Kék szemek, melyek bevilágítják a sötétséget [ÁTÍRÁS ALATT]

Gyakorlás...

Már egy hete az ágyban vagyok, kemény egy betegség lett, gondolom sok minden jött így ki rajtam fizikailag, annak ellenére a nagyja szellemi probléma volt. Ez a hét teljesen megfelelt arra, hogy sok mindent átértékeljek, átgondoljam teljes mértékben jó döntéseket hoztam-e, a történések miértjét és még sorolhatnám. Ahogy tisztultak a gondolataim, úgy jöttem ki a betegségből.

-Na akkor ma kezdjük az edzést?- lépett be a szobámba Lucifer.

Melltartóban néztem rá, majd bólintottam, valahogy kezdek ezekhez a helyzetekhez hozzá szokni. Ekkor kezdődött egy meglepően hosszú időszak az életemben.

Elvitt egy sivatag szerű kihalt helyre, aminek sem az elejét sem a végét nem láttam.

-Itt tudsz gyakorolni, egyet jegyezz meg, itt ne szégyelld az erődet, csak én vagyok itt. Nem ítéllek ez ez miatt. Azonban, ha az egyensúlyt jó és gonosz között meg akarjuk óvni, szükségünk van rád. Te vagy a jin és jang jelképe. Nekünk a harc nem áll szándékunkban, azonban arra készen kell állni. A cél az, hogy ne nyomjanak el minket, csak azért, amik vagyunk. És mi ezért, ha jelenleg nem is így állnak hozzád társaim, számítunk rád.- csak bólintással jeleztem, értem a feladatot.

Ekkor szembesültem azzal, mekkora súlyt helyeztek a vállamra. Remélem ha ennek vége, elfelejthetem ezt az időszakot. Csak szeretnék végre normális életet élni.

Az edzésem aznap megkezdődött. Lassan de biztosan haladtunk. Elsőnek a képességemet kellett megtanuljam előhívni. Nehéz az ilyesmi, egy hetembe telt, csak az, hogy előhívjam. Egy hónap után szembesültem azzal, sokáig leszek még tanítva. A családomat valamilyen szinten hanyagoltam, folyamatosan kérdezgettek miért, mire választ nem adtam. Nem akartam, hogy tudjanak arról milyen lény vagyok.

Az idő telt. Én meg egyre távolodtam a hozzám közel állóktól. Nem volt rájuk időm, ha meg otthon voltam aludtam. Lassacskán odáig fajult a történet, nem tudtam beszélni egyikőjükkel sem. Őszintén? Egyenlőre nem vettem magamra, a sok edzés miatt. Nem volt időm ezen gondolkodni. Azonban ritka szabad óráimban ez előjött.

Pont egy ilyen magányos tizenegy órai vacsora közepén voltam, amikor benyitott Solomon. Vele régen voltam négyszemközt, így neki sem tudtam hirtelen semmit sem mondani. Abban a pillanatban csak beleharaptam a szendvicsembe, így próbálva elnyomni a sírás kényszerét. Az a falat le se akart menni a torkomon. Ekkor felálltam, lefóliáztam és beraktam a hűtőbe. Valamelyest múlt a kényszer, de rajtam volt a bőghetnék. Így csak a szobámba akartam szaladni, ne lássa a könnyeimet. Szerintem így is eléggé aggódnak értem. Mikor pont megindultam volna a hűtő elől, egy kezet éreztem a csuklómon, ami egy mellkashoz rántott.

-Tudod Rose,- kezdett bele - mindenki aggódik érted. Ha ugyan én tudom min mész keresztül.- itt egy pillanatra megfeszült a testem, ez után kaptam is magyarázatot- A szirének minél több időt töltenek egy emberrel, sok mindenre rájönnek, amit nem is mond el az illető, szinte olvasnak akárkiben. Így tudom, mivel töltöd nap mint nap az idődet, mi játszódik le most is benned. Félsz, hogy akiket szeretsz, elveszítesz. Ilyenkor, amikor nem tudsz mindenkire mosolyogni, hogy "minden rendben" csak szól. Van egy vállam amin kisírhatod magad és két kezem, amivel közben nyugtatlak. Bármikor.

Végig simított a hajamon. És ezzel a mozdulattal mintha csak eltörte volna a páncélom utolsó darabjait is, amivel takartam az érzelmeimet és elkezdtem bőgni. Nem tudtam semmit sem mondani, ő se mondott. Csak ölelt. Nem tudom meddig lehettünk így, őszintén nem is emlékszem hogyan kerültem ágyba, de azt tudom, jó volt őt ölelve felkelni, ha meg is lepett kora reggel.

Sziasztok! Gondoltam nem a rész elején húzom az agyatokat, így is eléggé ritkán rakok fel részt... Hehe... Őszinte leszek, valószínű, hogy a vége kicsit összecsapott lesz (mondjuk mintha nem az egész az lenne... nah mindegy xd) mivel ez a történet alapból is eléggé elcsépelt szerintem így nem tudom komolyan venni, újra írni meg lusta vagyok. Maximum akkor lesz ha kb az egészet átírom kiveszek pár karaktert és kicsit kidolgozottabb személyiséget kapnak a megmaradtak, illetve több szerepet. De ameddig van egy másik történetem amit valamivel komolyabban veszek, addig ez biztosan a háttérbe szorul, de majd igyekszem felrakni ide is részeket, ha ritkán is. Addig is legyen szép napotok! :)