Mirkwood az otthonom //Befejezett//

20. fejezet: Érzések

Míriel megsemmisülve tántorodott el a katona mellől. Próbálta győzködni magát, hogy nem így van, de a valóság kínzón hasított a szívébe. Nem tudta elhinni, hogy ez történt. Nagyon megkedvelte Legolast, és a tudat, hogy elveszítette, mélyen a szívébe hatolt. Lassan elindult, maga sem tudta hogy hova, csak ment, be a várba. Szeme megtelt könnyel, majd a könnycseppek legördültek az arcán. Letörölte azokat, de hiába: újabbak jöttek, egymást követve. Próbált erős maradni, de a fájdalom felülkerekedett az önuralmán. Záporozni kezdtek a könnyei. A falnak támaszkodott, úgy sírt. Lassan lenyugodott, vett egy mély levegőt, és továbbindult. Szemét törölgetve sétált a várban. Lesétált egy lépcsőn, és egy terembe érkezett. Hirtelen megtorpant. Zöldlombfi Legolas állt a terem közepén, vizesen, vérző lábbal, a maga teljes valójában. A tündelány odaszaladt, majd egy lépésnyire tőle megállt. Hitetlenkedve végigmérte, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nem csak rémeket lát.

-Legolas? Te élsz? -kérdezte, majd megkönnyebbülten a nyakába ugrott.

Szorosan átölelte barátját, és szíve szerint soha nem is engedte volna el. Legolas döbbenten állt, értetlenkedve bámult maga elé. Lesokkolta Míriel visselkedése: először megkérdezi, hogy él e, aztán szó nélkül megöleli. Míriel elengedte a herceget, és hátralépett egy lépést. Most tudatosult csak benne, hogy mit is tett valójában: megölelte a herceget. Zavartan lesütötte a szemét, és szabadkozni kezdett.

-Bocsáss meg... Csak azt hittem halott vagy... Egy katona azt mondta, hogy belefulladtál a folyóba...

Legolas elmosolyodott.

-Nos, mint látod majdnem ez történt...

A tündelány aprót bólintott.

-A csata után a várban kerestelek. -szólalt meg a herceg- miután itt nem találtalak, a csatatéren néztem körbe, de ott sem láttalak. Mondd, hol voltál?

-A hegyen voltam. Gyógyfüvet kerestem, hogy meggyógyítsam a királynőt.

-És jól van?

-Viszonylag... És te? -kérdezte a tündelány, egy gyors pillantást vetve Legolas sebére.

-Jól vagyok. -felelte rezzenéstelen arccal a herceg.

-Gyere, felkísérlek az orvosokhoz. -felelte Míriel.

Legolas elindult, de erősen sántított. Míriel a karja alá bújt, hogy segítsen neki. Így egész gyorsan haladtak, megmászták a lépcsősorokat, míg az orvosi teremhez nem értek. Egy óriási csarnok tárult a szemük elé, tele sérült katonákkal. A földre terített takarókon ültek, vagy feküdtek, az ellátásukra várva. Legolas leült a földre, és körülnézett. Tucatnyi fehér ruhás hölgy sürgölődött a sebesültek körül, de még így is rengeteg ellátatlan katona volt, akinek súlyos sérülései voltak. Míriel felállt a herceg mellől, és elindult a csarnok végében található ajtó felé. Belépve egy kisebb terembe került, amely telis tele volt kötszerekkel, vizeshordókkal, gyógyfüvekkel, gyógykrémekkel és gyógyteákkal. Míriel eldöntötte, hogy saját kezébe veszi az irányítást, és ő maga gyógyítja meg a herceget. Szerzett kötszert, egy tál vizet és rongyot, kiválasztotta a megfelelő gyógynövényeket és visszament Legolashoz.

-Dőlj hátra. -mondta a tündének, majd óvatosan a homlokára helyezte a kezét.

Elmotyogott egy varázsigét, amitől Legolas szemei lecsukódtak, és mély álomba merült. Míriel megmosta a sebet, majd ráhelyezte a gyógyfüveket. Megismételte a varázslatot, amit Annison végzett. Most sokkal jobban sikerült, a seb begyógyult. Bekötötte a seb helyét, majd elégedetten felállt. Ekkor egy sebesültre esett a pillantása, akinek erősen vérzett a feje, és a válla. Látszott rajta, hogy szenved. Míriel odasétált a sérülthöz. Megvizsgálta a sebeit, aztán elaltatta. Begyógyította a sebeit, és bekötötte. Míriel úgy döntött, hogy segít az orvosoknak, és minél több beteget meggyógyít. Így hát visszament a raktárba, és aztán felszerelkezve visszament gyógyítani a harcosokat.

Legolas egész hamar felébredt. Felült, majd a lábára tekintett. Az már nem fájt, szépen be volt kötözve. Körülnézett, és hamarosan meg is pillantotta Mírielt. A lány éppen az egyik katona oldalát tisztította. Végignézett a lányon. Végigjárt a tekintete, leomló haján, vékony derekán, kecses lábain. Ahogy a tündelányra nézett, különös melegség járta át a szívét. Míriel kissé csapzott volt, de így is gyönyörű. Legolas kedvelte a lányt. Bár most úgy gondolta, hogy sokkal többet érez. A lányt kifejezetten szépnek találta. Amit meg érte tett, az még plusz növelte Legolas érzéseit. És még ott volt az a különös érzés, amelyet akkor érzett, ha ránézett a lányra.

Míriel bekötötte a harcos oldalát. Éppen állt volna fel, de ekkor észrevette, hogy figyelik. Odafordította a fejét, és Legolas kék szemeivel találkozott a tekintete. Elmosolyodott, majd odasétált hozzá.

-Jobban vagy? -kérdezte, miközben letérdelt hozzá.

Legolas hálásan bólintott egyet.

-Le hannon o gûr nín! (Szívből köszönöm!)

-Ú-moe le hannad! (Nincs mit) -mosolygott vissza Míriel, majd a betegekre nézett- Boe baned enni. (Mennem kell.)

-Avo vano! (Ne menj!) Adni szeretnék valamit.

-Ben iest lín! (Ahogy óhajtod!) -húzta félmosolyra a száját a tündelány.

Legolas elővett egy kis tarsolyt, abból pedig egy ékkövet. Míriel felé nyújtotta.

-Elo! (Nahát!)

-Neked adom.

-Ú-chenion. Amman? (Nem értem. Miért?)

-Mert meggyógyítottál. Ez az ékkő Lórienből való. Még száz éve kaptam, és most neked adom. Hálám jeléül.

Míriel csak döbbenten bámulta az ékkövet. Száz évig a tulajdona volt ez a becses kincs, most mégis nekiadja? Nem tudta felfogni.

-Nem fogadhatom el. -tolta vissza a herceg kinyújtott kezét.

-Míriel, te megérdemled ezt. Jobban bárkinél. Fogadd el ezt, kérlek. -nézett mélyen a tündelány szemébe.

Míriel elveszett a gyönyörű kék szempárban. Nem tudott nemet mondani. Legolas a kezébe csúsztatta az ékkövet, és elmosolyodott. Míriel erőt vett magán, és elfordítva a tekintetét az ékkőre nézett. A kristály szinte világított, ahogy megtörte a fényt. Gyönyörű volt.

-Köszönöm... -mondta halkan, majd belenézett Legolas szemébe. Kedvelte a herceget, és nagyon örült az ajándéknak. Nagyon hálás volt, de nem csak az ékkő miatt. Hanem amiatt, hogy Legolas itt volt mellette. Hogy eljött vele, elkísérte az útján, és végig segítette. Ez többet ért számára akárhány ékkőnél. Legolas nélkül sehova nem jutott volna.

Különös érzéseket táplált iránta. Például nem tudta kiverni a fejéből azt az érzést, mikor azt hitte, hogy elvesztette. Meg azt amikor aggódott a látomás miatt. A zavarát, amikor megölelte őt, és azt a kellemes melegséget, valahányszor ranézett. Kötődött hozzá, jobban mint egy baráthoz. Sokkal jobban.

Bár ezt sose vallotta volna be magának.

Sziasztok! 😃

Szörnyen sajnálom, hogy ez most ilyen nyálas rész lett, de ilyen is kell néha. Köszönöm, hogy elolvastad. Ha tetszett, kérlek jelezd! 😊