My little Bangtan story

29.

Hát...ide is elérkeztünk (hüpp-hüpp).
Itt az utolsó rész, remélem elégedettek lesztek!
Még lesz azonban egy Epilógus és egy Köszönetnyilvánítás is szóval ne szomorkodjatok annyira!

Úgy döntöttem, hogy nem húzom tovább, és holnap kirakom ezeket.
Szóval holnap is lesz rész!😘

És akkor...a várva várt rész!
_____________________________________

Itt állt előttem teljes életnagyságban.

Többször is megérintettem, hogy meggyőződjek róla, valóban itt van.

- Miért tapogatsz? - nevetett, de közben ő sem engedett el.
- Miért nem vetted fel a telefont? - hagytam figyelmen kívül a kérdését.

Azonnal megváltozott a testtartása. Vállai megereszkedtek, és bűnbánóan nézett a szemembe.

- Sajnálom. Azon munkálkodtam, hogy el tudjak jönni hozzád. Teljesen be vagyunk táblázva, pedig csak két napot kértem. Az egész napirendünket át kellett írni.

Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak, annyira meghatódtam.

- Te...miért kellett idejönnöd? - kérdeztem, miközben folyamatosan az érzelmeimmel küszködtem.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem nem okés, hogy a barátnőmet fogva tartják a szülei a házukban. - ráncolta a homlokát.
- Nem tartanak fogva. - nevettem fel.
- Szerintem igen. Ezért eljöttem, hogy megmentsem a hercegnőmet. - mosolyodott el.

Csak szemforgatást kapott válaszul.

- Tulajdonképpen már szabadon lettem engedve. Most békültünk ki. - vigyorogtam.
- A francba! Pedig felkészültem arra, hogy felkaplak, és kiviszlek az ajtón. - csettintett bosszúsan.

Hölgyhöz nem illő módon hangosan felröhögtem, ahogy elképzeltem a jelenetet.

- Ki az kincsem? - jött anya hangja a konyhából.
- Már "kincsem" vagyok. - forgattam a szemem. - Gyere! - nyújtottam Jungkook felé a kezem, aki habozás nélkül elfogadta.

- Anya, apa. Bemutatom a barátomat, Jeon Jungkookot.

Anya álla a földön koppant, apa pedig felállt a helyéről.

- SeYi, menj ki kérlek! - közölte apa.
- Hogy mi? - akadtam ki. - Nem hagyom itt!
- Beszélnünk kell vele. - bólintott anya is.
- De hát... - tiltakoztam, ekkor azonban Jungkook maga felé fordított.
- Igaza van a szüleidnek. Ezt nekünk kell megbeszélnünk. - fogta meg a kezemet.
- De...
- Kérlek. - nézett mélyen a szemembe.

Akármennyire is elleneznem, muszáj volt egyetértenem velük.

- Jó. De ha nem jössz ki innen tíz percen belül, visszajövök! - raktam fel a mutató ujjam.
- Persze te lány! - nevetett, majd egy lágy csókot nyomott a számra.
- Tíz perc. - mondtam utoljára, majd kimentem a konyhánkból.

A szobámban ülve szorongattam a párnámat. Az idő nagyon lassan vánszorgott, és néha meggondoltam, hogy hallgatózok, de inkább elvetettem az ötletet. Egyrészt, mert csak rájuk tartozik, másrészt pedig mert nem is akartam tudni miről beszélgetnek.

Észre sem vettem mennyire álmos vagyok, így egyszer csak elaludtam.

Épp egy sárkánnyal harcoltam álmomban, akinek olyan feje volt, mint anyának, amikor kinyitottam a szememet.

Jungkook pont az arcommal szemben támaszkodott a kezével az ágyon.
- Szia. - mosolygott.

Egy pillanatra elfelejtettem hol is vagyok épp, és belemerültem a tanulmányozásába.