Kék szemek, melyek bevilágítják a sötétséget [ÁTÍRÁS ALATT]

Solomon Winstone...

-Ne mozdulj.- mondta.

-He?- kérdeztem, mert nem értettem mit csinál.

-Kész is.- lenéztem a nyakamra, majd egy kinyithatós, kulcs alakú medált véltem észrevenni.

-Öhm... Ez mi?

-Mikor felhoztalak, ez volt a kezedben és nagyon szorosan fogtad, de amikor felkeltél ott maradt.- ekkor eszembe jutott, hogy anya valamit a kezembe nyomott, de azt hittem csak valami álom féle volt.- Akkor még sem a tiéd?

-De... Az enyém...- kinyitottam, majd az egyik oldalában egy közös kép volt benne anyával és apával, a másik oldalába, meg annyi volt írva "Egy számodra fontos személy képének a helye". Elsírtam magam.

-Öhm...- mondta zavarában, mert nem értette mi bajom van- Mi történt?

-Áh, semmi. Nem fontos.- mondtam, mosolyogva, miközben letöröltem a könnyeimet- Viszont szerintem már keresnek, fel tudnál vinni? Nem akarok zavarni...

-Mondanám menj egyedül, mert van egy egyszerű út, de kinézném belőled, hogy eltévedsz... Szóval csak el kell kísérjelek. De ezt kösd fel.- a kezembe nyomott egy szemfedőt.

-Ööö... Minek?- kérdeztem meglepődve.

-Szerinted hajlandó lennék mutatni egy utat a házamba, miközben ismered Lucifert?

-...- hallgattam egy ideig- Rendben...- megkérdeztem volna, mi történt, de nem hiszem, hogy elmondta volna.

Felkötöttem a szemkötőt, majd nyújtottam a kezem, hogy vezessen. csak annyit éreztem, hogy felkap az ölébe és úgy visz.

-Nekem is van más elfoglaltságom, mintsem téged vezetgetni, így gyorsabb.- meg se kellett kérdeznem, de már válaszolt-Pár percig nem tudsz majd levegőt venni. Kibírod?

-Nem tudom...

-Ahj...- a hangjából semmit nem tudtam levenni- Mély levegő.

Vettem egy óriási levegőt. Majd éreztem, amint újra ellepi a testemet a víz. Egy, vagy két perc, ha eltelt míg haladtunk, de már fogyott a levegőm.

-Már nincs sok.- hallottam, mint mikor másodjára mentett meg.- Kb még egyszer ennyi.- jó kérdés kibírom-e.

Már éreztem, hogy szédülök, mikor újra éreztem, hogy levegővel töltődik meg a testem. Valamelyest elmúlt a szédülés. Rá kb két percre éreztem, amint újra szárazföldön vagyunk. Mélyet szívtam a levegőbe, de az dohos és büdös volt.

-Hol vagyunk?- kérdeztem, mert továbbra sem láttam semmit.

-Egy barlangban. Nem, nem veheted le.- hogy tudja mit akarok kérdezni... Éreztem, amint hosszú, vizes haja végigsimult az alkaromon. Nagyon lágy és puha. Egy darabon csak szótlanul haladtunk, mikor megszólal.

-Miért nem ismerted fel rögtön a nyakláncot?

-Csak egy fontos személy a kezembe nyomta, de még megnézni se tudtam...

-Hmm...- gondolkozott, a léptein éreztem, más területre léptünk.

Éreztem a lélegzését, egyre közelebbről, majd megcsókolt. Most nem levegő adás miatt. Meglepettségemben lefagytam, majd ajkamra súgta: Solomon Winstone.

Azzal letett. Mire levettem a szemfedőt, eltűnt... Én meg újra a parton voltam.