𝑆𝐻𝐸 𝑊𝐴𝑆 𝑇𝐻𝐸 𝑂𝑁𝐸 》✔

》16

Veletek is előfordult, hogy úgy éreztétek mintha valaki figyelne? Ez az érzés egyszerre nyugtalanító és ijsztő. Szinte érzem az illető mentolos lehelletét a nyakamon. Vagy esetleg álmodom? És pont Bradley lenne benne? Minden estre jobban magamra húztam a takarómat.
Még most is az van amit évekkel ezelőtt kaptam karácsonyra anyától, az kék-fehér kockás takaró. Sokat jelent a számomra. Hiszen ez az utolsó ajándéka. Minden alkalommal egyre könnyebb visszaemlékezni. Persze a tragédiát nehezen vertem ki a fejemből - néha azonban eszembe jut, ám főleg csak jó emlékek bukkannak elő. A kedvenc családi képem egyben az utolsó is.
Fordultam egyet az ágyban, így az illettő légzését is közvetlen éreztem. Valahogy, mégis azt érzem, hogy talán még sem kell félnem. Érdekelt, hogy valóban álmodtam-e, vagy tényleg van itt valaki. Ha ő az, akkor azonnal kizavarom. Nem adtam engedélyt, hogy beléphessen ide. Semmi joga itt lenni. A lágy szívem bánhatja, hogy beengedte őt ebbe a házba. Habár zavart, hogy talán van itt valaki, mégsem keltem fel azonnal. Lassan kinyitottam a szemeimet. Először pislogtam párat az éles fény miatt. Majd amint tisztán láttam, egy kék szempárral találtam magamat szembe. Ijeden ugrottam odébb az ágyban, aminek következtében leestem róla. Hirtelen sokként ért a jelenléte. A térdemet maszírozva támaszkodtam fel. Egyből a segítségemre sietett, és karját nyújtotta felém.
Azt, amelyiken a matt fekete színű óra pihent. Pontosítok. Az, amelyiket tőlem kapta a születésnapjára. Kis melegség öntötte el a szívemet, hogy Connor még mindig hordja. Számomra ez azt jelentette, hogy jelenleg is a bizalmasa vagyok. Mint régen. Barátok, akik mindent megosztanak egymással.

- Mit csinálsz itt? - ráncoltam a szemöldököm rá nézve miután felsegített.

- Brad nem szivesen hagyott téged egyedült, míg ő elvan bevásárolni. Megkért, hogy figyeljek és vigyázzak rád addig, és hívjam ha bármi van. - foglalta össze mire szemforgatással jeleztem nem tetszésemet a dolog iránt. Connor nyugodt volt, én már nem annyira, mert eszembe jutott a pár pillanattal ez előtti tette.

- És az neked annyit tesz, hogy mellém könyökölsz és bámulsz enegem?! Ez egy kicsit... - folytattam volna a monológom de éreztem, hogy a forróság szét áradt bennem, vele együtt a hideg is. Tudtam, hogy nem vagyok jól. Forgott velem a szoba. A lábamim feladták a szolgálatot, és dőlni kezdtem. A tiszta látásom egy pillanat töredéke alatt vált homályossá. Két kar fogott az ölelésébe. Az eddigi meleg amit éreztem a pizsmám alatt, azt hittem normális, tévedtem.

- Ha tudnád mit érzek - kaptam el fél füllel, csakhogy elmém annyira elmosódott, hogy még a világról sem volt fogalmam. Mi a fene történt velem?

*********

- Doktor úr, mikor ébred fel? - kérdezte egy férfi hang valószínűleg az orvost. Túl messzinek tűnt ahhoz, hogy felismerjem. Aggódtam.

- Hamarosan fiatal ember, de magas láza volt, és azóta alszik, de biztosíthatom afelől, hogy Hale kisasszony nem lesz beteg egy hamar. Elég sok vitamint adtunk neki, amik hosszútávra biztosítják az egészségét.

Rólam van szó, kisasszony. Apa hívott így amikor mérges volt rám. Mindig behúzott nyakkal álltam előtte és hallgattam ahogy arról papol, hogy jobban kellene figyelnem. Akkor abban a pár percben azt kívántam, bár ne lenne itt, hogy ne kelljem hallgatnom őt. Most bármit megtennék azért, hogy egy percre is magamhoz ölelhessem.

- Értem, nagyon szépen köszönöm. Itt maradhatok vele éjszakára? - újabb mondatot csíptem el. Olyannyira ismerős, de mégsem jutott eszembe, hogy kié. Túl távoli.

- Hogyne, ez csak természetes. Vigyázzon a rá! - mondta az orvos, s valószínüleg az ő léptei hangja voltak azok, melyek egyre tompábbak lettek, s végül elhaltak. Viszont az ágy, amin feküdtem, besüppedt mellettem, befeküdt mellém. Meleg kezét az arcomhoz érintette. Végig simította az állkapcsom volnalát. A keze meglehetősen puha volt, s illata is volt. Levendulás kéz krémet használ, puszit nyomott a homlokomra.
Minden erőmmel azon voltqm, hogy kinyissam a szemeim és megmondjam ennek a férfinak, hogy hagyjon békén. Akár mennyire is tetszett ez az illata. A szememet mozgatni tudom, de kinyitni már nem.
Hozzám szólt. Hangja most nagyon is közeli volt, és egyre inkább gyanítottam ki a tulajdonosa.

- Tudod, amikor előszőr találkoztunk, - tart lélegzetnyi szünetet s folytatja, - az elég vicces volt. Úgy volt, hogy én a St.James's Park-bn voltam, és a tó partján napoztam. Vagyis inkább aludtam. Aztán valaki, azaz te - tűrt hátra egy hajtincsemet; - hirtelen rám zuhant. Az arcod centikre volt az enyémtől. A tied vörös lett, az enyém nem. A tekinteted pedig zavarodott lett, az enyém meglepett. Tetszett ahogyan az ártatlan szemeiddel néztél rám. Abban a pillanatban tudtam, hogy beléd szerettem. - mesélte, s bocsánatot kért. Bocsánatot kért azért amit évekkel korábban tett. Az elmémmel azon voltam, hogy felébredjek és a nevén szólítsam. Bardley érintése fokozta a szívem eddigi egyenletes dobogását. Újra megpróbáltam kinyitni a szememet, mintha egy hatalmas súly nehezedne az egész testemre. Sikerrel jártam, viszont ő ekkor csukott szemekkel a számhoz hajolt, s lágyan megcsókolt.

- Ouh, hát ébren vagy? Hogy érzed magad? - hajolt el a csók után s felült. Boldogsággal teli szemekkel nézett rám, én azonban kissé zavarban voltam. Elfordítottam a fejem.

- Jól. Azt hiszem. - figyelmen kívül hagytam, hogy feszengek, inkább körbe tekintettem a helységben. Csak mi ketten voltunk bent kórteremben.

- Pontosan mi okból is fekszem most itt? - tornáztam fel magam a kórházi ágyon. Meglepetten vettem észre, hogy nagyon kényelmes. A zavartságom amit ő okozott lassan kezdett alább hagyni, de a közelsége nem hagyta eltünni.

- Magas volt reggel a lázad, aztán elájultál. Connor felhívott, hogy kórházba vitt. Én meg jöttem utánatok ahogycsak tudtam.

- Értem, és miért, csókoltál meg az előbb? - a lényegre tértem. Nem láttam értelmét a háttérbe szorítani. Egyrészt jól esett, másrészt kíváncsi voltam. Bradley felállt az ágyról, lépett nekem háttal párat, majd megfordult.

- Egy, mert szeretlek. Kettő, mert reméltem, hogy ezzel talán felébredsz majd és mint magad is látod ez hatásos volt. - tárta szét karjait vigyorogva, önelégült mosoly bújt meg a szája szélén. Ez olyan Hófehérkés hatást keltett. Egy csók és magamhoz térek. Ugyan már, nem ez történt. Ez nem egy mese ahol minden egy csapásra megváltozik és a jó irányba fordul. A valóság ennél sokkal kiábrándítobb. Persze régen hittem bennük. Gyerekként arról álmodoztam, hogy egyszer én is találok egy olyan társat akiért mindent feladnék. Mint Flynn Rider Aranyhajért. Sosem növök ki ebből. A hercegnős mesék túl szépek, hogy ne nézzem meg őket. Húsz évesen - tíz hónap múlva esedékes a huszonegy -; de még a mai napig imádom.