𝑆𝐻𝐸 𝑊𝐴𝑆 𝑇𝐻𝐸 𝑂𝑁𝐸 》✔

》15

"Anyáék kocsijában ülök. Mindig imádtam ezt az autót. Élénken él bennem azaz emlék ahogy Jace a foghúzása után össze-vissza beszélt. Rengeteg hülyeségről hadovált. Az hogy forgatókönyveket fog írni, sokkal reálisabbnak hangzott, mert ebben jó volt. Hallgattam a rádiót, és egy jó dal erejéig elfelejettem, hogy miért is ülök ott. A szüleim éppen visznek a barátnőmhöz, Delia-hoz. Ő az új lány a suliban, vagyis két hét múlva az lesz. A London Eye-nál találkoztunk. Jace az utolsó pillanatban magamra hagyott és hallottam amint Delia azon veszekszik az anyával, hogy miért kell neki is haza mennie, s miért nem maradhatna egyedül. Nem hallgatóztam, mindössze félfüllel hallottam a dolgokat. Óvatosam melléjük léptem és beszélgetésbe elegyedtem velük. A vita csoportban tanultakat felhasználva meggyöztem a Shaw szülőket, hogy hadd jöjjön velem a lányuk. A lelkemre kötötték, hogy vigyázzunk egymásra. Így is tettünk. Eleinte nem találtuk a közöshangot, aztán mégis a közösnevezőre jutottunk. Meséltem róla a szüleimnek róla, akik örömmel fogadták, hogy egy új barátot szereztem. Rájuk tekintve, apa magabiztosan vezet, anya nyugodtan olvassa a heti újságot. Mindketten elegáns ruhát vettek fel, úgy festenek mintha valami gálára mennének. Pedig csak ünnepelnek.

- Mi is a címe? - pillantott rám apa a visszapillantó-tükörben.

- Fate út 56. - feleltem.

Delia egy forgalmas keresztezősdés után lakik. Néhány hónappal korábban belátták, több balesetet követően, hogy igen is kellenek ide a jelzőlámpák. Azok pedig kiválóan működnek a telepítésük óta. Egy piros lámpa után át is hajtottunk. A kereszteződéstől olyan 300 méterre található Delia-ék háza. A busz megálló nincs messze, tehát holnap könnyen és hamar haza jutok. A Shaw ház nagy, azaz emeletes, kívül narancssárgára festett falak, erkéllyel. Delia mesélt magáról, a szüliről és minden egyéb dologról. Ezért is tudom, hogy van egy hala ami a kerti tavukban úszkál. Apa leparkolt, majd mindketten hátra fordulnak és rám néznek.

- Ne csináljatok semmi hülyeséget. - figyelmezetett apa. Elmosolyodtam rajta, mindig is megpróbált vigyázni rám. De lassan nem lesz szükségem rá. Már betöltöttem a tizenhatot, hamarosan pedig itt a tizenhetedik is. Mint európai ország, tizennyolv éves kortól leglális az alkohol vásárlás. Ugyan, ez csak felszínesség. A legtöbb tini már előtte kipróbálja az italt. Delia chatben megírta, hogy elcsent két üveggel az apja italos szekrényéből. Nem szoktam inni, de ma különösen jól fog jönni. Bradley-t kikell vernem a fejemből.

- Egyet kell értenem apáddal. - biccentett anya. - Szeretünk!

- Tudom anya, tudom. - bólogattam és mindkettejüknek adtam egy-egy puszit elköszönés gyanánt, s a táskámmal a hátamon kiszálltam a járműből. Ezután apa megfordult, s egy hozzám intézett dudálást követően elindult visszafele. Nevetve intettem neki. A ház felé fordulva, a kapuban már vártak rám.

- Grace, szia! - ölelt meg Delia, majd megragadta a karomat, hogy be húzzon. Mielőtt beléptem volna, vetettem egy utolsó pillantást az autónkra ami éppen áthaladt a kereszteződésen. A következő pillanatban jobb felől egy kamion hangos fék csikorgatással csapodótt bele apa öreg roverjébe. Az autónkat egy villanypóznának nyomta, azt pedig ketté tört. Mindez pár pillanat leforgása alatt. A szám elé kaptam a kezem s szemeim azonnal könnybe lábadtak. Tudtam, hogy meghaltak. Még ilyen messziről is biztos voltam benne."

- Ne! - kiáltottam fel, s zokogásba törtem ki. A sós könnyek szinte égették a forró arcomat. A hajamat hátra tűrtem és nagyokat lélelegztem. A szívem olyan tempóban vert amiről nem hittem, hogy lehetséges. Ismét újra álmodtam a szüleim halálát. Ritkán szokott megtörténni, de ugyanolyan mint első alkalommal. Mintha valóság lenne, vagy egy féreglyuk amiből nem tudok szabadulni. Megint azt a gyötrő fájdalmat érzem, mint akkor. Részben hibásnak tartom magamat a történtek miatt. Hiszen én akartam Delia-hoz átmenni, - mivel nem akartam, hogy anyáék fagassanak Brad-ről; - ők csak elhoztak, mert már sötét volt és részben amúgy is útba esett nekik az úticélom. Erről, hogy én ezt néha-néha újra élem, egyedül Sam tud. Egyszerűen átlátott rajtam. Évek óta az egyik legközelebbi barátom. A barátságunk háttérbe szorul ha a kávézóról van szó, de nem tűnik el a semmiben. Sam állandóan megakar felelni az apjának, amit én nem tartok jó szemmel. S úgy hiszem, lassan ő is belátja ezt.
Kopogás nélkül rontottak be a szobámba. Kisebb szívbajt hoztak rám. Most vettem észre, hogy a itthon vagyok, a szobámban. Hogy kerültem én ide? Ó, ne hogy már Bradley cipelt egészen idáig?!

- Grace, mi történt? - nézett rám aggódóan az említett. A lusta pillantásom egyik pillanatról a másikra haragossá vált.

- Te! Te történtél! - vágtam hozzá könnyekben kitörve. Tudom, hogy semmi köze a szüleimhez, de a méreg az irányítása alá vont. Arcán valami átsuhant, s aggodalmas tekintete komorrá vált. Azonban nem törődve azzal amit mondtam, hozzám jött, leült mellém az ágyra és magához ölelt, s simogatni kezdte a hátam nyugtatás képp. Nem érdekelte, hogy próbáltam őt ellökni magamtól, tovább ölelt, szorosabban. Végül beletörödve a helyzetembe, elengedtem magam és hagytam, hogy az érzéseim iránta szabaddá váljanak. A bökkenő, hogy egyszerre utáltam és szerettem őt.