𝑆𝐻𝐸 𝑊𝐴𝑆 𝑇𝐻𝐸 𝑂𝑁𝐸 》✔

》24

- Áu, áu, Grace ez fáj! - kiáltott fel a fiú mikor alkoholt öntöttem a sebére.

- Connor - sóhajtottam fel, s egy "fogd már be" pillantással ajándékoztam meg.

- Jól van. - dünnyögte, én pedig abba hagytam a seb tisztítását, amihez egyébként whiskey-t használtam mert az alkohol is és másrészt, nem volt itthon fertőtlenítőszer, vagyis igen de annak a doboza üres volt; - majd bekötöttem a karját.

- Köszönöm! Nem is tudtam, hogy ilyen jó vagy az elsősegély nyújtásban. - dicsért meg miközben bekötött karját tanulmányozta. Szavai jól esően hatottak rám. Csupán Sam vagy Delia illetett ehhez hasonló szavakkal.

- A jogosítványhoz kötelező volt ezt megtanulni. - emlékeztettem őt, hisz ezt egyszer neki is megkellett csinálnia. Bár az kétséges, hogy ő emlékszik-e a tanultakra.

- Ha tudnád mennyire béna volt legelsőnek. - nevetett fel mellettünk Bradley, aztán levágodott mellénk a kanapéra. Connor nevetve rázta meg a fejét. Kiváncsi lettem a történetre, megis kértem őket, hogy meséljék el. Így a gondolataim a bátyjám és a Barna titkos kapcsolatáról kicsit elterelődött. Meglepődtem mikor megtudtam, hogy Bradley kezdte el tanítani őt autót vezetni. Amikor neki hajtottak a szalagkorlátnak akkor kerültek előszőr igazán bajba. Rendőrségi ügy nem lett belőle, de az autó Bradley apjáé volt. Az elöbbi egy havi tv és egy heti telefon megvonást kapott, Connor is hasonló büntetésben részesült a szüleitől. Mosolyogva hallgattam míg a vezetés tanulás élményeikről meséltek, megfeledkezve az időről s a bátyjámról aki csak elhaladt melletünk a konyába menet. Fél szemmel követtem. Arról nem volt tudtomásom, hogy a két szőke, James és Tris hol lehetnek, nagy csendben voltak.

- Brad - szólítottam őt most előszőr a becenevén, ezen magam is meglepődtem de nem adtam neki jelentőséget. Az újabb emlék kitárgyalása abba maradt, az említett meglepődöttséggel a szemeiben, rám pillantott. - Beszélhetnék veled a konyhában?

- Igen, hogyne. - állt fel a kanapéról, majd én is, s együtt mentünk a célhelység felé. Jace telefonját nyomkodta, mialatt ivott egy kortyot. Ránk emelte a tekintetét, amiről sejteni lehetett, hogy tudja miért vagyok itt, illetve vagyunk. Az egyik szekrényből kivettem magamnak egy poharat, amit félig öntöttem Tequila-val, ezt itta Jace is. A bátyjámmal szemben foglaltam helyet, Bradley pedig mellette. Magam sem igazán tudtam, hogy hogyan kezdjek bele, ezért legalább egy percig néma csendben bámultuk egymást.

- Szóval, hogy is volt ez? - ittam bele újonnan az italomba, s nagyon jól esett, a fejfájásom alább hagyott így az ital ízét jobban éreztem. Egymásra pillantottak, arcmimikával vitatkoznak azon, hogy melyikük kezdjen neki. Míg néhány pásodperc erejéig egymással voltak elfoglalva, lehetőségem nyílt megfigyelni őket. Két, külsőre nagyon különböző embert láttam, mégis volt bennük közös: az ellenem intézett szövetkezet. Nem vagyok bizros benne, de az érzés amit akkor érzek ha látom őt, ismét arra kényszerített, hogy utána vágyakozzak. Egyszerű öltözetet viselt, fehér póló, szürke melegítő nadrág. Nem tudom más lányok miképp tekintenek rá, egyszerű férfiként vagy valami bálványként. Nekem ő az előbbi volt. Sosem volt ő számomra az utóbbi. Én nem azért szerettem mert jó zenész. Hanem mert kiegészített engem.

- Grace, sajnálom, hogy nem mondtam el. Nem tehettem. Mind tudtuk, hogy ez neked mennyire fájdalmas..., anyáék miatt is.

Jace válasza kielégitő volt ahhoz, hogy részben megértsem tetteiket, de mégis sértve éreztem magamat. Hisz olyan emberek mondott rólam dolgokat, akit messzire kívántam magamtól. Most itt van az a személy, ő mindent tud rólam, de én róla csak annyit, hogy komolyabb lett, és persze már nem gyerek.

- Három hete vagytok itt Bradley. Azóta pedig többször beszéltem veled telefonon, Jace. Azt hittétek, hogy ez csak úgy titokban maradhat? - szünetet kellett tartanom, hogy egyenesbe hozzam a légzésemet és persze a fájdalom újra a fejembe nyilalt, annál a pontnál ahol reggel is; - Ez az egész olyan mintha.., nem is tudom, nem számít, hagyjuk. A lényeg, hogy soha többet ne játszatok a hátam mögött. Különben mindannyian távozhattok innen. Téged is beleértve Jonathan. A ház az én nevemen van.

Kijelentésemreimre arcukról csak úgy folyt a döbbenet. Jace-nek nyíltak az ajkai, hogy mondhasson valamit, de inkább bezárta őket. Bradley jól láthatóan gondolkodott valamin. Zavartan kapta el a fejét rólam. Jace kedvenc dala szólalt meg, meglazítva a köztünk lévő hangulatot. Fájó fejemnek hangos volt az eszköze csilingelése. Összeszorítottam a szemeimet. Jace előkapta zsebéből a telefonját, azt követően megkönnyebbülve felsóhajtott s arcizmai ellazultak. A szavaim túl kemények lehettek a számára? Miért érzek a bűntudatot? Nem is nekem kellene, ám lehet túlzásba estem az utolsó kijelentésemmel? Talán én bántottam meg őt, miután ő már bocsánatot kért.

- Emily az. - mutatta fel a telefonját, aztán elhagyta a székét és a nappali felé ment. Hallottam amint köszönt a feleségének. Említettem már, hogy Jonathan elvette a barátnőjét? Másfél éve ismerték meg egymást Los Angeles-ben és fél éve házasok. Csodálatos volt az esküvőjük, Emily Santa Monica-i házában volt, s én is koszorúslány voltak. Érdekesnek és veszélyesnek tartom Emi és a barátai munkáját. Kommandósok a S.W.A.T. -nál. Az egyik barátja, Deacon jogászként kezdte a munkáját náluk, végül a férfi okosságának köszönhetően Emilyék csapata épségben kerültek ki az egyik veszélyes akcióból. Nem irigylem őket. Mikor ott voltam az esküvő vacsorájánál, beszélgettem velük, eszembe jutott, hogy én is beléphetnék az itteni kommandósokhoz, persze ahhoz képzettnek kell lennem. De elvetettem az ötletet, mivel az én célom is, hogy jogász legyek és a bűnösöket rács mögött tudhassam. Ehhez Deacon adott pár jó tanácsot ezzel kapcsolatban.
Bradley elé toltam az italomat, s én is elhagytam a székem, hogy elővehessek egy másik poharat amibe egy kis vizet engedjek a csapból. Fél szemmel láttam, hogy meglepődőtt amiért oda adtam neki a magamnak kitöltött alkoholt. Előszőr nem tudta mit kezdjen vele, aztán úgy döntött, hogy beleiszik. Én a konyhapulton heverő fájdalomcsillapítós dobozért nyúltam, kivettem belőle egy szem gyógyszert amit a nyelvemre helyeztem, s pár korty vízzel le öblítettem. Az íze még mindig kesernyés, azt hiszem ez sosem fog változni. Mire visszafordultam a Barna felé, hogy visszaülhessek a székre, a poharának tartalma üres volt. Sőt, már töltötte újra.

- Jól vagy? - hallottam tőle a kérdést, ma már sokadszorra.

- Őszintén? Nem tudom. Sok minden történt az elmúlt időben, leginkább ti. Ne érts félre, nem azt mondom, hogy rossz, hogy itt vagytok. Csak tudod, ez nehéz nekem. Életem egyik legjobb időszaka volt a veled töltött idő. Aztán mindez egyik pillanatról a másikra elillant. - magyaráztam kissé zavartan. Jól esett kimondani azt a lelkemet nyomta.

- Értem amit mondasz, tényleg és én is, a fiúk is, s mind azon leszünk, hogy elfeledtessük veled a múltat. - hangja bíztatóan csengett. Megitta a kitöltött italt majd felállva megkerülte az asztalt. A poharat elöblítette, majd a mosogató mellé helyzte. A levegőt szaporábban kezdtem vettem, hisz a közelemben volt. Nem tudtam mire készül. Nem sokkal később kezeit a vállamon éreztem. Előszőr gyengéden símított meg, majd maszírozni kezdett. Mivel trikó volt rajtam, bőre érintkezett az enyémmel. Jól esően hatott rám, hogy egy kicsit ellazulhatok, még ha ez Bradley keze által is történik. Nem sokkal később, nagyjából 2-3 perc lehetett, a jobb kezemet bal kezére helyeztem. Lágyan megszorítottam. Lassan, de biztosan egymásé leszünk. Legalábbis én ebben reménykedte.. Most is érzem azt a köteléket ami kialakult köztünk, erős. Talán még nem állok készen arra, hogy több legyen köztünk de megnyugtat ha érezhetem őt. Nekem egyenlőre ennyi kell. Ami most van.
Tudom, hogy ő többet akar, én is, viszont mint említettem nem állok készen, Ő rá.