Mirkwood az otthonom //Befejezett//

8. fejezet: A menekülés

Legolas megtorpant. Lent alatta a mélyben egy tompa zaj hallatszott. Mintha leomlott volna valami. Ám Legolas füle mást is hallott. A dübörgésbe egy halk sikoly vegyült. Legolas egy darabig még állt, és hegyezte a fülét. A zajt felváltó némaság szívbemarkoló volt. Legolas megfordult, és a lépcső felé vette az irányt.

Egy, a többi orknál ocsmányabb, gonoszabb és okosabb orkfajzat odalépett a fogoly elé. Ocsmány dudoros képével szinte belemászott Míriel arcába.

-Mit keresel itt?-kérdezte lassan, és hörögve.

Míriel nem válaszolt, hanem elfordította az arcát az ork elől. Pillanatnyilag egy kardot tartottak a hátának és a nyakának szegezve. Valamint még jónéhány ork lefogta. Mozdulni sem tudott.

Az ork mocskos fekete kezével megragadta Míriel arcát és maga felé fordította. Közben gonoszul vicsorgott.

-Ki... vagy... te?-kérdezte ingerülten, türelmét vesztve.

Míriel szintén hallgatott.

Az ork kitépte társa kezéből azt a kardot, amit eddig Míriel nyakának szegeztek. Megfogta és nekinyomta Míriel nyakának.

-Válaszolj!-ripakodott rá.

Míriel összeszorította a fogait. és megvetően az orkra nézett. A kard hegye felsértette Míriel nyakát, és egy vércsepp csordult ki. Az ork elemelte a kardot, és készítette, hogy elmetszhesse vele a foglya nyakát.

Vicsorgott, és éppen végighúzta volna, mikor hirtelen megrándult. Szemei elkerekedtek, vicsora ráfagyott torz arcára. Előrebukott, és kezéből kiesett a kard. Míriel lenézett rá. Az ork hátából egy tünde nyíl állt ki.

Egy pillanatig mindenki döbbenten állt, majd ork nyílzápor zúdult a leomlott mennyezeten át a felső terem felé. Legolas elbúlt a nyílvesszők elől. Aztán még egy nyílvesszőt lőtt. Az elsuhant Míriel füle mellett és beleállt a hátához kardot szorító ork nyakába. Az az ork is eldőlt.

Mírielnek most jött el az ideje. Kitépte magát az orkok karmai közül, és az imént elterült ork kardját felkapva hadakozni kezdett. A körülötte álló orkokat egytől egyig lekaszabolta. A rés a plafonon felette terült el. Csak ott tudott kimenekülni. Egy elegáns mozdulattal fellépett egy ork vállára, és onnan elrúgta magát. Sikerült belekapaszkodnia a padló szélébe. Az orkok nyílvesszőket küldtek felé. Még mielőtt elérték volna Mírielt, egy kéz felhúzta a felsőbb emeletre.

Míriel és Legolas menekülőre fogták. Felrohantak arra a szintre, ahol eredetileg kimásztak, és átugorva a várfalon szaladni kezdtek át a hídon. Az útjukba kerülő orkokat leszúrták. Mögöttük pár méterrel az orkok jöttek a pincéből. Egyikük riadót fújt. Mírielék leértek a hídról. Legolas megvárta, míg minél több ork tartózkodik a függőhídon, majd egy hirtelen mozdulattal elvágta a két tartókötelet. Az orkok a híddal együtt leestek a lenti seregre.

Míriel és Legolas leugrottak a falról, és futásnak eredtek. Mögöttük kissé lemaradva egy csapatnyi ork rohant. A nap már felkelt és a fénye átszűrődött a fák között.

A két tünde felfelé futott a hegyre. Mikor elérték a hegytetőt már az orkok nem követték őket. Kénytelenek voltak megpihenni valahol. Megkeresték a barlangot, ahol két nappal ezelőtt megszálltak. Míriel lerogyott és a barlang falának támasztotta a hátát. A nyakához nyúlt. A seb már begyógyult. Elővett egy tünde kenyeret és megette. Már 2 napja étlen szomjan teljesítették a küldetést, úgyhogy most bepótolták. Legolas kint őrködött, Míriel pedig szemét lehunyva pihent.

Szörnyen csalódott volt. Maga miatt. Tudta hogy elrontotta a küldetést. Az egész küldetést, amiért Hirion vérét is ontotta. Bár Legolas egy szóval sem mondta, de Míriel érezte, hogy ő is nagyon csalódott. Mírielt bántotta ez. Legolas egy szót sem szólt, nem is kérdezett, csak segített neki. Míriel fájdalmasan gondolt arra, hogy mit érezhet most parancsnoka. Mírielt bűntudat fogta el. Tudta, hogy valahogyan bocsánatot kéne kérnie és elmagyarázni, hogy mi is történt. De nem mert. Az már kevésbé izgatta, hogy otthon mit szólnak majd ahhoz, hogy pont Ő az egyik legjobb harcos rontotta el az egészet. Tudta, hogy Thranduil nem fog neki örülni. Se senki a csapatból... Míriel Nelladellre gondolt. Az egyetlen és legjobb barátjára. Csak reménykedett benne, hogy Nelladell majd megérti őt.

Míriel gondolataiba mélyedve elaludt.

Hajnaltájt felriadt néhány halk lépésre. Legolas állt előtte. Felállt, és a barlang kijáratához sétált. Legolas is kilépett a barlangból. Míriel lehajtott fejjel felé fordult.

-Én... Sajnálom... Nem akartam csalódást okozni...-mondta halkan, óvatosan Legolasra nézve.

Legolas egy ideig csendben nézett Mírielre majd végül megszólalt.

-Mind hibázunk. Most vagy később. Előbb-utóbb. Nem hibáztatlak. Te kitűnően harcoltál.-mondta legolas Míriel szemébe nézve- Kitűnő harcos vagy.

Míriel szivéről egy nagy kő esett le ezen szavak hallatán. Hálásan elmosolyodott.

Elindultak lefelé a hegyről. Tudták, hogy az orkok nem jönnek utánuk, ugyanis nem akarják leleplezni magukat. A két tünde lesétált a hegyről. Elindultak gyalog, ugyanis a többiek a lovakkal már elmentek -ahogy azt Legolas kérte. Elindultak, de ekkor nyerítést hallottak. A hang irányába mentek és megláttak két lovat kikötözve egy fához, élelemmel, vízzel és fegyverrel felszerelve. Itt hagyták nekik, bízva abban, hogy visszaérnek ide és haza jönnek velük. Legolas és Míriel felültek a lovakra, és elvágtattak északnak, a bakacsin erdő felé. Lassan eltűntek a horizonton. Míriel örült, hogy hazatérhet. Bár nem így akart hazaérni...

Nem így, vesztesként.