Kék szemek, melyek bevilágítják a sötétséget [ÁTÍRÁS ALATT]

Rémálom...

Egy kemény helyen feküdtem... Hol vagyok? Ki akarom nyitni a szemem, hogy körül nézhessek, de a szemhéjam csiga lassúsággal nyílt... Mikor végre kinyílt, egy vörös éggel találtam szembe magam. Óvatosan felültem, egy kopár és kihalt helyen találtam magam. Mikor hátra fordultam, egy várost véltem észre venni nem is olyan messze. Elindultam az irányába.

Már órák óta gyalogolok. Nem hittem, hogy ilyen messze van. Mintha sokáig csak távolodott volna. De legalább ide értem. Mikor bementem, két démonnal találtam szembe magam.

-Ardmelech... Éhes vagyok...- ha jól sejtem, nem vettek észre...

-Hidd el én is...- most, hogy jobban végig nézek rajtuk, csupa csont és bőr mind a kettő...- Ha tudnék mit enni adni, tudod adnék.

-Már Azazel se tud minden nap ételt hozni az emberektől... Figyeld meg... Egyesével fogunk megdögleni a kibaszott angyalok miatt!

Mi?- merült fel bennem a kérdés...

-Saurva!- szólította fel elég hangosan- ne pazarold fölöslegesen ilyesmire az energiádat! Nem tudunk mit tenni, és ha elfáradsz, enni se!

A pokolban tényleg ez megy?- már érzem a gombócot a torkomban... Elindulok, ne halljam tovább őket.

-Zarich te tolvaj rohadék!-hallom, majd egy puffanást. Rá ugrott majd elverte és az ételt elvette, azt a kis maroknyi falatot...

Miért?- jött még egy kérdés a fejembe.

Miért érint ez ennyire mélyen?- majd a következő.

Ránéztem a karomra, már éreztem kezd izzani a testem, lassan felveszem a hibrid formám... Dühöngenék szívem szerint, majd lassacskán kiszúrom, felém néznek.

-Te ki vagy?!- állt fel a legnagyobb, már amennyire nagy...

-Eddig nem láttatok! Most miért?- kérdeztem gúnyosan izzó szemekkel.

-Tawrich! Ugye nem!- nézett az egyik társára- Akkor nem csak legenda a félvér?

-Úgy látszik nem, főnök...

-Ez annyit tesz... A jóslat igaz! Itt áll előttünk az, aki ki fogja irtani a fajtánk! Egy gyilkos áll előttünk! Kivéve... Ha mi öljük meg előbb őt!- futni akartam, de mikor hátra fordultam egy kard csapott le rám...

-NEEE!- üvöltöttem torokból, sírva, majd rájöttem, az ágyamban fekszem... De... Hogy kerültem az ágyamba?

-Rose!- jött be egy késsel Solomon- Mi történt?- kérdezte, mikor körül nézett és nem látott gyilkost...

-Áhh semmi, csak rosszat álmodtam...- de azért gyorsan magamba átveszem hogy kerültem haza...

-"Semmi extra, csak túlhajszolta magát. A teste meg "Állj!"-t mondott.-mondta az orvos.

-És az mit jelent pontosan?- kérdezte Solomon.

-Csak annyit, elkapta egy erősebb megfázás. Kérem várjanak egy pillanatot, felírom a gyógyszereket és utána mehetnek is.

-Nah Rose, akkor ma csak pihenni fogsz.

-Hogy neked mennyivel jövök már...- mondtam egy kínos mosollyal az arcomon.

-Azt ne számold, amikor a munkámat végzem.- válaszolta fapofával.

-De még így is...- majd kínosan felnevettem.

Ez után haza értünk, Solomon készített egy jó meleg erőlevest, ami elképzelhetetlenül jól esett. Majd elmentem aludni."

Akkor így kerültem haza... Jó beteg lehetek, ha fel kellett idéznem...

-Nah Rose, akkor kicsit hagyd az alvást, nincs kedvem megint üvöltésre késsekkel szaladgálni... Nézz TV-t vagy valamivel foglald le magad, jó?- bólintottam, azzal elmentem és vettem egy jó hosszú fürdőt.