𝑆𝐻𝐸 𝑊𝐴𝑆 𝑇𝐻𝐸 𝑂𝑁𝐸 》✔

》20

Mesélhetnék arról, hogy milyen finom volt Delia gofrija, de mennem kell. Nem lazsálhatok tovább. Bradley próbált beszélni velem, ám kitértem előle vagy beléje folytottam a szót. Nem állok még készen, hogy beszéljek vele a múltról. Ő is majdnem feltartott. Nem is beszélve Jameséről. Nem, nem a Connorral történtről van szó. Rólam, kifejteném mi is történt. Az ajtó előtt vettem hátamra a táskámat, egyik kezemben az autóm slusszkulcsa volt. Csak volt, mert kicsúszott a szorításomból s padlóra esett. Lehajoltam volna érte, viszont egy nagy kéz előbb vette birtokába. Felegyenesedve egy kék szempárt mosolygott rám, s markában felém tartotta a kulcscsomót. Derülten vettem volna ki a Connor kézből, csak egy harmadik  kikapta onnan, s annak tulajdonosa sebesen eliszkolt. Meghökkenve, egyben dühösen meredtem a tolvaj után.

—  James Daniel McVey! - kiáltottam el magamat, ismét; - Ha nem hozod vissza azonnal, repülsz innen! Nem viccelek!

Próbáltam kemény hangon szólni és néhány pillanattal később a szőke titán - a becenév, amelyet ráaggattam, kifejezetten tetszett nekem, habár ő még nem hallhatta; ‐ bal karját fájlalva jött vissza, mellette a barna párszor csúnya szavakkal illette meg. E pár másodperc alatt meg is feledkeztem a kulcsomról. Bradley megállt előttem s kezét nyújtotta felém, tenyeremet az ő keze alá tartottam, hogy oda adhassa azt ami engem illet. Kezünk érintkezett egymással, mikor a kulcscsomót átadta. Bőre száraz, mégis puha volt. Idáig éreztem a kakóvajas kézkrémjét. Mintha tűzhez értem volna, azonnal elhúztam onnan a végtagomat. A helységben érezhető volt némi feszültség, kettőnk közt biztosan. Nem szerettem volna tovább maradni ebben a helyzetben, így egy gyorsan elhadartam egy búcsút majd kicsaptam az ajtót s ugyanúgy be is csaptam. Nagyot lélegeztem amint friss levegőhöz jutott a tüdőm.  Érzem, hogy felfrissít ez a reggeli hűvös levegő.  Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem fog sokáig tartani, amit én itt művelek. Előbb vagy utóbb, remélhetőleg inkább soha, de szembe fogok kerülni vele s akkor nem lesz menekvés. Nem menekülhetek örökké. Egyszer meg kell beszélnünk a múltat, különben a sebek nem fognak begyógyulni. Az hogy itt van velem, a közelemben, egyszerre csodás és borzasztó érzés. Nap nap után, és nap mint nap látom édes arcát, melyet egykor még én csókolgattam. Most csak a távolból  figyelem. Néha azon kaptam magam, hogy a szemeim elkalandoznak rajta.
Megráztam a fejem, hogy az ismét Bradley körül forgó  gondolataim eltűnjenek, aztán célba vettem az autómat. Beindítva a motort, a rádió automatikusan bekapcsolt, s a BBC reggeli adása szólt. A mai vendégjük Conor Maynard, akinek szintén csodás hangja van. Bár még nem ismerem őt személyesen, viszont a fiúk igen.

— Már azt hittem többet fogsz késni, mint 2 perc. - jegyezte meg Sam miközben a kassza kinyitásával bajlódott; - Egyre jobb vagy Hale - dobott egy elosmetős pillantást

— Kössz, te meg egyre bénább. Na engedj oda! - löktem  odébb a fiút, s megpróbáltam ezúttal én kinyitni. Tényleg nem ártana egy új kasszagép. Ez a sokadik alkalom, hogy beragad.

— Nézd ha én nem tudtam kinyitni, akkor te sem tudod. - dőlt neki a pultnak, s figyelemmel kísérte a próbálkozásomat. Úgy tűnt Sam abban a hitben él, hogy nő létemre gyengébb vagyok. Ezt nem hagyhatom annyiban. Folytattam az ügyetlenkedést. Nem adja könnyen magát ez a masina, az biztos. Kezdtem dühös lenni, hogy beégetem magamat a főnököm előtt. Ökölbe szorítottam a kezem, s az öklömmel a kassza jobb oldalába ütöttem, mondhatni, hogy teljes erőmből. Igaz, fáj is utána a kézfejem de a pénznyelő az ütést követően kinyílt.

— Van benned aztán erő! Honnan loptad? - viccelődött, én viszont nem volt jelen pillanatban olyan hangulatban, hogy ezen nevessek. Valóban dühös vagyok. Dühös vagyok, mert tényleg szeretem Őt. Azt az idiótát akiről élénken él bennem a kép, hogy miképp ment el. Viszont ő az egyetlen ember aki iránt valaha is így éreztem s még jelenleg is.
Érezted már úgy, hogy mindjárt leszakad a lábad? És alig bírsz talpon maradni? A több órás fel-alá járkálás. Vagy ha a fiatal pláza ribik nyávogását kell hallgatnod, hogy "Nekem ez nem ízlik! Hozz másikat!" vagy pedig, "Gyerünk hozzad már te szerencsétlen, nem érek rá egész nap!" Másképp nem tudnék róluk beszélni és azt hiszem nem is akarok. De csak azért is megteszed amit akarnak. Miért csinálom ezt még mindig? Hogy elviselem ezeket az embereket? Egy, mert szeretem ezt a munkát, akár mennyire is rossz napom van olykor. Kettő, mert imádom a Sam-et. Jól ellehet vele beszélgetni, elmondhatom neki minden gondomat és ő ad valamilyen tanácsot. Már említettem, hogy ő egyben barát is aki fontos a számomra. Azonban ki ne akarna nála jobb főnököt? Elmélkedésem  közepette megnéztem az időt a telefonomon, 4:50 van. 10 perc múlva mehetek haza, és bedőlhetek az én puha ágyamba. Amiben remélhetőleg semmi, vagy senki nincs. Bár attól a 4 sráctól mégis mit várhatok el? Amikor épp végeztem az utolsó asztal letakarításával is, sajnálatos módon a haza menetelemtől elkell, hogy búcsúzzak, ugyanis az üzletbe három plusz egy vihogó srác sétált be. Hiába volt rajtuk napszemüveg, a reggel viselt ruhájuk és hangjuk alapján könnyen beazonosítottam őket.

— Szia Grace. Van még szabad hely a számunkra? - vette le nevetve ezüst napszemüvegjét Tristan, őt követte a többi. Tágra nyílt szemekkel meredtem rájuk. Tristannek és Jamesnek vörösek voltak a szemei. Mi a franc ütött ezekbe? Karon ragadtam ezt a két srácot s egy eldugottam boxhoz vonszoltam, majd leültettem őket. Sam még itt van, nem kéne látnia őket.

— Ti szívtatok vagy mi? Miért néztek ki így? - hajoltam közelebb Trishez, hogy jobban szemügyre vegyem az arcát. Nagyon olyannak tűntek mint amit sejtettem. Szemei pirosak, ajkai duzzadtak voltak. Nyakához raktam a mutató s a középső ujjamat, hogy megtudjam milyen gyorsan ver a szíve. Te jó ég! Hirtelen rántottam el az újjem. Úgy dobog a mellkasában az életet adó szerv, mint aki most futotta volna le a maratont.
U

gyan ezt megismételtem James-en. Nála is ugyan ez a helyzet.

—  Dehogy szívtunk! Azt tudnám, és különben sem hagytam volna nekik. - védekezett Brad s gesztenyebarna szempárja villámokat szórt.

— Induláskor elfogadtuk a szomszéd néni sütijét. Az illata fura volt, így én és Brad nem is ettünk belőle. De ez a kettő igen. - biccentett a két bedrogozott felé Connor.

— Annyira sejtettem, hogy lesz ma valami. – csóváltam meg a fejemet hitetlenkedve.  — Hozok nektek valami frissítőt. Ott hagytam őket a boxnál a kávé gépekhez igyekeztem. Fél füllel hallottam diskurzusukat ám figyelmemet lekötötte az italok készítése. Citromos vizet adok James-nek és Tris-nek, Bardley és Connor  fahéjas-vanílíás latte-t kap. Tudom, hogy egyikőjük sem szereti igazán ezt az italt de nem akartam túlspilázni. Másrészt csupán ez a gép maradt hátra amit kikellett volna tisztítani. A kávékat igyekeztem a lehető leggyorsabban elkészíteni. Ahogy kész voltam minddel, tálcára pakoltam őket és óvatosan a box felé vittem az italokat. Trisnek és Jamesnek szívószálat is raktam a poharukba, mert ugyan eltudom képzelni, hogy képesek leinni magukat az állapotukban.

— A két füvesnek citromos vizet hoztam. Hátha az segít egy kicsit kijózanodniuk. Neked és neked – pillantottam előbb Bradley-re aztán Connor-ra; – fahéjas-vanílíás latte-t hozam.