My little Bangtan story

6.

Életemben talán egyszer pirultam el, vagy még annyiszor se. De Jungkooknak sikerült elérnie, hogy újra megtapasztaljam azt az érzést, amikor a fejem mélyvörös színbe vált.
- Köszönöm. - motyogtam, de tényleg hálás voltam.
Jungkook nem mondott semmit, csak rám nézett, meglátta az arcom és elmosolyodott.
- Tudod. - köszörülte meg a torkát. - Még soha nem akartam, hogy szánt szándékkal zavarba hozzak valakit, de látva az arcod... - felnevetett.
- Hé, ez nem vicces! - puffogtam.
De ő csak tovább nevetett rajtam. Mikor végre abba hagyta, már szerintem egy paradicsomra hasonlítottam.
- Mit csináltál tegnap? Mit jelent az, hogy verted a falat?
Elkomolyodva nézett rám.
- Semmi különös. Csak magamat hibáztattam, amiatt ami veled történt.
Kerek szemekkel bámultam rá, vagy fél percig.
- He? - kérdeztem nagyon értelmesen.
- Igen. - belenézett a szemembe, és azok a teljes őszinteséget tükrözték.
- De...
- Figyelj!
Rákaptam a tekintetem.
- Hmm?
- Vigyázz magadra! Mostanában nem tudom mi van velem, és folyamatosan azon gondolkozom, vajon nem esett-e bajod, vagy látlak-e még valaha. - megvakarta a tarkóját.
Elmosolyodtam.
- Csak most kezdelek megismerni, és nem is akarom elsietni...
Rágta a szája szélét, aztán hirtelen elkerekedett a szeme, és felpattant.
- Mennünk kell!
- Mi? - néztem értetlenül, és hátra néztem.

Hiba volt.

A bolt előtt hat lány állt, befelé mutogatva, telefonnal a kezében.
Azonnal elkaptam a tekintetem, és Jungkookra néztem.
- Menjünk! Most!
Ám ebben a pillanatban három fekete terepjáró megállt a kávézó előtt, és mindegyik autóból legalább hat újságíró szállt ki, kamerával a kezében.

Annyi szerencsénk volt, hogy a tulajdonos bezárta utánunk az ajtót, így senki nem tudott bejönni.
- Most mit csináljunk? - néztem segélykérően Jungkook-ra.

Előkapta a telefonját.
- Hyung? Igen én. Van egy kis gond...

Percek alatt odagyűlt a tömeg a kávézó elé, mi pedig nem tehettünk mást, mint hogy a konyhába mentünk, ahol nem látnak minket.
- Küldöttek három biztonsági embert, és kihívták a rendőrséget is, mivel a tömeg elállja a forgalmat. - magyarázta nekem Jungkook.
- Szörnyen sajnálom, ezt a kellemetlenséget. - jött oda hozzánk a hely tulajdonosa.
- Semmi gond Ahjussi. - mosolygott rá Jungkook, mivel úgy tűnt, az öreg kezd pánikba esni.

Mikor megérkeztek a biztonsági emberek, épphogy csak betudtak jutni, mivel akkora volt a tömeg és az ajtón is be kellett jönniük.
- Jöjjenek. - intettek felénk, majd elindultak kifelé.
Egymásra pillantottuk Jungkook-kal, és szerintem, mindketten némán beleegyeztünk, hogy nem túl kedvesek a biztonsági emberek.

Mikor kinyílt az ajtó, hirtelen az összes ember egyszerre akart Jungkook köré gyűlni, így a biztonsági őrök alig bírták távol tartani tőle az őrült ARMY-kat.

A gond csak, az volt, hogy csak Jungkookot védték, így amikor valaki belekönyökölt a gyomromba, hátrébb löktek és már nem is láttam a fiút.

A légzésem egyre jobban felgyorsult, mivel van egy "kis" klausztrofóbiám. Eddig csak nagyon ritkán volt bajom belőle, de most, hogy konkrétan ki se láttam a tömegből, fojtogatni kezdett az az érzés. A pánik összeszorította a szívemet, és homályosan láttam. Éreztem, hogy az ájulás kerülget, de ebben a tömegben próbáltam tartani magam, mert ha itt kidőlök, minden lelkiismeret furdalás nélkül összetaposnak.

Amikor végleg éreztem, hogy nem bírom tovább, hirtelen két erős kar fonódott körém. Az illető erősen magához szorított.
Elbódított a férfi parfüm illat, és életemben először talán igazán biztonságban éreztem magam.
- Figyelj rám SeYi! - suttogta a fülembe Jungkook. - Lélegezz mélyeket! Minden rendben lesz. Kiviszlek innen. Rendben?
Csak bólintottam egyet, és a pólójába fúrtam az arcomat.

Lassan botorkáltunk kifelé, egyrészt mivel a lábamon mentem, és még mindig nem tértem teljesen magamhoz, másrészt pedig a rajongók miatt.
Mikor végre elértünk a kocsihoz, hallottam ahogy Jungkook ráförmed a biztonságiakra, hogy miért nem inkább rám vigyáztak, de aztán be kellett ülnöm a kocsiba.

Pár másodperccel később Jungkook is csatlakozott.

- Jobban vagy? - nézett rám aggodalmasan, majd az egyik tincsemet a fülem mögé tűrte.
Halványan elmosolyodtam és bólintottam egyet.
- Benne leszünk a hírekben? - vontam össze a szemöldököm.
- Lehet. - komolyodott el, majd kinézett az ablakon.

Az út csendben telt, míg nem Jungkook egyszer csak dúdolni kezdett egy dalt. Nem ismertem így felé fordultam, mire ő elnémult.
- Folytasd csak. - mosolyogtam rá.
Ő is elmosolyodott, majd a szemembe nézve énekelni kezdett.

"Your Beautiful..."

Mondanom sem kell, a szövegtől rögtön elolvadtam. Jungkook pedig egész végig a szemembe nézve végig énekelte a dalt.
- Ez mi volt? - suttogtam.
- Beautiful. De miért suttogsz? - suttogott ő is, majd közelebb hajolt hozzám, hogy halljon.
- Csak meghatódtam.
Erre elnevette magát.
- Nem is vagy te olyan komor lány, mint ahogy először láttalak.
- Először komornak láttál? - sandítottam rá.
- Persze. Miközben a sor mellett álltál, és látszott, hogy nincs kedved azokhoz a lányokhoz közel állni és hallgatni amiről beszélnek. Azt hiszem undort is láttam az arcodon. - újra nevetni kezdett. - Komolyan, nem tudtam elhinni, hogy rajongó vagy. Aztán kiderült, hogy tényleg nem vagy az.
- Te már azelőtt észre vettél, mielőtt odakerültem eléd? - csodálkoztam.
- Először az erősen ugrándozó barátnődön akadt meg a szemem, aztán a mellette álló csendes narancssárga hajú lányon.

Nem tudtam válaszolni, mert a lakásom elé értünk, és megláttuk azt a rengeteg embert, az ajtó előtt.
- Ne! - motyogtam, miközben a kezembe temettem az arcom.

Míg én elkeseredtem, Jungkook totál ideges lett mellettem.
- Így nem mehetsz be.
- Tudom. - sóhajtottam. - Menjünk egy hotelbe.
- Viccelsz? És ott laksz hetekig, amíg le nem megy a pletyka? - csodálkozott Jungkook.
- A szüleimhez nem mehetek, mert messze laknak, nagyon mást nem tudok csinálni. - keseredtem el.
Majd írok anyáéknak egy üzit, hogy ne jöjjenek.

- De így akkor sem mehetsz be. Ráadásul minden lépésed figyelni fogják, és még ki-be járkálni sem tudsz rendesen. - fújtatott tovább mellettem Jungkook.
Kínomban hátradőltem és becsuktam a szemem.
- Itt nem maradhatunk. - gondolkodott tovább. - Induljon el! - szólt előre a sofőrnek.
- Hova? - kérdezett vissza amaz.
- Csak induljon el.
Az autó motorja feldübörgött, és elindultunk.
Aztán Jungkooknak csörgött a telefonja.
- Igen? Hyung? Igen megyek haza felé, de egyelőre szállás helyet keresünk SeYi-nek. Letámadták az újságírók a házát...majd később elmagyarázom. - pár pillanatig hallgatott, majd felcsillant a szeme és rám nézett. - Nekem ez eszembe se jutott eddig. De a többiek is benne vannak?

Most már kíváncsi lettem miről van szó.

- Biztos? - csevegett tovább. - Oké, elmondom neki. Aha. - sóhajtott egyet, majd ismét a szemembe nézett. - Én is remélem.
Letette a telefont.
- Igen? - vontam fel a szemöldököm.
- Hát Mirci-morci, - mosolygott rám, én meg elképedtem az új becenevemen.
- Mi az?
- Nálunk fogsz lakni.

Ahjussi: Kedveskedő megszólítás egy idősebb férfira. Magyarul leginkább "bácsi"-ra lehet lefordítani.