𝑆𝐻𝐸 𝑊𝐴𝑆 𝑇𝐻𝐸 𝑂𝑁𝐸 》✔

》26

Olyan régóta fordítok hátat neki. Megéri, hogy a hazugság mögé rejtőzz, csak mert félsz attól, hogy megsebesülsz? Van értelme lakat alá zárni a szívedet, csak azért, hogy ne érezd azt ami annyira fájt? Az életben történnek rossz dolgok, csak azért, hogy utána azt mondhatsd, hogy "Igen fájt, nagyon. De itt vagyok és túl éltem!" Ez csak egy nap a sok közül. Még rengeteg van hátra, épp azért ki kell használni. Éldd az életet, ne csak búslakod a rossz miatt. Van még egy csomó jó dolog, csak megkell találni. Vajon mi válaszjuk meg, hogy mit hoz a sors? S nem az aki odafent van? Egyáltalán létezik ő? Annyira utálom ha ez a kérdés eszembe jut. Persze, hogy nem. Ha létezne, nem hagyta volna, hogy jó emberek halljanak meg. Olykor megmutathatná, hogy mi a helyes út.
Az igaz, hogy a hibákból tanulunk, s valami jó is kisülhet belőlük. Ez teljesen igaz rá, Bradley-re. Hibázott, ám valaki jó lett belőle. Nagy elismerésem  iránta, hibájából valaki nagyot alkotott. De készen állok én őrája?
A fenébe is! Mit hablatyolok itt össze-vissza. Nekem ő kell! A hiánya annyira rossz volt. De már itt van, sokkal közelebb mint valaha, hisz a házamban él.
Az óra négyet ütött. Kivittem az utolsó rendelést és az öltözőbe siettem. Leszaggadtam magamról a dolgozói polómat, majd felvettem a pánt nélküli virágos felsőmet. A szekrényemből kikaptam a táskám, s egy köszönés kíséretéven távoztam a kávézóból. Mielőbb otthon kell lennem, hogy megtegyem amit már rég megkellett volna, viszonozni a Barna érzéseit. S hogy nehogy meggondoljam magam. Az autóban végig gondoltam minden lehetséges szituációt, hogy hogyan adjam tudtára, hogy szeretem és kezdjük újra. Ebből csak az lett, hogy a bejáraiajtó előtt állok megtorpanva. Testemet urrá hajtotta az idegesség. A hajamat igazgattam, a farmeromba tűrtem a felsőmet és ismét a hajamat igazgattam. Fogalmam sem volt, hogy mit is tegyek. Megijedtem, azonban ezen nem volt időm gondolkodni. Az ajtó kinyitódott s Bradley áll előttem. Meglepve tekintett le rám. Némi zavart is láttam az arcán. Ennyire észrevehető lett volna az idegességem?  Hát, akkor most van soha. Két kezembe vettem az arcát és megcsókoltam, de úgy hogy érezze, hogy szeretem. Bradley átfogta a derekam és magához húzott. Éreztem a szíve heves dobogását. Épp olyan ütemben vert mint az enyém. Nem is tudom hogyan magyarázzam el amit érzek.
Amint elengedtem őt, éreztem, hogy a pír ellepi az arcomat. Azta, de meleg lett! Bradley meglepett tekintettel meredt rám, háta mögé pillantva észre vettem a másik három fiút, és Deliat is. Oh, ennél kínosabb már nem is lehetne. Letámadom a Barnát, amit ők végig néztek.

— Ez az jelenti, hogy..., hogy te, szóval, hogy lehetünk többek, mint szimpla barátok?

Kérdésén egy pillanatig sem kellett elgondolkodnom. Ismét megcsókoltam, hogy ő maga is megbizonyosodjon a kérdéséről. Ezúttal már viszonozta a csókot. Kezeivel körbe fogott, s közelebb vont magáboz. Ez azaz érzés amit olyan régen éreztem, a szerelemé. Szinte el is felejtettem milyen ez. Már annyira hiányzott a közelsége. Végre talán magam mögött hagyhatom a múltat, csak a jövő van, amit mi magunk alakíthatunk. Ez az egész annyira hiányzott már. Csak őt éreztem, az idő mintha megállt volna ebben a pár másodpercebe. Ám egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy bentről tapsvihar hallatszik. Elengedve egymást, a hang felé fordultunk. A barátaink mosollyal az arcukon örvendeztek kettőnknek.

— Haver én tudtam! Tudtam, hogy nincs veszve minden. - jött hozzánk James s magához rántott minket, így már én is a házban voltam.

—  Ó, családi ölelés. - tárta ki karjait Connor s körbe ölelt minket.

-— Úgy van! - indult meg Delia is, nyomában Trisszel.

Már tényleg családiasan nézhettünk ki. Ha már itt tartunk, család. A gondolat, hogy ettől a férfitól lehetne gyerekem; azt hiszem ez minden vágyam. Én saját családot akarok. Jó talán kicsit túlságisan előre szaladtam, előbb lekell tennem a diplomámat. Aztán jöhet a többi.

— Jó oké, ennyi elég lesz. - nevettem el magam, a többiekkel egyetemben. Szétszéledtünk s beljebb mentünk. Bradley-vel karöltve haladtunk. A konyhában kész étel fogadott. Az illata arról árulkodott, hogy valaki nagyon eltalálhatta az ízeket. Közelebb mentem a tűzhelyhez, hogy lássam mi az. A kinézetéből arra következtetek, hogy valami levesszerű lehet. Megfogtam a merő kanalat s egy kicsit mertem belőle, hogy legalább a levét megkóstolhassam.

— Hm... Mi ez? - pillantottam körbe, Delia mosolya azt árulta el, hogy ő készíthette ezt.

— Ez gulyás, egy magyar tradíciónális étel. Ugye milyen finom? Egyiknap jártam egy étteremben ahol ilyesmiket szolgálnak fel. Gondoltam megpróbálom megcsinálni az egyiket. - ecsetelte jó kedvűen.

— A húsból ami benne van, abból még maradt, úgyhogy ha gondolod lehet egy kis grillezés holnap. Megünnepelhetnénk titeket.

Barátnőm ötlete meglehetősen tetszett, így rá is bólintottam. A nap további része biztosra mondhatom, hogy jól telt. A korai vacsora után Bradley-vel egy sétára indultunk. Beszélgettünk, beszélgettünk és csak beszélgettünk, egészen naplementéig, amit a London Eye-ból néztünk. A Barna ide hozott a második randinkon. Csodálatos volt a kilátás, ahogy most is. Az első randink helyszíne a The Shard-ban volt. Őrületes a kilátás onnan is. 309,7 méter magas az épület. Amikor lenéztem azt hittem, hogy elájulok. Nekem tériszonyom van, vagyis volt. Azóta már nincs, hála neki.  Csodálatosan telt azaz este. Életem egyik legszebbje volt. Olyan mint a mai. A rádióból a "My Heart Will Go On" szólt Celine Dion-tól, ez volt anyu kedvenc dala.

— Szabad? - állt fel Bradley s jobb kezét felém nyújtotta.

Mosolyogva fogadtam el jobbját, s keze máris a derekamon pihent. Lassúzni kezdtünk. Fejemet a vállára hajtottam, s ide-oda billegtünk. Csak a zene volt és mi. Ez olyan romantikus. Bárcsak vele táncolhattam volna a szalagavatón. Emelett eszembe jutott a szüleim esküvői fotóalbuma. Tele volt szebbnél szebb képekkel. Amikor nagyon hiányoznak előveszem az egyik albumot és nézegetem őket. Néha csodálattal a szemeimben nézek egy-egy képet amin éppen egy elkapott, jó pillanat van. Lauren néni szeret mesélni a gyerekorukról, hogy anya milyen volt. Mindig szeretettel a hangjában szólt.

— Tudod – kezdte a férfi amikor a dal abba maradt és mi is befejeztük a táncot. Kicsit eltávolodott tőlem, majd kezeivel hátra dobta a hajam. Megsimította a vállam, aztán jobbja a bal arcomon állapodott meg. Meleg érintése jól esett. Csillogó szemekkel fürkésztem őt, várva mit is szeretne.

— Amikor elmentem egy szó nélkül, úgy éreztem magam mint aki élete legnagyobb hibáját követi el. A távozásom nekem sem volt könnyű. Haza akartam jönni, vissza hozzád. – Bradley-n látszott, hogy küzd a könnyeivel. Nehezeket pislogott, szüntelenül simogatta az arcomat a hüvelykujjával. Jobb tenyeremet az arcára tettem és kedvesen elmosolyodtam. A bőre sima volt és meleg. Arcszőrzete nem volt. Kiváncsi lettem arra, hogy vajon hogy nézhet ki borostával az arcán. Bradley nélküle is vonzó volt, ám mi lenne ha a borosta ott lenne? Azzal eltudom őt képzelni. A gesztenyebarna szemeibe mélyedtem és észrevettem, hogy úgy vizslat engem mintha én lennék a mindene.