𝑆𝐻𝐸 𝑊𝐴𝑆 𝑇𝐻𝐸 𝑂𝑁𝐸 》✔

》3

Az ágyamban fekszem, nézem az American Horror Story-t és várom Delia-t. Kissé magam alá kerültem miután hallottam a hírt a srácokról. Az érzéseim Bradley iránt csupán árnyékba szorultak de nem tűntek el. Ott voltak mind végig s mélyen talán tudtam is róla. Ám mégis mit kellene tennem? Olyan mélyre nyúlik le, hogy orbitálisan nehéz lenne kiszakítani onnan. Olyasvalakire vágyok aki nem lehet az enyém. Abban a helyzetben vagyok mint Liah az Alkonyatból. Bevésődhetne valaki más és nem gondolnék rá. Az első szerelem csodája, meg ilyesmi. Hihetetlen, micsoda különbség van aközött, hogy olvasol valamiről, a moziban látod, vagy személyesen megtapasztalod meg. Hát nekem semmi jó tapasztalatom nincs. Az első elhagyott, a másik kettő pedig csak játék volt. Nem volt komoly. Lehet ez a szerelem dolog nem nekem való. S ami azt illeti, tudom, hogy Delia rajongójuk a bandának. Épp ezért fekszem itt, és csüggedten meredek a laptopom képernyőjére. Egy kis félsz is van bennem. A lelkem nem készült fel arra, hogy kitálaljak Delia-nak. Azonban jobb ha most már tudni fog róla, s remélem nekem jól fog esni, hogy végre megoszthatom a legnagyobb titkomat a barátnőmmel. Korábban képtelen voltam megtenni. Nehezemre fog esni de így a helyes. A fájdalmat, amit akkor éreztem soha nem fogom elfeledni. Akkor csak Sam tudott kihozni a mélygödörből. Egyszerűen rájött, hogy fiú is van a dologra. Akkoriban ismertem meg Delia-t. A szüleim iránti gyász elnyomta Bradley hiányát, rövid időre elfeledkeztem róla. Aztán homályba merült a léte. Nem tűnt el, csak elbújt, én pedig nem foglalkoztam vele. Nem tehettem.
A képernyőn egy kicsit sem szelíd jelenet játszódott, a takarót magamra húztam, s ekkor szólalt meg a csengő. Ijedtemben a laptop majdnem a padlón végezte. Leállítottam a sorozatot, a gépet odébb tettem és kikeltem az ágyból. Gyorsan kellett lemennem mert Delia a csengőre tenyerelt. A ház attól zengett, fülsüketítő volt pásodperceken át hallani. A bejárati ajtót szinte feltéptem s Delia vigyorgó képével találtam szembe magamat. Heves mozdulattal felemelte jobbját amiben két koncert jegy virított. A kezdeti mosoly lefagyott az arcomról, s úgy tűnt a lány nem vette észre a hirtelen hangulatváltozásomat.

- The Vamps este érkezik meg ide Londonba, és koncertet adnak. - szinte sipákolta a hírt majd örömteljesen a nyakamba ugrott. Szorosan ölelt magához, amit kénytelen voltam viszonozni.

- Tudod milyen jó lesz ott lenni a koncertjükön?! - hangzot a mondat a szájából, de szerintem ezt költőinek szánta. Karjait lefonta rólam s elment mellettem. Lomhán becsuktam az ajtót s nehézkes léptekkel követtem őt.

- És tudod hova vettem a jegyeket? - pillantott rám izgatottan miután ismét bekerültem a látókörébe. A konyhapult mellett állt, szemeit köztem és a jegyek közt cikázott. Csendben álltam a túl oldalt, figyeltem amint a hütőből elővett egy bontatlan almalevet. A tehettem volna elmenekültem volna, de a lelkem ide húzott. Kiakarta már nyögni a titkot, hogy végre felszabadulhasson. A szívem is egyetértett.

- Az első sorba! - lóbálta meg előttem a jegyeket s elém csúsztatt őket. Az izgatottság tűze égett a szemeiben, nem szólhattam le. Túl boldog volt hogy végre elmehet a kedvenc hazai együttese koncertjére. Én féltem, még magam sem tudom, hogy mitől. Egyesek egyáltalán nem törődnek a jövővel, mások állandóan töprengenek rajta - és szenvednek. Ez voltam én. Emelett még aggódtam is. Látni fog engem? Ha igen, tenni fog egyáltalán valamit?Az irántam érzett szerelme már szertefoszlott volna? Személy szerint én úgy vélem, hogy igen.
"Te meghibbantál?" Legszivesebben ezt mondtam volna, de nem akartam megbántani őt. Így tehát magamban tartottam a kicsit sem kedves hozzászolásomat.

- Oké, de nekem is mondanom kell valamit. - szóltam egy hanggal lejjebb. A torkom kissé kiszáradt, s elszorult. Valójában nem is attól féltem, hogy elmondom a titkot, hanem, hogy Delia hogyan fog reagálni. Évekkel ezelőtt megegyeztünk, hogy köztünk nincs titok. Az ő kapcsolata a szüleivel nem volt valami fényes, ez is hozzá tartozik ahhoz, hogy a lány utálja a titkokat. Én mégis eltemettem egyet.
Delia könnyedén biccentett, nem is sejtve mi fog következni. Elcsigázott állapotban a kezembe vettem az egyik jegyet s azt bámulva belekezdtem.

- Tudom mit ígértünk egymást, és sajnálom, hogy már azonnal megszegtem.

- Nem értem, miről beszélsz?

Arc kifejezése zavart volt, nem egészen értette mi folyik itt. Megértem őt. Fásult tekintettel rá emeltem a könnyek marta szemeimet.

- Mikor anyuék meghaltak, azelőtt nekem volt valakim. Elhagyott és csak egy levél maradt utána. Nem csak a gyász dolgozott bennem, hanem az iránta érzett veszteség is. Életem első szerelme a lehető legrosszabb módon szakított velem. Ha nem aznap teszi, akkor talán nem is győztem volna meg a szüleimet, hogy vigyenek el magukkal. Más úton haladtak volna, és meg is érkeztek volna abba az étterembe.

Nem bírtam tovább, a sós könnyek utat törtek és lassan folytak le az arcomon. Nagyon vacakul éreztem magam. Minimális szégyen is társult az állapotomhoz. Még mindig élénken élt bennem a szüleimről látott kép. Az ilyesmit nem lehet egy könnyen elfelejteni, képtelenség. Bár szívesen kitörölném az agyamból ha tehetném.

- Grace, miért nem mondtad, talán olyan megbizhatatlan lettem volna? Mégis mitől féltél? Ki volt az a seggfej? - vont kérdőre, s teljes joggal. Utolsó kérdése feszélyezett. Bal kezével összefonta az ujjainkat s megszorítta a kezem. Hálás voltam neki amiért nem akadt ki. Nem akarom elveszíteni egy ilyen baklövés miatt a legjobb barátomat.

- A gyász sokkal erősebb volt minden érzelemnél. Alig gondoltam Bradley-re, a személye homályba merült de nem vészett el. Ő is hozzá járult ahhoz, hogy egy idegroncsnak érezzem magam. Idővel természetesen jobb lett, beletőrödtem a történtekbe és elfogadtam. - a szavak csak úgy ömlöttek a számból, felszabadultnak éreztem magam, hogy megoszhatom végre a titkot és nem égette többé a bennsőmet, a könnyeim elapadtak. Delia merengő arca és a szavaim súlya értelmet nyertek.

- Mennyi az esélye annak, hogy ugyanarra a Bradley-re gondolunk? - kérdő tekintettel meredt rám, szemöldökét összevonta, mint aki nem hiszi el, hogy egy és ugyan az a szóban forgó személy; - Bármikor amikor a dalukat hallod vagy a 'Simpson' nevet, te a szádat húzod, és fújolod őket.

- Már kevésbé szimpi a srác. - tette hozzá grimaszolva. Ennek a folytatása azonban kiütött: - Ettől függetlenül a mai koncertre akkor is megyünk, mind a ketten.

Mi lesz ebből? Te jó ég! Az első sor rettentően közel van a színpadhoz. Hogy nézzek ki hogy ne ismerjen fel? Sőt, egyik srác se?! Hogy fogok ebből kimászni? Még csak elkerülni is alig fogom tudni őt.