𝑆𝐻𝐸 𝑊𝐴𝑆 𝑇𝐻𝐸 𝑂𝑁𝐸 》✔

》21

- És miről beszéltetek míg én az italokat készítettem? - érdeklődtem a miközben a hajamat összefogtam egy hajgumival.

- Hát, arra gondoltunk, hogy elmehetnénk holnap vidámparkba. Unok otthon lenni, így; - bökött a lábára Connor, ám egyből kijavítta magát; - Vagyis nálad

- Ó te szegény! - szólt be Tris, mire nyakon csaptam a megjegyzése miatt, amire ő mérges szemekkel meredt rám.

- Azért mert bántottad őt. - magyaráztam meg a dolgot, hogy értse miért kapta azt amit. Tristan épp csak megkapta a citromos vizét, de mintha még inkább magánkívületben lenne.

- Nem kell védened. Nagy fiú vagyok már! - tette karba kezeit Connor s felszegte az orrát. A fiú elnyújtott hangon beszélt, egy kis hélium és máris jobb lehetne.

- Tényleg Ball? Tényleg? Ki is dugta a sült krumplit az orrába a múltkori rádió adásnál? - könyökölt az asztalra Bradley, s kiváncsi szemekkel vizslatta a mellette ülőt, aki természetesen már felvette a duzzogó arcát. Megkell, hogy mondjam ennél aranyosabbat még ma nem láttam. Ugyanolyan édes most mint régen. Azt hiszi, hogy ilyenkor mérges arcot vág, ám nem. Én szerintem ekkor a legédesebb - ő az egyik legkedvesebb barátom a fiúk közül. Sokat segített akkoriban Bradley-vel kapcsolatban, amiért igazán hálás lehetek neki. Azonban aznap átkoztam őt, James-t és Tristan-t amiért csak azután írtak nekem, miután megtudták, hogy elolvastam a Barna levelét.

- Visszatérve az ötletedre Connor, megbeszélhetem Sam-el, hogy szabadnapos legyek holnap. - vetettem fel az ötletemet egy mosoly kíséretében. Én hívtam őket magamhoz. A fejemre hoztam négy férfit akik egykor fontosak nekem, most nem tudom mit jelentenek a számomra. Viszont tudtam, hogy a béke megőrzése érdekében nem lehetek ellenszenves. Legalábbis Bradley kivételével igen. Az említettre pillantva jöttem csak rá, hogy ő engem vizslat. Kicsit zavarban éreztem magamat a folytonos fürkészése miatt. Nem bírtam tovább tartani vele a farkasszemet, nem direkt vagy talán mégis, bokán rúgtam őt. Nem erősen, ám az arca egy pillanatra eltorzult.

- Én azt hiszem kimegyek a mosdóba. - felállt a helyéről, majd elhaladva pár asztal mellett, befordult a kis folyosóra ahol a modsók vannak. Eltűnt. Nem sokkal ezután, a zsebemben pihenő telefon megrezzent. Reméltem, hogy a bátyjám írt, ám csalódnom kellett. Az üzenet feladója az imént távozottól jött.
"

Ne tagadd Grace, egyszer úgy is kifogod mondani."
Ekkora barmot! Miért mondanám ki?! Nem fogom. Ő hagyott itt egy levéllel. Egy levéllel! Egy levéllel ami több ezernyi darabra tőrte a szívemet. Anyuék balesete csak hab volt a tortán. Ez a két dolog, együtt, azt hittem elveszítem önmagamat. De Sam, Delia; - a barátnőmnek akkor még nem volt tudomása a fiúkról; - és a bátyjám segítségével újra erőre kaptam. Nem is igazám az fájt, hogy elhagyott, hanem annak a módja. Gyáva lépés volt.

- Bemegyek a főnökömhöz, és megkérdem a holnapot. - csusszantam ki Tris mellől, s utam Sam Cox irodájába vezetett. A hajamat kiengedtem és ujjaimmal párszor átfésültem, hogy ne álljon összevissza. Nem igazán szeretnék holnap elmenni a vidámparkba. Igaz régen voltam már ott, de töltsek el egy teljes napot Bradley-vel? Nem tudom, hogy fel vagyok-e készülve erre. Mellesleg is Gina-val ketten lennék pincérnők holnap. Gerett szinte mindig itt van, ő készíti a pék árut de ő most nem lényeges. Simon holnapra tervezte kivenni a szabadnapját - ő is pincér és pultos; - hisz holnap van a születésnapja, de ha bent maradna, 15%-kal több fizerést kaphatna. Ezért szoktam legalább az ünnepeket felét itt tölteni, hogy több pénzt vihessek haza. Odaálltam a szürke ajtó elé, s óvatosan bekopogtam az irodába. Az ajtó túloldaláról egy 'gyere be' hallatszott. Lenyomtam a kilincset, s benyitottam. A szőke fiú a laptopja előtt a helyi kávét iszogatta. Beljébb léptem, s becsuktam magam után az ajtót. Nem foglaltam helyet, úgy gondoltam nem fog sokáig tartani amit kérni szeretnék.

- Bökd már ki! - Sam türelmetlenül intett. Úgy tűnik rosszkor jöttem. Mi lehet a gond?

- Eltudnál engedni holnap? - csupán ennyit mondtam, nem szerettem volna az orrára kötni, hogy a fiúkkal lesz programom. Habár, magam sem repestem az örömtől. Belül reméltem, hogy Sam nemet mond.

- Aha, menj csak. Simon bevállta a holnapot. - felelte végül. Ah, Simon! Te is olyan vagy mint én, neked is kell a plussz pénz.

- De Grace, szombaton bejössz Simon helyett. - pillantott fel ismét a gépe mögül.. Ahogy láttam, nem tulajdonított több figyelmet rám. Motyogtam egy halk rendbent, aztán kiosontam a helyiségből. Hamár holnap elkell mennem velük, hadd szórakozzak egy kicsit ebben. Köztudott, hogy Bradley Will Simpson-nak tériszonya van. Ezáltal mindáron felfogom őt ültetni az óriás kerékre. Kerüljön bármibe is..., de azért ne essünk túlzásokba.
Mire visszaértem a boxhoz, már Bradley is visszaért. Ott ült és boldogan nevetett a barátaival.

- Na áll a holnap? - rebegtette felém nagy pilláit James. Izgatottnak látszott.

- Hogyne! - mosolyogtam feléjük ártatlanul, majd folytattam; - Két feltétellel.

- És mi lenne az? - forgatta meg a szemeit a Barna, ami számomra kétség kívűl idegesítő. Idióta.

- Egy, elhívom Delia-t is. Kettő, hogy mindannyian felülünk az óriásker....

- Jó! - vágott a szavam a két füves Connorral egyetemben, így Bradley-nek esélye sem volt tiltakozni.

****

Túl estünk az első nagy veszekedésünkön, amióta itt vannak. Hihetetlen, hogy Bradley mennyire hisztérikus tud lenni mikor a tériszonyáról van szó. A konyhában vacsora készítésekor James felvillanyozv magyarázta nekem és a többieknek, hogy mennyire király lesz felülni a hullámvasútra, mennyire jó lesz a dodgem és hogy mi történne akkor ha valamelyikünk alatt az óriáskerék megállna. A Barna erőltetten felnevetett.

- Nem lesz itt semmi féle fennakadás, mert én oda kizárt, hogy felüljek. - rázta a fejét, elég határozottnak tűnt.

- De bizony felülsz. - vetettem rá egy gúnyos pillantást, s visszafordultam felszeletelni a sajtot. A férfi nem hagyta annyiban.

- Nem vagy az anyám! - vágta hozzám cinikusan. Úgy látszott fáradsága okán már nem bírta tovább. Az elmúlt órákban tekintettel voltam rá, tudtam, hogy keveset aludt a múlt éjjel az új szomszédok miatt. Csakhogy én sem fogtam vissza magam.

- Igazán? Akkor ki vagyok? - vettem teljes fordulatot felé, s pulthoz sétáltam dühösen izzó szemekkel.

- Nem is zavarunk. - tolta ki Connor a két szőkét, mi szinte meg sem hallotuk mondatát, miket kettőnk felé intézett. Bradley nem válaszolt. Hallgatott, mint aki tudja, hogy rosszat csinált. Azt is tett. Nem az a bajom, hogy bandát alapított majd elment híressé válni, hanem, hogy nem szólt, hogy leszerződtek Joe -val a kiadónál, aztán simán lelépett, el sem búcsúzva tőlem - hangsúlyozom - személyesen. A másik három bocsánatot kért már emiatt, hisz ők is köszönés nélkül mentek el.

- Sajnálom! - mormolta egy gondterhelt sóhajtott sóhajt követően. Jobb kezével barna tincsibe túrt, így csak még inkább összekuszálodott a haja. Nem nézett rám, fejét lehajtva tartotta.

- Oké?! Rohadtul sajnálom! - emelte rám könnyekkel áztatott szemeit, ajkain kicsúszott szavak őszintének hatottak. Hittem neki; - Az a levél volt a legrosszabb dolog amit veled tettem. Nem tudtalak volna elhagyni ha látom az összetört arcodat. Nem akartam volna elmenni, de Joe és a családom unszolására mégis elmentem. Tudták, hogy befogunk futni.

Összeszorult a torkom. Megbánást véltem felfedezni tekintetében. Teljesen őszinténte volt hozzám, mindezt látni és hallani is rossz volt. De jól esett, hogy végre kitárta a lelkét. Mióta várt erre?

- Ne tedd ezt többet! - simítottam végig a kézfején nyugtatásképp, mire ő gyengéden markába megfogta a kezemet.

- Egyenlőre maradjuk barátok. - húztam el lassan a kezem, Bradley megértően bólintott. Visszafordultam befejezni a vacsorát, eközben hallottam amint elhagyja a konyhát. Utána pillantottam és láttam komoran kilépett a teraszra.

Egészen lefekvésig körülötte jártak a gondolataim.