𝑆𝐻𝐸 𝑊𝐴𝑆 𝑇𝐻𝐸 𝑂𝑁𝐸 》✔

》19

Reggel az ébresztőórám mérhetetlenül hangos csörgésére keltem. Beletelt pár másodpercbe mire matatva lenyomtam. Tetszett a csönd ami utána következett s tovább pihentem, mivel az éjjel nem aludtam valami jól. Leginkább a meleg sanyargatott, ami itt Londonban nem annyira megszokott. Óránként mentem a fürdőbe megmosni az arcomat.
Viszont az agyamban előugrott, hogy ma dolgozni kellene menni, és nem késhetek. Reggelente sok a vendég. A nyári időszakban is sokan bejönnek. A kávézónk néha helyet ad egy-egy üzleti megbeszélésnek, kisebb baráti összejöveteleknek, randi helyszín is többször voltunk, s vagyunk. Egyszer előfordult pontosabban fél éve, hogy egy férfi itt kérte meg a barátnője kezét. A nő örömében, sírva borult a férfira. Azóta is bejönnek inni egy Chocolate Latte-t. Kikeltem az ágyból, s felvettem a papucsomat. Az ágyamat rendbe tettem, hogy ne nézzek ki úgy mintha épp csatát vívtak volna benne. Anya díszpárnáit visszatettem. Apától kapta az egyik születésnapjára, imádta őket. Azon holmijuk amiknek érzelmi jelentőségük van, azokat mind megtartottuk Jace-el. Magammal nem sokat foglalkoztam. Egy gyors zuhany után egy virág mintás szoknyát, s egy ugyanilyen fehér alapon virág mintás polót vetettem fel. A kávézóban majd átkell vennem a kávézó logójával ellátott zöld pólót, azaz egyenruhánk. A hajamat már tegnap megmostam, így azzal nem kellett semmit tennem, azon kívűl, hogy egy fűrdősapkát vettem fel, mialatt zuhanyoztam. Az pedig megvédte szőkés tincseimet a nedvességtől. Szóval csak kifésültem s hátra csatoltam a fufrumat. Sminket nem használok, csak különleges alkalmakra. Anya azt tanította, hogy ha mindennap sminket használunk, akkor a pólusaink nem kapnak elegendő levegőt, emiatt a bőrünk megbeteghet, vagy  Lauren néni szavait idézve: ”a szép lányok nem használnak sminket.”  Mindkettejüknek igaza van. Anya és Lauren ugyanolyan. Mind külsőleg, mind belsőleg. Lauren mindig emlékeztet anyára. Hiszen egy petéjű ikrek voltak. Egy apró különbséggel. Laurennek barna szemei vannak. Anyáé zöld volt, ami kifejezetten illet hozzá. Rágondolva kis boldogság öntötte el a szívemet. Ám az arcomon a jele sem látszott. Nincs velem, és emiatt hiányzik. A tükor elé állva is őt láttam. Anya világos szőke haját s  arc vonásait örököltem.  Családtagjaim mind azt harsogják, hogy kiköpött Alice Hale vagyok, vagyis anya fiatalkori énje.  Jace, mint pedig Adam Hale, apa fiatalkori énje. Bár Jace anya jellemét örökölte. Okos, tehetséges az írásban, és gondoskodó. Én apától a kék szemeket és a túlzott gondolkodást. Néha nap, eszembe jut, hogy mi lett volna ha nem megyek el. Annyira feltud emészteni a dolog, azonban nem agyalhatok ezen többet. Szeretnék,  csakhogy az időm nagyon csekély.  Felkaptam a táskámat, benne minden fontos dologgal, majd lesiettem az emeletről, viszont a nappaliban megtorpantam. Noha Jamesék már nem tinédzserek, koruk ellenére még mindig Xbox-szoznak, s látszólag nagyon élvezik egymás alázását. Egy régi emlék suhant el előttem. Egy igazán régi emlék, ami most reinkarnálódott. Megköszörültem a torkomat, hogy jelet adjak a jelenlétemről a majmoknak. Meg se hallották. Oké, legyünk határozottabb.

— Azt mondtam jó reggelt! - mondtam kicsit hangosan, mire mind hátra fordult. Eközben Bradley vesztett a játékban, az említett tekintetét szörnyülködve visszavezette a tv-re.

— Jó reggelt! - felelték szinkronban, majd visszafordultak a játékhoz, Bradley letette a konzolt és magára kapva a pulcsiját, hozzám sétált.

— Hová mész? - nézett végig rajtam, végül szemei az enyéimben állapodtak meg.

— Dolgozni.  - feleltem mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy valakinak azt is kell, aztán a konyha felé indultam meg, ám elkapta a karomat. Nem szorította meg vagy ilyesmi, gyengéden fogta.

— Gondolkodtál a tegnapon? - hajolt közelebb, hogy csak mi halljuk amit mond.

— Nincs ezen mit gondolkodni. - húztam ki a karomat meleg tenyere közül, ezt követően ott hagytam őt. "Csak kerülöm az elkerülhetetlent." E gondolatom befurakodott az agyamba. A konyhába belépve Delia már javában készítette a reggelit. Gofri csoki pudinggal és tejszínhabbal. Egyik kedvenc ételem. James is nagyon oda van érte. Régebben párszor csináltam nekik.

— Hogy haladsz? - kérdeztem barátnőmet, aztán egy kis tejszínhabot nyomtam a számba. Anya ha ezt látná, a kezemre csapna.

— Igazából már kész vagyok. - pillantott rám, majd vissza a gofrisütőre amiből kiszedte az utolsó darabot, s a tányérra tette; — Gyertek reggelizni! - kiabálta el magát Delia, hogy a nappaliban lévők jól hallják.

— Ez most fájt. - simogattam meg a bal fülemet, játszva, hogy a dobhártyámat a megengedettnél nagyobb hang érte

— Bocsánat. - kuncogott fel, s csillanást láttam a szemében. Hátra néztem s Jamest láttam amint nevetett. A fiúk egymást löködve, nevetgélve jöttek az étkező asztalhoz. Mindegyik helyet foglalt. Delia Jamesszel szembe ült, milyen idilli. Bradley velem szembe ült le. 'Nem akarsz békén hagyni?', gondoltam, pedig ezt szivesebben kimondtam volna hangosan is neki.

— Olyan agyatlanok vagytok. - ráztam meg végül  hitetlenkedve a fejemet. Tris épp egy sztorit mesélt arról, hogy hogyan eset le a színpadról, s hogy mit tettek akkor a rajongók.  Őszintén mondom, hogy ilyet rég nevettem.  Ez is hiányzott, na meg a társaságuk.

— Hé Connor! - szólt James vihogva a fülbevalós sráchoz.

Szegény mit sem sejtve fordul a szőkeség felé. Így az arcába érkező nagy adag  tejszínhab, feldühítette. Más részt, az frissen vágott, enyhén zselézett hajába is ment egy kicsike. James látta a fiú előtörekvő dühét, ennek következtében feláll az asztaltól, s pár lépést hátrált.

— Az Istenre esküszöm, ha a kezeim közé kerülsz McVey, búcsút inthetsz az új iPad-ednek. -  pattant fel Connor dühét kieresztve, majd az arcáról félig-meddig leszedte a habot, s szőke titán után eredt, aki  mindeközben már szökésnek indult. Mi, kik az asztalnál maradtak, nevetve folytattuk a reggelizést, közben hallgattuk James jajveszékelését a távolból. Régen volt ilyen zsivaly az otthonomban. Élénken él bennem az életem azon része amikor még egyben volt a családom. Tudatában voltam a kevésbé jó emlékekkel is, mint például mikor anya és apa miattam veszett össze, mert rossz jegyeket hoztam haza. Az ilyesfélékre nem gondoltam túlzottan sokat, a jó vagy kellemes emlékek nagyobb előnyt élveztek. Gyakran nézegettem a családi fotó albumokat. Mindig szerettem ránézni a szüleim esküvői fotóikra. Volt egy személyes kedvencem amit bekereteztettem és kitettem az egyik polcra a nappaliban. Még legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám, hogy szemtanúja legyen annak ahogy a szülei szörnyet halnak. Kegyetlenség lenne bárki részéről még csak ehhez hasonlót is kívánni.