𝑆𝐻𝐸 𝑊𝐴𝑆 𝑇𝐻𝐸 𝑂𝑁𝐸 》✔

》23

Borzasztóan szomjas vagyok, és nem találom a megfelelő helyzetet az ágyban. Mocorogtam egy ideig, de az sem segített megtalálni a kényelmes pontot.  Felsóhajtottamn megelégelve a dolgot, megdörzsöltem a szemeimet, kinyitottam őket s felültem. Szúró fájdalom nyilalt a fejembe, aminek következtében gyorsan a fájó  ponthoz kaptam. Egy halk áu-t eresztettem ki fájdalmam jeléül. Próbáltam túl tenni magam az előbbin, így kikeltem az ágyból amit a szokottabbnál is lassabban tettem meg. A fájdalom nem enyhült és egy aprót melegem is volt. A könyvespolcomat nézve elbambultam és azon törtem a fejem, hogy miért érzem magam ilyen rosszul. Megvilágosodva a plafonra emeltem az arcom és ismét kieresztettem egy sóhajt. A tegnapi, hát amiatt nem vagyok jól. Oh, a vidámpark, elrontom a mai tervet! Remélem James nem veszi majd zokon ám Brad, ő biztosan örül, hogy elmarad a mai program, vagy ha mégis mennek, én nem leszek ott. Viszont ebben az állapotban még dolgozni sem mehetek. Az így is romlott kedvem kezdett rosszabb lenne. Lecseréltem a pizsamámat valami kényelmesebb itthoni ruhába. Fekete sport rövidnadrágomat egy egyszerű fehér trikóval párosítottam. A papucsomat lábfejemre véve elcsoszogtam az ajtómig, s kinyitottam azt. Velem szemben egy kopogásra készen álló kéz volt, aminek a tulajdonosa Jace volt, a bátyjám. Keze teste mellé hullott, szája mosolyra húzódott, az én arcomra is boldogság ült ki. Kitárta a karjait s én boldogan vettetem bele magam. Szorosan öleltük egymást.

— Eredetileg meglepetés lett volna a haza jövetelem, Brad úgy gondolta jót tenne neked ha egy kicsit melletted vagyok. De mondd, hogy vagy? – fogta közre az arcomat, majd végig simított rajta. Szemei aggodalmat sugalltak.

— Azt hiszem még nem múlt el a lázam. De..., de mit mondtál? Hogy Brad... Ti tartjátok a kapcsolatot? – elképedtem mikor hangosan is kimondtam. Jace lehajtotta fejét, tudta, hogy megbántott. — Mégis mióta?

— Mindig is tartottuk. – emelte rám tekintetét. Szíven ütött a tudat, hogy mindketten éveken át becsaptak. A fejem majd’ felrobban, e gondolat rosszul esett, nagyon rosszul. A bátyjám keze a karomért nyúlt amit én elrántottam, a fejemet elfordítottam tőle.

— Hagyj! – suttogtam, s elléptem tőle. Hallottam ahogy Jace utánam szól, de nem foglalkoztam vele. Természetesen nagyon örültem, hogy itt van, csakhogy a titka vagy minek is nevezzem, nem tetszett.
Utam a konyhába vezetett, mindegyik fiú épp a reggelijük végén járt. Köszöntek, viszonoztam kedvességüket miközben neki dőltem a konyhapultnak.

— Szerintem nem mostanság jutunk el a vidámparkba. – mondtam valós tényt, s karjaimat összafontam magam előtt. Erősnek akartam mutatni magamat, de a fáradtságot minden porcikámban éreztem, és valószínüleg az arcomon is felfedezhető volt. Másrészt amit az előbb megtudtam, azért sem mennék Bradley-vel sehova.

— A lényeg, hogy meggyógyulj. – állt fel James az asztaltól, tányérját a mosogatóba tette. Mikor elment mellettem hálás pillantást adnam neki. Tehát nem haragszik. Miért gondoltam volna ezt?
Jamest követte Connor aki minthogy ott hagyta volna a mosatlant, elmosogatta a tányérokat. A reggelit a Barna fejezte be utoljára. Én ezúttal sem mozdultam el onnan ahol megálltam. Türelmesen vártam. Jace-t nem láttam találkozásunk óta, most nem is érdekel, hogy hol van vagy mit csinált. Haragszom rá. Ez szerintem teljesen jogos a részemről. Hisz Jace az egyetlen testvérem és a bátyjám, mégis hazudott. Tudta mit jelentett nekem Bradley.

— Mindent tudtál rólam, igaz? Jace mindig mondott rólam valamit, ugye? – nem volt kihívás nekem dühös arcot vágni, jött az magától. A Barna oldalra billentette a fejét.

— Tessék? – szemöldökét ráncolva pillantott le rám, amikor mellém ért, hogy ő is behelyezhesse piszkos tányérját a mosogatóba.

— Ne tégy úgy mintha nem tudnád miről van szó!  - méltatlankodtam. Keresztbe fontam a mellkasom előtt a karjaimat és vártam.

— Ne forgassd a szemeid, nem áll jól. – jegyezte meg oda szúrva, persze kedves hangján, majd testével elém tornyosult, kezeit nadrágja zsebébe dugta. Csak most veszem észre; férfias testalkata sokkal kimértebb és izmosabb. A fekete polója totálisan kiemelte barna szemeit. Irigylem, hogy ilyen jól néz ki és azt is, hogy a közelsége mindig heves szív dobogást vált ki belőlem. Nem repestem az örömtől, hogy még a testem sem közömbös iránta.

— Ne tereld el a szót kérlek. Felelj! – tekintetemet próbáltam minél parancslóan mutatni. Pluszként, arra is fókuszálnom kellett, hogy ne vegye észre, hogy a levegőt sem úgy veszem mint pillanatokkal korábban. Bradley észrevehetően összeszorította az ajkait. Bal kezét kivette a nadrágja zsebéből és megmaszírozta a nyakát. Ahogy az én hajam, úgy az övé is kócos volt. Vagy nem érdekli a külseje, vagy rosszul aludt.

— Tudod hányszor probáltalak felhívni? – fakadt ki végül és mérgében megszorította a széket; — De nem ment, féltem, hogy mégjobban összetörlek. Tudni akartam, hogy jól alakul-e az életed nélkülem. Nézd, én tényleg szerettelek Grace, és most is. Ez az érzés nem múlt el.  – fel-alá lépkedve tett meg pár lépést, a végén ismét előttem állt meg, viszont sokkal közelebb. Közel hajolt az arcomhoz, s megcsókolni készült.

— Beteg vagyok. – húzodtam el, így ajkaival a levegőbe csókolt. Elosontam tőle.  Nem szólt semmit, helyette távolságot vett fel. A kínos csendnek induló feszültséget  a terasz felől jövő hangos jajveszékelés törte meg. Hálát adtam az isteneknek amiért nem hagytak tovább szenvedni. A helyzetünk épp eléggé rossz volt.
Mindketten a kisiettünk, kiérve azt se tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. A hintaágy felborulva pihent a virágágyásban, ami előtt a három srác egymást szidva tápászkodott fel a fűről. Önkéntelenül is, de a Barnával  egyszerre nevettünk fel, a nevetés túl megeröltető volt a fájó fejemnek, emiatt a jó kedvűségem hamar elillant. Bradley keze hátamat simogatta. Érintése ahelyett, hogy kényelmetlenül érintett volna, most különösen jól esett.

— Biztosan jól vagy? - kérdezte.

— Persze, velünk ne is foglalkozzatok. – dünnyögte Connor, aki éppen a hajából szedett ki egy virágfejet; — Fáj mindenem. – nyöszörögte, s karján piros folyadék kezdett sovány csíkban folyni. Nekem ez azonnaal szemet vetett. Elfeledkezve Bradley kérdéséről,  Connorhoz siettem, hogy jobban szemügyve vegyem sebét. Mindössze néhány métert tettem meg, ám mégis elkapott a szédülés. Viszont sikerült megállnom a lábaimon. James és Tristan épségben álltak mellénk miután felállították a hintaágyat.

— Ezt lekellene fertőtleníteni, hozok kötszert. – hallottam mögülem a Barnát, majd ő el is tűnt a házban.