Mirkwood az otthonom //Befejezett//

19. fejezet: Az életért

Léptek elhaló dobogása hallatszott. Míriel szédelegve magához tért. Fejéhez nyúlt, mely kínzóan fájt. Nagy nehezen felült, és körülnézett. A csatatér közepén volt, körülötte mindent ellepett a rengeteg holttest. Harcolók sehol sem voltak. Mírielnek fogalma sem volt, hogy ki nyerte a csatát. Temérdek kérdés merült fel benne. De ekkor megakadt a szeme valamin. Tőle néhány méterre egy hatalmas ork feküdt holtan. Míriel megörült a látványnak, de ekkor szeme arrébb siklott, és megpillantott egy fehér köpenyben fekvő alakot. Szíve kihagyott egy ütemet. Kétségbeesetten tápászkodott fel, és botladozva odament. Az ork mellett vérbe fagyva feküdt a királynő.

-Neeeeee!- üvöltötte kétségbeesve Míriel.

Lerogyott Annis mellé. Szíve összeszorult, szemei megteltek könnyel. Kétségbeesetten nézett körbe, segítséget keresve. De közel s távol nem tartózkodott senki. Újra Annisra nézett, csukodt szemeire, majd véres hasára, melyből kiállt a kard. Torka elszorult, és arcán legördült egy könnycsepp. Iszonyú fájdalom nyomta a szívét. Könnyei záporozni kezdtek, úgy hajolt a királynő fölé. Kezével eltűrte a lány arcából az aranyló hajszálakat. Néhány könnycsepp hullott le a szőkeség arcára. Míriel odanyúlt, és letörölte. De ekkor megdermedt. Mintha egy tompa rázkódást érzett volna, mintha dobbant volna egyet Annis szíve. A tündelány a királynő szívére tette a kezét. Egy ideig semmi nem történt, de aztán még egyet dobbant. Míriel felkapta a fejét. Az utolsó reménysugárba kapaszkodva felállt, és idegesen próbálta felidézni az emlékeit. Régebben Nelladell tanította neki többek között a mély sebek gyógyítását. Lázasan gondolkozott, hátha eszébe jut, milyen növény is szükséges ehhez. Aztán hirtelen beugrott neki. Egy sárga, nagy levelű virágnak a szárából kinyert folyadék segít a vérzés elállításában, és a seb beforrasztásában. Már csak az volt a kérdés, hogy hol nő ez a növény. Emlékeiben kutakodott, míg eszébe nem jutott: sziklás helyen nő.

-Sziklák... Sziklák... -motyogta, miközben ide-oda forgatta a fejét, sziklákat keresve.

Botladozva elindult a hegyoldal felé. Feje kicsit zúgott, a tarkóján éktelenkedő seb miatt. A holtakat kerülgetve sietett, míg elérte a hegy lábát. Elkezdett futni fölfelé, de egyre meredekebb lett a terep. Óvatosan kapaszkodott fölfelé, Annisra gondolva, és a gyógyfűre. Mire felért a sziklás részhez, már egy órája mászhatott. Most megállt, és a hegyoldalt fürkészte. Meg is pillantotta amit keresett: sárga virágok tündöklöttek a sziklafal tetején. Míriel a magas kőfalhoz ment, és elkezdett mászni rá. A kis repedésekbe kapaszkodott, óvatosan húzta magát felfelé, a magasban nyíló virág felé. Mikor elérte, fél kezével leszakította a csomónyi növényt, de megszédült, és lezuhant. Erősen csapódott a földbe, majd gurulni kezdett lefelé a hegyoldalon. Eszméletét vesztve, tehetetlenül hánykódott lefelé, míg egy kiálló szilka az útját nem állta. Nekiütközött, és megállt. Lassan magához tért, feltápászkodott és botladozva elindult lefelé a hegyről. Szörnyen rosszul volt, folytonos fájdalom hasított a hátába, lábaiba. Tántorogva lépkedett a hegy lába felé, csak egy dolog éltette, hogy még időben visszaérjen Annishoz. Homályosan látott, mire leért a hegyről. Próbálta összeszedni magát, úgy indult a királynő felé. Sietett, ahogy csak bírt. Odaérve a szőkeséghez, letérdelt mellé, és megvizsgálta a szívverését. Megkönnyebült, mikor érezte, hogy még nem halt meg teljesen. Lerakta a sárga virágot, amit végig a kezében szorongatott, majd óvatosan kihúzta a kardot Annis hasából. Egyik kezét rászorította a sebre, hogy ne nagyon vérezzen el, másikkal pedig a csokor növényhez nyúlt. Összedörzsölte, majd a vágásra helyezte. Erősen koncentrált, felidézve a Nelladell-től tanultakat. Behunyta szemét, mire különös dolog történt. A külvilág megszünt, a hangokat kizárta a feje. Míriel kimondta a szavakat, melyekre emlékezett.

-Nestadren man-elin
I gurth aniruín faraed thilio
Elberhelt, Aglareb, edraitho
Elin thilio cíw cuined io!

(Gyógyulást hozó, áldott csillagok
A halált űzve, kérlek ragyogjatok
Elberhelt, Fényességes, segítsd meg őt
Csillagok, ragyogjatok élete előtt!)

Mikor kimondta e szavakat különös melegség áradt szét a testében, egészen az ujja hegyéig. Földöntúli csengést hallott füleiben. Szavai vízhangzottak a fejében, majd hirtelen visszatért a valóságba. Kinyitotta a szemét, és levette a kezét a sebről. Az már nem vérzett,és jelentősen összement. Míriel a királynő szívére tette a kezét. A szív rendesen dobogott, de Annis még mindig eszméletlen volt. A tündelány levágta a királynő fehér köpenyét, és a gyógynövényt rászorítva bekötötte a sebét. Majd feltápászkodott, karjába vette Annist, és elindult a vár felé. Habár a gyógyítás után ő is sokkal jobban érezte magát, még mindig fájtak a bordái és még mindig gyenge volt. Nagy nehézséget okozott, hogy még egy embert cipelt. Összeszorított fogakkal haladt a vár felé. Végtelenségig hosszúnak tűnő idő alatt átvergődte magát a csatatéren, és elért a városkapuhoz. Besétált rajta, mire két katona jött oda, és látva királynőjüket, átvették a tündétől. Bekísérték Mírielt a várba, a királynőt elvitték az orvosokhoz, a tündének meg adtak vizet. Miután ivott, és megmosta az arcát, úgy érezte, mintha újjászületett volna. Kiment az udvarra, ahol tartózkodtak a katonák, akik túlélték a harcot. Míriel elsétált köztük, de csak egy valami aggasztotta: hol van Legolas? Kétségbeesetten nézelődött, hátha meglátja társát, de sehol sem találta. Bejárta az egész várat, de sehol sem bukkant rá. Aggódva kérdezgette a katonákat, hogy ki látta. Legtöbbjük nem tudta hol van, de egy magas, szakállas alak válaszolt.

-A tündét keresed? Én láttam. A folyónál volt, egy ork berántotta a vízbe. Nem jött ki többet.-hajtotta le együttérzően a fejét-...Meghalt.

Sziasztok! 😘 Itt volna egy újabb rész. Tudom, sokat kellett várni, ez azért volt, mert technikai gondjaim adódtak... Amit ideiglenesen át tudtam hidalni Laeriel segítségével. Nagyon szépen köszönöm a segítségét! Nélküle nem lett volna kész ez a rész. 😘😘😘