aggódj. Inkább engem néznek meg, mivel már láttak egyszer a bandával.
- Ha bármi gond van, hívj! - kötötte a lelkemre.
- Persze. Mint mindig. - mosolyogtam szomorúan, majd átöleltem.
Közben elrebegtem egy imát, hogy a barátnőm ne keveredjen bele ebbe az egészbe, és inkább én szenvedjek mint ő, aki semmit sem csinált, csupán egy ártatlan ARMY.
- Szia! - engedett el, majd bement a lakásába.
- Szia! - intettem neki.

Megfordultam. Az autó ugyan úgy ott volt az utca végén, a hét fiúval és Annával, akik gyökerestől megváltoztatták az életem.

Tudtam, hogy azok ellenére, amik mostanában történtek velem, túlságosan megkedveltem őket, és ők alkotják most már az életem, egy meghatározó részét.

A farmerem zsebébe dugtam a kezem, és lassan sétálni kezdtem az autó felé.

- Minden oké? - kérdezte Jimin, amint beültem a kocsiba.
- Persze. Minden a legnagyobb rendben. - válaszoltam magabiztosan, és az autó már el is indult a dorm felé.

Amint beléptünk, rögtön kijelentettem, hogy én aludni fogok.
- Persze, menj csak. Jó éjt! - mosolygott rám Jimin.
- És... - fordultam hátra a lépcső alján. Mindenki rám nézett. - Köszönöm ezt a napot. Jó volt. - mosolyogtam, majd sarkon fordulva felrohantam.

Fürdés után, már csak beakartam dőlni az ágyba, ám Jungkook titkos gardrób szekrényének ajtajára tévedt a tekintetem.

Csak nem bánja, ha éjszakára elveszem az egyik pólóját...

Mivel rengeteg fehér pólója volt, megnyugodtam, hiszen csak nem tűnik fel neki, hogy a tucatnyi fehér pólójából eltűnik egy.

Úgyhogy leemeltem egyet és azt vettem fel a sajátom helyett.

Megéreztem az illatát, és tudtam, hogy lassan függő leszek ettől.

Nyugodt szívvel dőltem be az ágyba, és aludtam el, tudva, hogy bár ebben a pillanatban épp nincs mellettem, de meg fog védeni a bajtól, akár miről lenne is szó.

Annyong guys!
Éppen ihlet túltengésben szenvedek, azért rakok fel ilyen gyakran részeket.
Szóval....
Ennyi 😂