𝑆𝐻𝐸 𝑊𝐴𝑆 𝑇𝐻𝐸 𝑂𝑁𝐸 》✔

》1

— Ezt nem hiszem el! – morogtam, s a párnápat a fejemre húztam. A puha anyag a fejemre simult, azonban ez nem volt elég ahhoz hogy ne halljak semmit. Delia a tegnap estéjéről magyarázott. Hallottam hogy matat valamit a a közelemben, makd váratlanul elvette a párnát és a fotelembe dobta, messzire tőlem, majd lerántotta a sötétítő függönyöket is,  ezáltal a Nap vakító sugarai töltötték be a szobát. A hirtelen jött világosságtól pár másodpercig nem láttam semmit. Amint a látásom normalizálódott, bosszús tekintettem meredtem a lányra.
Nem aludtam valami fényesen a múlt éjjel, a bennsőmben valami furcsa érzés kavargott. Talán csak a közeledő menzeszem lehet az oka. Amikor anya leültetett a szobámban - tizenkettő voltam - fogalmam sem volt, hogy mit akar. Lassan adta elő a dolgokat, első hallásra undorodtam a dologtól, de meggyőzött, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga. A testem így jelezte, hogy megérett s elkezdődött a nővé válásom. Sosem fájt a hajam, nem volt görcs vagy bármi. Előfordult, hogy ez okott némi kellemetlenséget nekem.  Most viszont, valami nem okés.

— Felkelni csipkerózsika! Elmúlt fél nyolc. – csapta össze a tenyerét kirántva engem a gondolataim közül s seperc alatt leszedte rólam a takarót. Nyöszörögve dőltem vissza s lehunytam a szemeim.

— Mondd csak, milyen nap van? - kérdezte ahelyett hogy inkább a telefonját nézte volna meg.

— Hát vasárnap! Ne hülyéskedj, hagyj a buta kérdéseiddel. - moromoltam s kezemmel a takarót kerestem, amint meg volt magamra húztam, hogy tovább aludhassak. Szükségem van rá. Kell még egy kis pihenés.

— Biztos vagy te ebben? - ismét egy értelmetlen kérdést tett fel, mire kissé ingerülten csaptam fel a kék takarót és az éjjeliszekrényen pihenő telefonomért nyúltam. Levettem a töltőről s bekapcsoltam. Hétfő, 7:25. Az arcomról azonnal lehervadt minden ami ezelőtt kiült rá, a helyet az aggodalom vette át.

— Ha nem sietsz, akkor elfogsz késni és Sam megint reklamálni fog. Ami a te károdra fog menni. – mondta a teljesen nyilvánvalót, s igaza volt. A fiatal férfi nem szereti ha bármelyik dolgozója egy percet is késik. Szerinte ez nem illik a munkamorálok közé. S én, én szoktam a legtöbbet késni. Persze nem ez mint a késői telefon beszélgetések –  Lauren nénivel – miatt vannak, anya egyetlen testvérével. Diákként kezdtem dolgozni  Sam apjának a Starbucks-ában. Imádom azt a helyet. Finom péksütemények és isteni italok. Ma ketten fogjuk vinni a frontot. Talán ma bedugja az orrát a testvére is. Egy ideje nem láttuk őt. Hébe-hóban beszokott térni, nem dolgozik ott, csak úgy néha bejön és segít.

— Grace, hahó?! Megint a képzeletbeli lovagoddal jártál? –  legyintette meg kezét arcom előtt Del, mivel  elbambultam. Ez az egyik rossz szokásom, bármilyen helyzetben képes vagyok szellemileg máshol járni. Sam azt mondta jobb ha erről leszokok. Tényleg jobb lenne.

— Igen, csak is ott lehetek. Hol máshol. - ráztam a fejemet gúnyósan, s okvetlenül is Ő jutott az eszembe. Csak három év telt el, hogy elment. De még mindig eszembe jut. Nem csodálkozom rajta, Delia többször tereli rájuk a szót, én pedig el róluk. Azt mondják, hogy életünk első szerelmét soha nem felejtjük el. Utálom ezt a mondást, mert annyira igaza van.
Delia szárazon elmosolyodott és hozzám dobott egy neki tetszős szettet. Kikeltem az ágyból amitől szomorúan búcsút vettem, és a fürdőbe inogtam. A helység a szobámból nyílt, így hamar oda értem. A mosdókagylóra tenyereltem és a tükörbe néztem. Egy nyúzott lány tekintett vissza rám. A haja kuszán állt, arca pedig beesett volt. Kell egy kis smink. Magamra vettem a Delia által kiválasztott ruhákat s egy kis szolíd sminket is vittem az arcomra. Anya nagyon ügyes ennek a terén. Csodás sminket tudott összehozni. Megtanított mit hogyan kell használni, igazi anya-lánya kapcsolatom volt vele. Apával is ugyan így volt.  A bátyámnak is ilyen volt a kapcsolata mindannyiónkkal. Nagyon boldog család voltunk.
Anya imádta a hajam ha kiengedve hordtam, így tehát csupán kifésültem s szabadon hagytam. Mielőtt elhagytam volna a fürdőszobát,  mégegyszer visszanéztem a tükörben, s egy mosoly ereszettem az arcomra. Felkaptam a táskám melyben mindem szükséges dolog helyet kapott, de azért ellenőriztem, hogy benne van-e a kocsi kulcsom. Megvolt! Kipillantottam a szoba ablakán meggyőződve arról, hogy Delia vár rám. A lány az autónak támaszkoda nyomogatta a telefonját. Elvéve róla a szemeim gyors léptekkel szeltem át a házat, bezártam az ajtót és már a kocsinál is voltam.  Beültünk a járműbe és elindítottam a motort. Letolattam a felhajtóról és célba vettem a kávézót. Az anyós ülésen ülű barátnőm bekapcsolta a rádiót. Ha velem utazik, többnyire ő kezeli azt. Nem szoktam beleszólni hogy melyik csatornát választaja, mert ugyanaz a kedvencünk. Elmondták a mai várható időjárást s felcsendült egy dal. Az utat kémlelve nem is figyeltem arra, hogy ki énekel. A piros lámpánál realizáltam, hogy a 'Rest your love' szólt, amit Ő írt. Szomorúan hallgattam, nem akartam rá gondolni. Úgy érzem lassan túl vagyok rajta, de a gondolata máig fáj.

— Kapcsolj el, ez béna! –  grimaszoltam egyet a hatás kedvéért. Delia-nak nem kell tudnia az igazságot. Jobb ha nem tudja; — Kérlek!

Delia habár összevomta a szemdökét nem értve a kérésemet, de látva nyomorúságos arcom, vette a lapot. Elkapcsolt, ám a gondolataim nem múltak. Nem értem. Egyszerűen nem. Miért nem lehet valakit elfelejteni? Elakarom ő felejteni! Mért olyan nehéz ? Három év telt el.  Ez idő alatt kettő kapcsolatom volt. Vagy inkább másfél. A legutöbbi idő előtt kisiklott. Mindkettő fiúban Őt kerestem. Azt hittem ha valaki mással vagyok akkor nem rá fogok rá gondolni. Hát nagyot tévedtem. De még mekkorát! Néha látom őt álmaimban. Hol együtt vagyunk boldogan, hol pedig a világ végét éljük miközben veszekszünk. Nem számít mit álmodok, a vége mindig ugyanaz. Ő elmegy, én itt maradok. S a legszőrnyűbb, hogy ez a valóságot imitálja újra és újra.
Aztán itt vagyok. Egy 20 éves lány, egyedül egy nagy házban - leszámítva Delia-t, mikor átjön hozzám. A bátyjám Jace, pedig Amerika nyugati partjain sütteti magát. Pontosabban Kaliforniában, ott dolgozik, mintforgatókönyv író. Azon belül, ... oh, ne már! Megint nem eszembe a város neve. Mindegy, ez most nem is lényeges. Nem akarok dicsekedni, najó, talán mégis, ő a legjobb testvér, akit az Isten adhatott nekem. Szerencsésnek tartom magamat, hogy ő van nekem. Igaz, kilómérterek választanak el minket egymástól, de ez nem akadályoz meg abban, hogy ne beszéljünk egymással legalább napi egyszer. Imádom őt Mindenben a segítségemre volt a szüleink halála után. Még a házat is az én nevemre iratta mikor 18 lettem. Akkor ment ki Amerikába, itt hagyott nekem némi pénz összeget. Jól boldogultam egyedül. Már anyuék is önállóságra neveltek minket. 10 évesen tudtam, hogy hogy kell számlát fizetni, mi azaz adó és még sorolhatnám.
Minden olyan jó volt Ő előtte.