𝑆𝐻𝐸 𝑊𝐴𝑆 𝑇𝐻𝐸 𝑂𝑁𝐸 》✔

》2

Megérkeztem a munkahelyemre, egy kicsi késéssel de meg, mivel út közben kitettem Delia-t a Dance Mooz-nál. Ha ő nem lenne, akkor én sem tudnék táncolni. Jó tanár, az egyik legjobb akit ismerek. Neki hála már nem vonalog a bulikban, hanem tényleg táncolok is. A kedvenc klubbunkban mindig van valami. Legutóbb táncverseny volt amit én és a barátnőm nyertünk meg. Anyuék halála után Jace és Delia volt a támaszom. Eleinte fel se fogtam a törénteket. Szemtanúja voltam ahogy meghalnak. Életem valaha legmélyebb időszakát éltem meg azután.  Soha senkinek nem kívánnék olyan kínt mint amit én éreztem a balesetkor. Hogy eltereljem a gondolataim melyek kezdték előhúzni a könnyeimet, befordultam a parkolóba és a helyemre álltam. A visszapillantó tükörben ellenőriztem az arcom. Kissé piros volt de nem számított. Kiszálltam a fekete autóból amely néha tökéletesen tükrözte a hangulatomat és becsapva az ajtaját, magára hagytam.
Ahogy beléptem Starbucksba, az ajtó feletti kis csengő jelezte, ha valaki bejött az üzletbe. Sam, amint meghallotta a csilingelést, felnézett, egyenesen az én szemeimbe. Tekintetéről lelehetett olvasni, hogy mérges rám. Ugyanis 8:032-re értem be. De ez nem az én hibám. Nem én okoztam közúti balesetet, így a dugót sem. Ezért késtem. Ha Sam-nek elmesélném, nem győzném meg. Azt mondaná, hogy időben felkellett volna kelnem s ez való igaz. Mikor elhaladtam a baleset mellett, megnyugodtam, hogy egyik autó utasa sem sérült meg. Szemeim előtt a szüleim autóját láttam, szőrnyű volt. Az a pár pillanat beleégett az elmémbe, soha nem fogom elfelejteni. Hatalmas sokk volt látni amint az életem darabokra hullik. Okolhatnám Bradley-t, hisz ha nem hagy el, akkor az nap nem mentem volna anyuékkal. Csakhogy a történtek nem az ő hibája, lehetne de nem az.
Ellépve a pult mellett, behúzott nyakkal siettem hátra az öltözőbe. Apró bocsánat kérő mosolyt küldtem a szorgoskodó srácnak, s arc vonásai enyhén ellágyultak. Nem számítottam erre, általában mogorva arcot vág ha kések. Lehet ő neki is feltűnt, hogy nem vagyok a toppon?
Átöltöztem munkaruhámba - szabály, hogy mindig fehér fehér felsőt viselünk. Leginkább is azóta, hogy elrontottam a kávéfőzőt. Próbáltam magam helyre hozni, de valami balul sült el és az arcomba robbant. Tiszta kávé volt az arcom és a ruhám is. A fehérből gyorsan kijön a folt. Hatalmas szerencse, hogy nem lettem kirúgva. Sam kiáltott hátra, így kénytelen voltam munkába állni. Szándékomban állt elmenni mellette, hogy felvegyem a rendelést, ám a férfi megállított. Egy fejjel magasabb nálam ezért felkellett néznem rá. Csodaszép kék íriszei enyhén méregtől forogtak. Megint mosolyra húztam a számat hátha segít, de ez úttal nem jött be. Ő csak fapofával és karba tett kézzel nézett rám.

— Mi az? - kérdeztem s közben ártatlan szemekkel vizslattam őt.

— Ne nézz rám ilyen szemekkel, Hale! - kért parancslóan szőkeség. Ha tudná mennyi lányt hallottam már róla pletykálni. Ha nem tudnám, hogy meleg, talán még én is bepróbálkoztam volna nála. Ha már ez így az eszembe jutott, nagyon fura lenne.

— Bocsi Sam, de dugóba keveredtem. - magyaráztam röviden a még talán menthető helyzetet; — Két autó összekoccant.

A férfi vonásai meglágyultak. Eszébe jutottak a szüleim? Sam sok mindent tud rólam. Ő olyan nekem mint Jace. Bátyám helyett a bátyjám. Amikor Bradley elhagyott, Sam áll a legközelebb hozzám. Igazi jó barátom lett az évek során. Az apró korkülönbség ellenére megértjük egymást, többnyire.

— Oké… - sóhajtott fel; — De legközelebb hívj, ha késni fogsz. Azt hittem nem jössz ma.

Sam fura volt, a korábbi dühe sehol sem volt. Tekintete merő bánattal volt telítve, a külseje is arról árulkodott, hogy nem érdekelte hogy néz ki. A nyakában pedig nem volt ott a lánc amit Tate-től kapott. Öröm volt látni, hogy Sam boldog. Tate pontosan illett hozzá. Ők az a pár voltak akiket még a heterók megirigyelhettek volna. Egy vásárló türelmetlenül szólt de leintettem őt. Nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy Sam sincs jól.

— Nem hordod a nyakláncot. - utaltam Tate-re, s elhúztam az ajkam. Sam vállat vont, s vonakodva, de mégis belekezdett.

 — Elhagyott. Soha nem veszekedtünk úgy mint ma tegnap este. - mondta rám emelve pirosodó szemeit. Hangjából tökéletesen kivehető volt, hogy megrázta a dolog. Csak sejtésem van arról, hogy számára ez milyen lehet. Hisz én még csak nem veszekedhettem Bradley-vel. Akartam, hogy maradjon. Akartam, hogy teljesítse az álmát. Ahelyett, hogy szembe nézett volna velem, egyszerűen kisétált az életemből. Nem volt semmi beleszólásom
Szorosan magamhoz öleltem a Cox fiút, hogy érezze itt van neki egy barát. Behunytam volna szemeim de megakadtak a halkan szóló tv-n.  A BBC híradó ment, benne a The Vamps-szel.

Elengedem a férfit és tovább bámultam a tévét.

 " — A The Vamps hamarosan megérkezik Londonba. Irta ki twitter oldalára a fiúk menedzsere." -  mondta nagy mosollyal az arcán a híradósnő.

— Mit nézel ennyire? - fordult meg Sam, hogy ő is lássa. Ajkai egy 'o' -t formáltak.

 — Ők azok, ugye? – kérdezte elfolytott hangon. Válasz adás helyett csak bólintottam. Eleinte rettentően hiányzott. Aztán hónapról hónapra jobb lett. Azt hittem már nem szeretem őt. Ezzel bizonygattam magamat az elmúlt hetekben, viszont e pillanatban rájöttem, hogy ez hazugság. A látványa megbabonázott, figyeltem göndör tincsit, a mélybarna szemeit. Sokkal férfiasabb lett mint akkoriban volt. Az aranyos dalos pacsirtából egy éneklő fülemüle. Vajon a dalai hozzám szólnak? Ugyan, kit áltatok. Biztos több lánnyal volt már együtt. Sam nyitná a száját, hogy mondjon valamit erre én azonban nem vagyok kíváncsi. Nem kell nekem a vígasztalás, erre Sam-nek lenne szüksége. Hirtelen megfordultam, hogy folytassam amit eredetileg is elkezdtem: a rendelés felvétel. Amint megfordultam, a korábban leintett vendég ebben a pillanatban nekem jött. A poharának a kevéske tartalma a pólómon landolt. Letargikus állapotban hagytam ott a helyszínt.