𝑆𝐻𝐸 𝑊𝐴𝑆 𝑇𝐻𝐸 𝑂𝑁𝐸 》✔

》6

Ha telefonomra pillantok, akkor majdnem fél órával ezelőtt kaptam a kezembe egy dallistát. Delia révén mindegyiket ismertem. S bár nem tudtam a szövegüket, a címük így elég beszédes volt.
Somebody To You
Wake Up
Paper Hearts
Chemicals
Wild Heart
Rest Your Love
All Night
Just My Type
For You
Stay
és végül a Half Way There.
Mindegyiknek van valami mondanivalója, kezdve az elsőtől az utolsóig. A Half Way There kissé fura volt a számomra, mintha saját magának írta volna de talán még sem. Emlékszem amikor Delia előszőr mutatott meg belőle egy részletet. Nem sokkal azután adták ki, hogy Bradley és a fiúk elmentek. Önmagával viaskodott volna? Valamennyire megértem. Ha nyíltan megbeszéltük volna, talán maradhattunk volna távkapcsolatban is. Amikor utoljára együtt voltunk, nem számítottam rá, hogy az tényleg az utolsó alkalom lesz.
Hiába elemezgettem volna tovább az előbbi dalt, nem tudtam. A színpad felől ismerős dallam csendült fel. Ez nem volt a listán. A találkozásunk és a kezdeti ismertségünk nem ment zökkenőmentesen. Ekkor írta ez a dalt, persze akkoriban csupán pár sorból áll: Risk It All. Egy albumon adták ki a Half Way There -el. A zene feléjük vonzotta a figyelmemet. Látnom kell őlet. Felálltam s kinyújtóztattam az elgémberedett lábaimat, majd óvatos léptekkel a színpad oldalához osontam.
Ahogy szemléltem, Tristan nagyon élvezi a dobolást.
Legutóbb akkor láttam így játszani, mikor feldolgozták az ő kedvenc dalát. Mindig élvezettel csinálta, akár a többiek. Na és James, róla ne is beszéljünk. Megint elrontott egy akkordot a gitárján és elhülyéskedte mintha ez része lenne a műsornak. Igazán vicces volt belső szemmel figyelni őket. Természetesen a lányoknak nem tűnt fel ez a kis afférja, ők tovább csodálták a fiúkat. Nos Connor pedig, ő nem is tudom. Csak úgy mosolyog, az arca ragyog  bolsogságtól. Tisztán látszik rajta, hogy élvezi ezt az egészet. Végeztül életem botránya..., teljes odaadással énekelt.

— [...]"I'd risk it all,
I'd risk it all,
Than never have your love at all,
With only bricks to break my fall,
For you I'd risk it all."[...] - énekelte a reflént mialatt egyet felém pillantott, s tekintetem találkozott az övével. Tehát észre vette amint elbújtam a fal mögött. A szívem összeszorult a hiányérzettől. A napjaim mindig kivoltak tömve, eleinte sokszor gondoltam rá ugyan, de ez idővel kevesebbszer történt meg. S most, hogy itt van, szemtől szemben velem, csak most jöttem rá, hogy mennyire is hiányzott. A dal jelentőség teljes részét egészen pontoson nekem énekelte. Valamit sugallni akart a dallal. Valamit ami ha igaz mindent megváltoztat. Mégis miért? Miért akarja feltépni a sebet amit ő okozott. Azt mondják az első szerelem mindig a legfájdalmasabb. Hát ezzel célba találtak. A szüleimet látva, mindig vágytam arra a mindent első szerelemre. Az övék se volt tökéletes de mégis kié lenne az? Jace-nek is volt akkoriban egy barátnője. Az a lány olyan volt mintha a nővérem lett volna. Igazán szabadelvű személyiség volt. Az, hogy szakítottak bátyjámmal, valahol érthető döntésnek bizonyolt. A kapcsolatuk nem volt a régi a szüleink után. Ahogy egyikünk élete sem volt már a régi. A tragédia beárnyékolja a létünket. Emlékezésemet egy férfi zavarta meg. Váratlanul megbökte a vállam s én emiatt  megijedtem, aprót odébb ugrottam. Megjelenése és tette váraglanul ért. Elnevette magát, aztán lazán megszólalt.

— Bocsánat, nem volt szándékos! - emelte fel vedekezően a karjait, majd jobbját nyújtotta, elég közvetlennek tűnt és persze kedvesnek, így készségesen elfogadtam.

—  Semmi gond, kicsit elbambultam. - feleltem egy lopva pillantást vetve a banda felé; — És öhm, mondja, hogy hívják magát?

— Joe O'Neill vagyok, a banda menedzsere. - felelte kézfogunk végén. Épp csak elváltak egymástól az ajkaim, hogy én is be mutatkozhassak, ő azonban gyorsabb volt. A kövezkező megjegyzése abszolút meglepett; — Az elbűvölő Grace Hale. - ejtette ki lágy hangon a nevemet. Tessék? Honnan ismer? Homlok ráncolva meredtem rá, nem tudván honnan ilyen biztos benne.

— Brad már sokat mesélt rólad. - magyarázta röviden s ennyi elég is volt. Mellém állt és így már ketten hallgatóztunk a háttérből.

— Igazán? - fontam keresztbe mellkasom előtt a karjaim, és olyan arcot vágtam, mint aki nem hisz a fülének, s egyetemben csupán ennyit tudtam kinyögni. Nem gondoltam volna, hogy srácokon kívül bárki másnak mesélt volna rólam. Akárhogy is, valahogy egy kis melegség futott át a gerincemen. Nem tudom minek tudhatnám ezt be. Az biztos, hogy nem kellene többet belelátnom a dologba. Semmi óhajom ismét összejönni vele - fél füllel hallottuk amint zene fokozatosan halványul, közeledve a koncert végéhez, Joe egy biccentéssel  beljebb invitált bakcstage-be.

— Mesélt a távozása napjáról - apró szünetet tartott s folytatta; — Részvétem, hidd el, hogy nagyon sajnálja az egészet és .....

— Tudom! - vágtam közbe feszülten, a normálnál egy kicsit hangosabban reagálva. Joe megilletődve lépett távolabb tőlem. Érezhette, hogy ez egy nagyon érzékeny téma. Sajnálkozó pillantást vetett rám, ettől csak még kényelmetlenebbül éreztem magamat. Elnézést szerettem volna kérni tőle, s bár belekezdtem, James megazavart.

— Húh, ez a koncert állat volt. - kiabálta el magát, és sietségében majdnem elbotlott a küszöbön. Elszaladt kettőnk közt, viszont pár lépésre megtorpant. Visszafordult és engem fürkészve hozzám lépett.

— Még most is alig hiszem el. - vizslatta az arcom s megcsípni készült azt, de elcsaptam a kezét; — Még mindig olyan tüzes.

— Te és a hülye bókjaid. – hihetetlenül megráztam a fejemet, még kis vigyor is megbújt az ajkaimon. Ölelésbe vontam őt, hogy ezáltal köszönthessem. Connor vontatott léptekkel közelített meg miután James-el elváltunk egymástól. Arcán savanyú mosoly díszelgett. Hát nem vagy egyedül. Gitárját a hátára fordította és szoros ölelésbe vont. Tristan, a szőke lovag libegett be bódult állapotban, kezeiben a dobverőivel. Azonnal észrevett és a farmerja hátsó zsebébe csúsztatta az ütőit. A karjaiban szószerint mondhatom, hogy elvesztem. Olyan érzést keltett bennem mintha a bátyjámat ölelném. Jace azon a nyáron nem volt otthon, Amerikában kapott gyakornoki állást. Igazán szerencsésnek vallhatta magát, hogy bekerült a Fiatal Írok Programjána. Kétség sem fér hozzá, hogy az Tris  ölelését szerettem a legjobban. Az izzadság szaga mindegyiken enyhén érezhető volt, az általuk használt dezodor elnyomta. A fiúkat Bradley által ismertem meg. Sokszor vettem részt a próbikon. Gyakran segédkeztem egy-egy dal újra gondolásában, vagy épp csak véleményt fejtettem ki róluk. Úgy éreztem része vagyok valaminek.
Befejezésként a Barna, Bradley jött le színpadról. Joe féloldalas öleléssel gratulált neki, a társaival lepacsizott. Utolsóként én maradtam. Tanácstalanul álldogált velem szemben, komor tekintettel mért végig. Egyes tincsi a homlokára tapadtak, az arca pedig a kimerültségtől úszott. A fekete szerelése illett hozzá, különösen most. Nem szóltam hozzá, nem áll szándékomban semmi gesztust tenni felé. Kezdjen csak ő. Elmémben szüntelenül azon sorok jártak melyeket jobbjával kerekített. A kézírása szebb volt bárkinél akit ismertem. Miután elolvastam a küldeményét, az ajtómnak dőlve háttal csúsztam rajta s zokogtam.
Az elkövetkezendő hetekben temérdek mennyiségű könnyet ejtettem. Megéltem a gyász mind az öt szakaszát. Azok a hónapok nem voltak könnyűek. Senkinek nem kívánnám azt a szívfacsaró fájdalmat amit a szüleim elvesztésekor éreztem. Bradley távozása erre csak rátett egy lapáttal. Viszont a a lényeg, hogy meggyászoltam mindannyiójukat, s már sokkal jobban vagyok.