𝑆𝐻𝐸 𝑊𝐴𝑆 𝑇𝐻𝐸 𝑂𝑁𝐸 》✔

》28

Nevetve ráztam meg a fejemet a sztorizgatások közepette. Körbe tekintettem az asztal körül. Mindannyiuk arcán boldog mosoly ült. Már nem kell azon aggódnom, hogy mi lesz ha Bradley-t megpillantom, vagy esetleg szóba keveredek vele. Már megbékéltem a múltal s mélyre eltemettem az elmémben. A jelenre kell koncentrálnom. Arra, hogy itt van, mellettem, és azt hiszem, hogy reménytelenül beleszerettem. Sőt, ebben már évek óta biztos vagyok. Attól a pillanattaól kezdve, hogy rá estem a parton. Istenem, mennyire ciki volt. De ő lazán kezelte a helyzetet. Elhívott egy italra, amiből később több és több következett. Aztán lett ő és én, mi.

— Min merengsz? – zökkentett ki amint a fülembe susmogott, keze a hátamat simogatta.

— Hogy boldog vagyok, nagyon boldog! - vigyorogtam rá s egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.

— Ó az szerelem! - ingatta fejét Sam, aki már inkább nevezhető pót bátyjnak, mint a főnökömnek.

— Te sem panaszkodhatsz. – vetettem oda egy kacsintással, Sam mosolyra húzódó ajkai sokat mondóak voltak.  A napokban rá is rátalált a rózsaszín köd. Mondhatni mind úszunk a boldogság tavában. Talán nem mind vagyunk szerelmesek, de nem is kell a szerelem a boldogsághoz. Elég ha melletted vannak a barátaid, a családod. Felálltam azzal a szándékkal, hogy összepakolom az asztalt, hisz az étel már elfogyott s minden más is. Ideje valami játéknak.

— Segítek! - szólt egyszerre a Barna és Delia amin elnevették magukat.

Delia visszaült a helyére, ezzel utat engedve Bardley-nek aki szorosan mellém tapadt, s keze a fenekemre vándorolt mialatt a konyhába mentünk. Szúrós pillantással ajándékoztam meg, hogy ezt ne itt és ne most, ám őt ez cseppet sem zavarta. Mivel teli volt mindkét kezem tányérral, így nem tudtam leverni a kezét. A konyhába letettem őket a pultra, ezáltal a kezeim szabaddá váltak. A Barna elkapta az egyik karomat mikor indultam volna vissza, s magához rántott. Testünk szorosan simult össze. Szinte farkas szemet néztünk. Kezdett kicsit zavarba hozni.

— Mire megy ki a játék? - kérdeztem.

—  Ha te azt tudnád - pillantott a mellkasomra, majd vissza a szemeimbe.

— Hülye pervez - nevettem fel zavarombam -;  vendégeink vannak. - löktem el magamtól.

— Ugyan már édesem! Mióta vagy te ilyen jótét lélek? - szavai mögött valami kihívás bújdosott.

— Sosem mondtam, hogy az lennék. - hajoltam a füléhez, s láttam, hogy arca izmai megfeszülnek egy pillanatra. Egy puszit adtam a füle tövébe, majd egyet a nyakára s egyet a szája sarkába. Elléptem tőle, hogy a hűtőhöz menjek még sörért. Épp hogy elléptem tőle, Bradley máris mögöttem termett, s kezei közre fogták a csipőmet. Ajkaival apró puszikkal hintette be a nyakamat. Bár mennyire is szeretnék neki ellenállni, nem tudok. Fűtött a vágy, hogy érezzem ajkait az enyémeken. Gyorsan fordultam meg az ölelésében, s csókoltam meg. Elég klisés lehet a helyzet de ez kit izgat. Felkapott az ölébe s elindult velem az emelet felé. Teljesen elfeledkezve a kint lévő emberekről, akiket ezzel magukra hagytunk a teraszon. A Barna magabiztos lépésekkel haladt felfele, néha meg szakítva a csókunkat, hogy tüdőnk levegőt kaphasson. Belökte az ajtómat s be is csukta az a lábával. Letett a földre, hogy megszabadulhassunk a ruháinktól, majd az ágyra feküdtünk. Felett támaszkodott egyik karjával.

— Szeret-lek! – suttogta két csók között.

— Szeretlek! – ismételtem. Tényleg kimondtam! Boldog voltam, eszméletlenül. Néhány hete nem gondoltam volna, hogy valóban újra kezdjük kettőnk kapcsolatát. Természetesen nem haragszom már Bradley-re és a bátyjámra amiért a hátam mögött kipletykáltak. Ez még enyhe kifejezés rá.