My little Bangtan story

26.

Csütörtöök yeah!
Rájöttem, hogy imádom írni ezt a történetet.
És soha nem akarom befejezni.
De egyszer muszáj lesz...
(Enyhe célzás)

Remélem tetszeni fog a rész!😃
______________________________________

Tudtam, hogy egyszer el kell innen mennem. De nem hittem volna, hogy ilyen hamar.

Hobi odajött hozzám, és megfogta a vállamat.
- Mi történt? - kérdezte komolyan.
- Azt hiszem el kell költöznöm. - mondta fájdalmasan, majd hirtelen megöleltem.

- Nyugi. - ölelt vissza. - Minden rendben lesz.
- De én nem akarlak itt hagyni titeket. Úgy gondoltam pár nappal a suli kezdete előtt megyek.

Egyedül akartam lenni.

- Oppa, én most elmegyek egy kicsit jó? Az előbbiről ne szólj senkinek.
- De miért...?
- Csak ne. - engedtem el.

Megoldom. Valahogyan.

Sarkon fordultam, és a lifthez mentem.

Gyorsan felkaptam magamra egy maszkot és egy baseball sapkát.

Lassan olyan leszek, mint egy híresség. Rejtőzködnöm kell a nyilvánosság elől...

Nem akartam messzire menni, ezért egy közeli parkba jutottam, ahol meglepően kevesen voltak.

Azonban felnéztem és megláttam mennyire szürke az égbolt.
Szóval esni fog.
Már ez sem érdekelt.

Leültem egy fa mellé a fűbe, levettem az arcmaszkomat, majd lehunytam a szememet.

A saját anyám elráncigál a barátaimtól. Mert az internetes pletykáknak hisz.

Ez még viccnek is rossz...

Ráadásul azt mondja Jungkook nem való nekem.

Eleredt az eső. A ruhám átázott, a hajam vizes lett.

Mégis a Jungkookkal együtt töltött pillanatokra gondoltam.
Szinte szürreálisnak tűnt milyen régen volt már, hogy "betévedtem" arra a fanmeetingre. Amikor Jungkook először mosolygott rám. Aztán újabb koncertjükre hívott el. Az internetes posztok, amik még azóta is terjengenek rólam. Majd egy kávézóba is elmentünk.

Tulajdonképpen az volt az első randink.

Elmosolyodtam az emlékre.
Aztán megtámadtak minket a fanok.
Mikor bejelentette, hogy náluk fogok lakni.

Életem legjobb döntése volt, hogy beleegyeztem.
Annát is emiatt ismertem meg. Sőt nem csak őt.
Jiminnel is akkor barátkoztunk össze.

A tényleges első randink a bowling teremben.

Kizárólag rá koncentráltam. A cuki mosolyára, a heves természetére, amit valami oknál fogva imádok, a csodás szemeire... Na meg persze a csókjaira.

- SeYi! - ordította valaki a nevemet.

Mindaz, amit elképzeltem, itt volt nem messze tőlem.

A parkban rohant, de nem vett észre engem. Az ő ruhája is teljesen átázott.

- Itt vagyok. - válaszoltam annyira, hogy meghallja.

Azonnal felém kapta a fejét és odarohant hozzám.

A pillanat törtrésze alatt termett előttem, majd térdre rogyott.
Két keze közé fogta az arcomat, és hosszan a szemembe nézett.
- Miért teszed ezt velem? Tudod mennyire megrémültem? - suttogta halkan, majd megrázta a fejét.
- Bocsánat. Egyedül akartam lenni. - mondtam bűnbánóan.
- Azért amit anyukád mondott? - kérdezte csöndesen, majd kérdő tekintetemet látva hozzátette: - Hobi Hyung mondta el.
- Nem akarok elmenni. - a szemeim kezdtek könnybe lábadni és az ajkaim megremegtek. - Egész eddig azt hittem, az a helyes, ha itt hagylak titeket. De most hogy itt az idő...
- De hát nem mész messzire.
- Először haza fog vinni Incheon-ba. Utána pedig, mikor végre haza enged, - forgattam a szememet. - akkor is az albérletben kell maradnom. És talán nem leszek messze, de nem kelhetek mindennap melletted, nem ehetem Jin főztjét, nem hülyéskedhetek Jiminnel, vagy hallgathatom Yoongi morgását.