Kék szemek, melyek bevilágítják a sötétséget [ÁTÍRÁS ALATT]

Megmentés... Másodjára...

-Tényleg ilyen hülye vagy, hogy ebben a helyzetben sem tudod mit kéne mondani?

-Khm.- köhintettem- Jajj ne haragudj, hogy ilyeneket mondtam, úgy meg bántam! Stb... Erre vágysz ezt mondjam, mi?- galádkodtam tovább- Tényleg... A neved még mindig nem tudom, mikor szándékozod elmondani?- csak rágta a száját dühében.

-Ott ni alattad.- szólt egyre indulatosabban- Látod, az alját te is, nem? Na. Ennyire vagyunk mélyen. Csak kiúszol, és a tested nem fogja bírni a nyomást, három percnél tovább. ne akard, hogy belelökjelek!

-Csak hogy... Itt a barlang felettem tartja a nyomást, akármennyire mélyen vagyunk, nemde?- a szemei tágra nyíltak. Elkezdett méregetni.- Mi az? Tán mégse vagyok olyan idióta?

-Ch... Ne legyél beképzelt, nem illik a te kis butácska agyadhoz!- próbált kontrázni.

-Nem tudod bevallani igazam van, de attól, mert valamin nem jutott eszembe gondolkodni, nem vagyok hülye. Annyit tesz figyelmetlen vagyok. A viselkedésed alapján te meg egy beképzelt hal.- Belökött a vízbe.- Ha ha... De jó vicc...- mondtam. Csak a fejem volt kinn a vízből, bár majdnem elérte a számat a felszíne. Elindultam kifelé, de elég sokat mélyült eszméletlenül hirtelen a víz. Én meg persze nem tudtam mibe megkapaszkodni... Süllyedtem... Egyre mélyebbre...A levegőm már majdnem elfogyott, láttam, amint beugrik utánam a szirén, csak üveges tekintettel néztem magam elé, mint pár órával ezelőtt...

Nem sietett a fehér hajú... Sokáig tartott míg utol ért, már homályosodtak a körülöttem lévő dolgok...

Lassan kezd minden kitisztulni. Levegőt adott. Szájon keresztül... Az arca elkezdett távolodni, lassan kinyitotta a szemét, majd halkan annyit hallottam: Ne hidd, hogy vágytam rá, csak semmi kedvem nem volt várni, míg újra felkelsz.

Elkezdett felfele úszni, miközben szorosan ölelt magához. Bár... Én szorítottam inkább őt. A testem be volt feszülve, és nem is engedte, hogy akár lazábban kapaszkodjak belé. A víz tetején, ahol már leért a lábunk, el akart engedni. de egyszerűen úgy csüngtem rajta, mint egy öt éves. Csak egy óriásit sóhajtva beletörődött ijedtségembe.

Leült egy fotelba. Így az ölébe kerültem, miközben továbbra se engedtem a szorításból.

-Istenem... Még meddig tervezel szorongatni?- kérdezte gúnyosan.

-Öhm...- a testem kezdett elernyedni, majd lassan elengedtem, éppen készültem kimászni az öléből...

-A köszönöm szót nem ismered?- mondta, miközben kerülte a tekintetünk találkozását.

-Kö-köszönöm...- böktem ki... Bár nem akartam igazat adni neki, hálás vagyok neki... Már kétszer mentett meg.

A kezét újra csak a szájára tapasztotta és elfordult.

-Lennél szíves nem rajtamtam tehénkedni?

-Ha nem zavarna az előbb épp a saját lábamra akartam állni!- csak felálltam (ha majdnem el is estem közben) majd keresztbe tettem a kezeimet és hátat fordítottam neki.

Hallottam, amint felállt, de nem érdekelt. Majd csak annyit érzek itt van mögöttem, és előre rakja a hajamat...