Kék szemek, melyek bevilágítják a sötétséget [ÁTÍRÁS ALATT]

Oroszlánháton...

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig kellett várnotok, csak apuméknál vagyok és nem tudtam a géphez férni, míg telefonról nem tudok, mert nincs hely rajta letölteni az alkalmazást... :( Viszont nagyon örülök a sok pozitív visszajelzésnek, és az 500+ megtekintésnek. :) Ahogy tudom, hozom a következőt.

Ekkor csapott meg egy remek ötlet, amire most kiváló lehetőségem volt, amit elszalasztottam... Az ablakon kimászni... Már ha ki lehet... Este se lesz jó, mert biztos bezárják a folyosót... És elrakják a kulcsot... Akkor mikor... Majd eszembe jutott egy terv...

-Öhm... Elmehetek a blúzomért?

-Kísérjétek el.- szólt a nő.

Elindultunk, közben ők próbáltak beszélgetni velem, de nem olyan kedvembe voltam, hogy bárki hozzám szóljon... Lassan oda értünk, majd bemásztam az asztal alá, felvettem a ruhadarabot, majd gyorsan kinyitottam az átjárót. Szaladtam, nehogy idő előtt megtalálják, majd mentem az előző úton, nagy lendülettel csaptam ki majd be az ajtót és szaladtam az első ablakhoz. Nagy erővel kicsaptam, de ekkor ment el minden reményem, mert legalább tíz méter magas elegáns és egyben szökésmentes kapu és kerítés fogadott... Megpróbáltam átpréselni magam a rácsok között, de csak a kezem ment át... sajna keresztbe rácsok nem voltak, nehogy kimásszon az illető... Kapu persze zárva...

-Trükkös... Trükkös... Nem tudjuk, hogy vetted észre azt az átjárót, mert még mi se tudtunk róla, de mint látod, nem menekülsz. Jobban tennéd ha csak elfogadnád.- itt ezektől a szavaktól, miközben meredten bámultam, kifolytak a könnyeim... Végre... Végre szabad voltam, kedvesen bántak velem... Nem tudom mi lesz velem... Nagyon nem szimpatikus az a nő...- Ne sírj drágám! Bajod nem lesz itt, velük ellentétben, akik bántottak.- közben közelített, majd végig simított a vállamon.

-Miért...

-Mi miért?

-Miért nem engedtek el?! ŐK mentettek meg, azzal, hogy befogadtak de TE nem érted és fel se fogod! Nem is tudom hogy elmondani neked!

Ekkor egy oroszlán hangját hallottam meg. Fekete oroszlán jelent meg, hirtelen átugrotta a kerítést, majd közém és a kutyák közé állt. Morgott, majd Krisztofer a hátára kapott, majd neki indult, hogy megint ugorjon.

-Kapaszkodj.- hallottam, majd úgy is tettem.

A városon is végig ment így, nem változott vissza, nem tudom miért... Sokan lefényképeztek Krisztofer hátán, de még többen csak ámulva néztek. Lassan haza értünk, ekkor változott vissza.

-Ch... Mennyi baj van veled... De...- mintha elpirult volna, közben félre nézett- Ugye nem esett bajod?- megráztam a fejem válaszul.- Oké... Csak ennyit akartam...

-Krisztofer!- szóltam oda, de nem fordult meg, így szaladtam utána, elé álltam a szemébe néztem, és megszólaltam mosolyogva- Köszönöm!- bár a reakcióját nem tudtam mire vélni, az egész feje vörös lett, és utána rám se nézett, csak annyit mondott:

-Legközelebb ne kerülj ilyen helyzetbe, mert nem fogok segíteni...