Kék szemek, melyek bevilágítják a sötétséget [ÁTÍRÁS ALATT]

Nyilaló fájdalom...

"Ding"

Szólalt meg hirtelen a melegszendvics sütő, örömömre persze, mert volt okom kihátrálni ebből a már alapból is kínos helyzetből.

-Ööh... Megyek kiveszem a szendvicseket. - mondtam miközben ezzel a lendülettel kerültem tőle legalább két méterre.

A későbbiekben szó nélkül kerültük egymás tekintetét, miközben megcsináltam a maradék kaját és ettünk. Rég volt részem ennyire kínos helyzetben, így szívem szerint üvöltözni tudtam volna. Helyette inkább folytattam a reggelimet. Idő közben mindketten megettük.

-Köszönöm.- mondta még mindig kerülve, hogy rám nézzen.

-Nincs mit.- mondtam hasonló nyersen.

Idő közben elpakoltam előlünk a tányérokat és elkezdtem mosogatni, miközben beraktam zenét a telefonomról, legalább az szóljon. Solomon megindult a kijárat irányába, de félúton megállt és megfordult, majd megindult az irányomba, csak akkor még ez nekem nem tűnt fel.

-Tudod Rose- mondta majd tartott egy fél perc szünetet- Mondtad azt, azt hitted nem jelentett akkor semmit, de csak hogy tudd a testem nem szokott ilyet csinálni feleslegesen, csak ha az illető felkeltette az érdeklődésem. Gondold át, mit szeretnél tőlem és ha tudod, szólj, mert engem nagyon megfogtál.

Ezzel a mondattal elhagyta a szobát, egyedül hagyva engem a mosatlan tányérokkal. Meglepett, még senki nem mondott nekem hasonlót. Ekkor eszembe jutottak a történések az életemből. Egy erős szúró fájdalom, így hagytam a betegség idejére a kattogást. És egy jó meleg fürdő mellett döntöttem.

Mielőtt betévedhettem volna a fürdőbe, megjelent Lucifer, majd szinte már könyörgő tekintettel nézve rám szólalt meg:

-Kérlek- kezdte, kis szünettel-, segíts.

Ezek a kétségbe esett szemek. Kezdek egyre jobban a felé hajlani, hogy segítsek neki. Lehet, ez lesz a legjobb. Bele megyek a játékba.

-Lucifer.- szólítottam meg- Segítek. De ameddig nem gyógyulok meg, hagyj békén. Ha ez az egész az eszembe jut, már attól fáj a fejem.- ekkor felcsillant a szeme.

-Valóban?- kérdezett vissza, gyermeki tekintettel, én csak bólintottam, majd intettem neki, jelezvén, hogy megyek.

Végre meg engedtem a vizet. Szinte forró volt, így lassan tudtam beleülni a kádba. Nem sok időnek tűnt, amit bent töltöttem, meg is lepett amikor azt vettem észre, hogy nagyjából két órája ülhetek benne. Kiszálltam, és a tükörbe néztem. Az arcom fáradt és megviselt volt. De... De mégis sokkal jobb állapotban mint nem is olyan rég. Fáradt tekintettel nyugtáztam, hogy büszke lehetek magamra, miközben az arcomon simítottam végig. Gyönyörűnek láttam magam, a karikáim ellenére is. Mert boldog vagyok.