Kék szemek, melyek bevilágítják a sötétséget [ÁTÍRÁS ALATT]

Nicholas másik oldala...

-A hozzád legközelebbit választottam, szóval ha lányt hozok haza ne hallgatózz.- szólt "csábítóan" mosolyogva.

-Efelől megnyugodhatsz.

Majd bement a szobába- Ez az.

-Ez az enyém.- mire megrázta a fejét.

-Nem. Az a tied. -majd a képre mutatott.

-Okos. Hogy találtad meg?

-Csak megnéztem, hogy élt a hugicám, ezt láttam, majd körülnéztem, és rátaláltam.

-Hát... Öhm... Az úgy vicces lesz, egy fürdőszobával... Miért nem jó egy mellette lévő? Ezt nem egy-két óra, mire kitakarítom...

-Másikat nem szeretnék...

-De... Akkor ma aludj a kitakarított részében, majd alszok itt, csak holnap tudom kitakarítani.

-Vagy én alszok itt, vagy mindketten a másik részében.- jelentette ki nemet mondást nem tűrő hangon.

-Oké, ha válaszolsz egy kérdésemre.

-Na?

-Miért kell ennyire ez a szoba?

-Mert ez van hozzád legközelebb.

-És az neked miért jó?

-Egy kérdésről volt szó.- jelentette ki galád mosollyal- Akkor ma együtt alszunk.- majd kacsintott egyet.

-Oké...- majd sóhajtva elindultam, hogy bekapjak valamit, mert éhes vagyok. Mikor elindultam Nicholas-sal futottam össze.

-Segítesz?- kérdezte mosolyogva, mire bólintottam.

-Melyik a te szobád?- majd elvezetett oda.

-Jó választás!- szóltam- Csak kicsit lepukkant, hozom a porszívót, azzal leszedjük a pókhálókat.

-Te ne parancsolgass!- szólalt meg mögöttem Nicholas- Majd én mondom mibe segíts, itt te vagy befogadva, nem mi.

-Öhm... Oké?- lepődtem meg- Akkor mit szeretnél?- hirtelen elbizonytalanodott, majd düh járta át a tekintetét.

-Ne játszd meg magad! Tudom, hogy választani se tudnál közülünk, úgy vonzunk mind! SOHA nem leszel a család része!-üvöltötte.

Ezzel a mondatával a lelkembe gázolt. Könnyek szöktek a szemembe, szívem szerint elmenekültem volna most. Pedig... Még ő tűnt a legkedvesebbnek.

-Ennyire fáj az igazság?- nevetett.

-Nincs igazad!

-He?

-Igenis a család része leszek! Még te is el fogsz fogadni! Nem érdekel, hogy ez a mondat miatt mit fogsz rólam gondolni, de el fogom érni!- a könnyeim már múlóba voltak, de éreztem, hogy nem most marad abba. Nicholas meglepődött, majd közelebb jött hozzám, majd felpofozott. Itt a meglepettségtől abbamaradtak a könnyeim, s ebben a pillanatban az övéi eredtek el.

-Nem vagy más, csak hazudsz! Unom, hogy mindenki ránk tapad! És csak a szemünk miatt!

-Nézz a szemembe.

-Ne parancsolgass!- bőgött.

-Most nézz a szemembe!- üvöltöttem.

Nagy nehezen fintorogva, de belenézett, szomorú és csalódott volt, érthető...

-Tudod milyen egy tekintet, ha csak tudat alatt vonzódik hozzád az ember, ugye?- bólintott- Az enyém nem hiszem, hogy ilyen, de ha igen szólj.

Majd mélyen belenézett a szemembe...