Mirkwood az otthonom //Befejezett//

2. fejezet: A csata

A csatatéren harcoló tündék közt ott volt Míriel is, aki ügyes, gyakorlott mozdulatokkal kaszabolta az ellenséget. Az orkok nem jelentettek neki különösebb akadályt, ugyanis könnyen elhajolt csapásaik elől. Voltak orkok, amelyek óriási pallossal támadtak rá, de mire lesúlytottak vele, Míriel már egy másik ork mögött állt, és szúrta bele a kardját a hátába. Így ment ez egészen addig, míg egy kis baki csúszott a számításaiba.

Egy megtermett uruk-hai közeledett felé. Az orkfajzat kezében egy hatalmas buzogány volt, másikban pedig egy ork kard. Rátamadt Mírielre. Egy erős ütést küldött felé a buzogánnyal, ami elől a lány ügyesen elhajolt. Az uruk újra támadni készült, de Míriel éppen egy orkkal törődött, ami éppen hátulról támadta. A monstrum buzogánycsapása elől ugyancsak elhajolt, de ekkor az uruk-hai megunta a játszmát, és most nem Mírielt támadta, hanem a kardját. A következő csapásnál a tünde újra kitért, de az ütés eltalálta a kezét, amiből kirepült a kard. Míriel fájdalmasan magához húzta a kézfejét. Az ocsmányság ekkor nem várt tovább. Következő ütése fejen találta a lányt. Ő hátraesett, és fejéről leesett a sisakja.

Szörnyű fájdalom nyilalt a fejébe ott, ahol a buzogány eltalálta. Az uruk közben odaért, és karddal támadta a földön fekvő Mírielt. (buzogányát elejtette, mikor az erős ütést bevitte) Míriel rögtön cselekedett. Egy hirtelen mozdulattal kirúgta az uruk kezéből a kardot, és talpra szökkent. Az uruk-hai sem várt tovább, és kard hiányában óriási, vascsizmás lábával támadt Mírielre. Visszarúgta a földre, majd torkánál fogva fölemelte, és elhajította.

A lány repült vagy 2 métert, aztán nekivágódott egy orknak. Felüvöltött fájdalmában. A háta és a válla -amivel nekicsapódott az orknak -borzalmasan fájt neki. Nem tudott felállni, és a monstrum újra odajött hozzá.

Megint megragadta, és a magasba emelte. Újból elhajította, Míriel most egy törpnek ütközött, és elterült a földön. Megpróbált mozdulni, de nem bírt.

Most nem jött az uruk-hai, viszont egy kisebb ork jött oda, felemelte kardját, és vicsorogva döfött. Pontosabban döfött volna, ha nem szúrja valaki hátba. Míriel kissé fellélegzett, de mikor az ork halottan eldőlt, és meglátta, hogy ki szúrta le, rögvest elszállt a jókedve.

A "kedvenc" uruk-ja állt ott, és mostmár kezében volt a kardja. Közelebb lépett Mírielhez, feje fölé emelte kardját, hogy lesúlytson. De ekkor egy nyílvessző állt bele a mellkasába. Az uruk megtántorodott, de aztán egy hörgés közepette újra lendületett vett, a szúráshoz. Ekkor egy másik tünde nyíl állt bele, de ezúttal a karjába, így kezéből kihullott a kard. Míriel éppen el tudta húzni a karját, így a kard nem állt bele a vállába, csak súrolta azt. Az uruk-hai felüvöltött, és puszta kézzel támadt Mírielre.

Míriel megpróbálta összeszedni minden erejét, de zúzódásai és sebei meggátolták ebben. Az uruk tett felé még egy lépést, de egy harmadik nyílvessző csapódott- inmáron -a homlokába. Az uruk megrándult, hörgött egyet, aztán eldőlt oldalra.

Míriel fellélegzett.

Még mindig nem volt elég ereje, hogy fölkeljen. Oldalra fordította a fejét- oda ahonnan a nyilvesszők jöttek -és meglátta, hogy ki segített neki. Suhatag egyik romos falának a tetején egy tejfölszőke hajú tünde férfi tizedelte az orkokat. Nem az egyenpáncélt viselte, hanem egy zöldes ruhát, és sisak sem volt rajta. Egyik kezében az íját tartotta, másikban pedig a kardját. Sajátos harcstílusa volt- akárcsak Mírielnek -és különös módon íját is használta közelharci fegyverként. Éppen egy orkot rúgott le a falról, aztán megfordult, beleszúrta kardját egy másikba, ami szintén lefordult az építményről.

Mírielnek kissé bűntudata volt, ugyanis meglátta, hogy nyíltartó tegeze- mostmár -üres. Hálás volt, de közben rossz volt a lelkiismerete, amiért 3 nyílvesszőt is rááldozott az ő életére.

Míriel érezte, hogy az arca szélén egy vércsepp csordul végig. Mindene fájt, de főképpen a feje. A buzogány nagyon erősen eltalálta. Még mindig nem volt ereje fölkelni. Visszafordította a fejét, és gyűjtötte az erejét. Mikor egy ork közeledett felé, úgy érezte, hogy elég erőt gyűjtött már. Hátához nyúlt, és kivette a két tőrét. Azzal a lendülettel fel is ugrott, és levágta az ork fejét.

Újra becsatlakozott a harcba. Már nem harcolt olyan gyorsan, mivel kézfeje megzúzódott, vállában pedig egy mély seb tátongott. Jobb kezét alig bírta felemelni. Összeszorított fogakkal csapott le, minden egyes mozdulata mérhetetlen fájdalmat okozott neki.

A probléma csak ott volt, hogy néhány warg közeledett, mindenkit megölve, akik a közelükben voltak.

Míriel is észre vette őket, de nem rémült meg. Kiszemelt magának egy példányt. Amikor az elég közel ért hozzá, elhajította az egyik tőrét, ami villámgyorsan pörgött a levegőben, majd beleállt a warg nyakába.

A fenevad megtorpant, és ingerülten Míriel felé fordította a fejét. Majd elkezdett rohanni felé. A tündelány elhajította a másik tőrét is, ami inmáron a warg homlokába állt bele.

A warg megtántorodott, és egyre lassult a futása. Üvöltve szaladt Míriel felé, de látszott, hogy már elhagyta ereje. Léptei lelassultak, és mire elért Mírielhez, már csak támolyogva ügetett. Mikor a lány mellé ért, hirtelen eldőlt. Ő megpróbált elugrani, de az óriási test lenyomta a földre.

Míriel ott feküdt, deréktól lefelé rajta volt egy súlyos warg. Megpróbált kimászni a testes vadállat alól, de tudta hogy úgysem tud kiszabadulni. Igaza lett. Nem sikerült, akárhogy próbálta ledobni magáról a halott állatot.

Tehetetlen volt.

Ott feküdt egy warg alatt, és kétségbeesetten próbálta letolni magáról. Végül abbahagyta a küzködést, és csak tehetetlenül hevert a földön.

Körbenézett. Nem messze tőle egy fiatal tünde harcos hadakozott egy méretes orkkal. A tünde férfinek már nem volt se kardja, se tőre. Csak puszta kézzel védekezett az ork támadásai ellen. Ügyesen elugrált, szaltózgatott, de az ork nem adta fel. Fölé kerekedett, térdre nyomta, és készen állt a lecsapásra.

Míriel úgy érezte, tennie kell valamit. Megpróbált valamit keresni, amivel segíthetne. Észrevette a warg nyakában a tőrt. Tudta, hogy elérheti. Kinyújtotta a kezét, és elérte a tőrt. Kirántotta, és azzal a mozdulattal elhajította. A tőr beleállt az ork szivébe, ami hörgött egyet, de aztán tántorogni kezdett, majd eldőlt. A tünde kihúzta belőle a tőrt, és azzal hadakozott tovább.

Míriel feladta az utolsó reményt is. Érezte, hogy lába zsibbadni kezd, majd a vére a felső testébe árad, és lüktetni kezd. A jobb vállán lévő vágásból lüktetett a vér, és már egy kisebb tócsába gyűlt a karja alatt. Sebei csíptek, feje most még jobban fájt. Nem sírt, tünde volt, magát sosem sajnálta. Feje fájt a sok vértől, az is lüktetni kezdett. Majd elkezdett zsongani. A füle zúgni kezdett, nem hallott semmit. Végül szédülve feküdt a földön, és elkezdett elhomályosulni elötte a külvilág. Utolsó erejével megpróbált látni valamit. Erősen koncentrált az utolsó foltra, amit még látott. De végül nem tehetett semmit...

Minden elsötétült...