Kék szemek, melyek bevilágítják a sötétséget [ÁTÍRÁS ALATT]

Szenvedélyes csók...

-Hogy verted be ennyire, hogy még zokogtál is?- majd a könyökömre mutatott.

-Én bolond megcsúsztam...- nevettem, és ekkor vettem, mint mindig, hasznát, hogy pillanatok alatt el tudom rejteni a fájdalmaimat...- Aztán a könyököm telibe a...- pillanatnyi lefagyás hazugság közben- Az íróasztalba.

-Még jó, hogy nem szakadt fel.- én hülye vertem volna bele valamibe... Legalább ott lenne a seb...-Na én megyek... Mert... Mert tanulnom kell...- mondta, de látszott rajta, azért menne mert zavarban van.

Mikor elfordult, elkaptam a pulcsiját,-Kérlek maradj...- mondtam, anélkül, hogy észrevettem volna... Meglepetten rám nézett, én meg ugyanúgy vissza rá... Szemezgetésünknek az vetett véget, hogy közelebb jött és megölelt.

-Nem verted be a könyököd, mi?- ekkor lefagytam- Nem kell elmondanod, de biztos minden rendben lesz... Sírj a vállamon... Ne haragudj, hogy nem vettem előbb észre, hogy nem a könyököd fáj, hanem történt valami...

-Miért vagy ilyen kedves?- ekkor ő fagyott le, eltolta magát tőlem és a szemembe nézett...

-Őszintén?- bólintottam- Én se tudom... A családomon kívül senkivel nem vagyok kedves, mert nem magamért akarnak velem lenni, hanem más miatt...- mutatott a szemére- Te... Ahogy belenézek a szemedbe, látom, hogy megfogott a szemem, de... Hogy fogalmazzak... Látom, nem csak ezért vagy velem kedves... És... Ahogy igyekeztél beilleszkedni a családba... Olyan... Természetes volt... De... Nekem fura...- halkan felnevetett kínjában- És... Ha rád nézek...- innen elharapta a mondatot, majd másikat kezdett- Amikor megcsókoltad Michael-t, rossz érzés járta át a testemet... Nem tudom mi történik velem...- ekkor mélyen a szemembe nézett...

Nem tudtam félrenézni, akármennyire is akartam, egyszerűen elvesztem azokban a szemekben... Az arca hirtelen közeledett... Valahogy én is közelítettem a sajátommal... Megcsókoltam... De... Ez nem olyan volt, mint Michael-lel... Ez teljesen más volt... Ilyet még nem éreztem... Többet és többet akartam, az elején lágy volt, majd egyre szenvedélyesebb volt... A világomról nem tudtam... Ez az érzés elvette az eszem... Ekkor eszembe jutott: alig ismerem... Szinte semmit nem tudok róla... Ezt mindig is utáltam a filmekben... Öt perc után összejönnek... És... Most... Ha csak kavarunk is... Gyakorlatilag a testvérem... Mit akarok én a testvéremtől? Hirtelen eltoltam magamtól... Csodálkozva nézett rám...

-Mi a baj?- majd újra meg akart csókolni, de nem hagytam...

-Gyakorlatilag a testvérem vagy...- ekkor az agyában elpattanhatott valami...

-UGYE NEM GONDOLTAD KOMOLYAN?!- ezzel kiviharzott dühében... Én... Meg ott maradtam egyedül... De... Az ajkait még mindig a számon éreztem... Kívántam... Kívántam a csókjait... Az illatát... Egyszerűen mindent...