Kék szemek, melyek bevilágítják a sötétséget [ÁTÍRÁS ALATT]

Újra együtt a család...

-Hát... Gondolom ide sodort a víz.- válaszoltam Damon-nak.

Egy pillanat múlva valaki ölelésében voltam. Meleg és féltő. Úgy szorított magához, mintha... Én lennék számára a legfontosabb ember... Óvatosan felpillantottam ki volt az.

-Ne csinálj többet ilyet... Ha tudod nem tudsz úszni, ne menj vízbe...- mielőtt beazonosíthattam volna, a hangjáról felismertem... Krisztofer volt... A kérésére csak bólintással válaszoltam, amit biztos érzett, mire megsimogatta a fejem.

-Mi volt Rose?- kérdezte Michael.

Úgy voltam vele, Lucifer titkát nem tudják, akkor Solomon-ról se sokkal többet. Szóval... Rögtönöznöm kellett...

-Hát... Csak itt találtam magam, többet én se tudok...

Annyit éreztem, valaki elrántott Krisztofer öleléséből.

-Ne haragudj hogy nem tudtam segíteni...- szorított magához Lucifer, mire eltoltam magamtól.

-Nyugi, rendben vagyok, az a lényeg, utána nem kell aggódni...

-Na gyerekek!- szólt közbe Karen- Mára szerintem elég izgalom volt, menjünk haza és pihenjünk.- és ez eddig szép és jó, csak a hallottak alapján eszméletlen messze van a kocsi... Mire észhez tértem elindult a család, rajtam és Karen-en kívül- Rose, ha nem gond, beszélgetünk út közben?- bólintok, mert komolynak tűnik a dolog - Nos... Látom jól kijössz a fiúkkal, de... Kicsit túl közel állsz hozzájuk... És... Itt van Lucifer is... Nem tudom szándékosan csinálod-e, de jobban kéne vigyázni... Tartani az egy lépés távolságot... De... Hogy érted ezt el? Ha még az egyikkel állnánk így, azt mondom oké, de hogy mind...

Mielőtt válaszolhattam volna, oda jöttek a többiek beszélgetni, így megválaszolatlanul maradt.

-Rendben vagy? - hallotam egy hangot, aminek Krisztofer volt a tulajdonosa.

-Mi bajom lenne?

-Öhm... Majdnem vízbe fulladtál...-csak hogy nem mostanság keltem fel belőle...

-Mindegy... A lényeg hogy rendben vagyok. - mondtam mosolyogva.

-Hogy az a... Istenem! Kurvára nem mindegy!

-De ha rendben vagyok?

-Akkor se! Bármi előfordulhat! Miért nem figyelsz jobban magadra!? Miért nem gondolsz ránk?! Miért nem gondolsz rám!?- majd elpirulva félre nézett, gondolom nem akarta kimondani...

Csak szótlanul sétáltunk tovább a kocsihoz, mikor nagyon lemaradtunk, meg ölelt.

-Nagyon aggódtam te idióta!- mondta, szinte üvöltve- És az életed forgott kockán, és fél vállról veszed! És... És mi lett volna ha... - mondta, szorosan magához ölelve- Kérlek, vigyázz jobban magadra... Életembe először, féltek valakit, aki nem a családom része... És, ha néha egy igazi tapló vagyok, de kérlek nézd el, csak ilyen a személyiségem... Nem értelek, mert... Múltkor eltaszítottál... Nem értem miért... De... Nagyon szeretnélek meg érteni... De nem csak testvér ként akarlak magam mellett tudni.

- Szerintem rá jöttél, hogy én is akartam, de akkor is testvérek vagyunk, ha fogadottak is... És...

-Én nem tekintelek testvéremnek. - ez a mondat nagyon mellkasba vert, és még is jól esett, mert én is többet akartam valahogy felőle...

A testem magától mozdult, olyan közel bújtam hozzá, mint még soha.

-Hidd el, nagyon szeretném, de... Ha most igent is mondok, tegyük fel, ha szakítunk, utána még x időt nézhetjük egymás fejét... Kérlek, ne húzd fel ezen magad, de lásd be, igazam van...

-...