Kék szemek, melyek bevilágítják a sötétséget [ÁTÍRÁS ALATT]

Vacsora közben...

-Ezt mind tényleg meg szabad enni?

-Azért lett a tányérodra pakolva, idióta...- oltott le Krisztofer...

-Lehetnél kicsit elnézőbb!- szólt rá- Tényleg! Rose mondta, hogy a ház amit a nénikéje vett, mivel vállaltam a gyámságát, tizennyolc éves koráig, én rendelkezek a hagyatékával, de ahhoz nem nyúlunk, az az övé... De azt mondta a ház elég nagy hatunknak, bocsánat... Ötünknek... És mindenkinek lenne külön szobája, mit szóltok hozzá?

-Én örülnék neki... Lehetnének magánügyeim a SAJÁT szobámban, és még lányokat is hozhatnék a szobámba.- szólalt meg Michael, majd rám kacsintott...

-Csak ha tényleg akkora a ház... De addig nem mondok semmit, ameddig nem láttam.- mondta Krisztofer...

-Én szeretek így lenni, de néha tényleg sok a másikból és félrevonulni se tudunk... Jó lenne...-mondta Nicholas...

-Akkor ez el van döntve! Holnap megnézzük a házat! Igaz is... Pontosan hol is laksz?

-Ha tényleg van még egy szoba, vissza költözhetnék? Hiányoztok... Csak nem volt magánszférám, ezért költöztem, de belátom nagy hiba volt...- szólalt meg Damon.

-Van még szoba neki?

-Amennyit használunk, több mint háromszorosa...

-De hol laktál, hogy ilyen nagy?

-Winstone utca 23-27. Bár... Sokan a környéki palotának is nevezik...

-TE OTT laksz?!- lepődött meg Krisztofer.

-Mondom, hogy a szüleim hagyatékából van...

-Multimilliomosok voltak, vagy mi?

-Nem tudom ismeritek-e a Brown és a Marshall vállalkozást... A szüleim a vezetőik...

-Akkor beletrafáltam...

-Miért? Az milyen? Mármint... A multimilliomos...

-Amit a szüleid nyújtottak neked, mielőtt meghaltak...

-Értem...- én azt hittem az a normális... Hogy ha tudnak velem voltak, enni rendesen kaptam, ha meglátok valamit a boltba, és nem olyan sok az ára, megkaphattam, csak ünnepekkor kaptam nagyobb értékű dolgokat, és ugyan mondták, hogy ez azért van, hogy ne legyek beképzelt, aki piszkálja azokat, akik nem tehetik meg... De nem is vágytam többre...- Akkor, ha már láttátok, nem tudom mindenki látta-e, akkor szívesen költöznétek oda?- mindenki egyszerre bólintott-Akkor el van döntve.- jelentettem ki mosolyogva.

-De gyerekek, most már együnk.- mondta Karen.

Neki álltam, majd egy nagyon régen érzett íz, amit nagyon szerettem, jobban nem is eshetett volna.

-Finom?- kérdezte.

-Nagyon!- válaszoltam mosolyogva.

-Nővérkém! Miket kaptál a nénikédtől enni?

-Amikor senki nem volt otthon, akkor általában száraz kenyér héját, ha valaki látta, egy kevés főtt ételt... Nagyjából ennyi...

-Most már normális ételeket fogsz enni, ezért nem kell aggódnod!- mondta Karen.

Hirtelen beugrott egy kép evés közben... Anyukámról, ahogyan főz... Az ízek pont ugyanolyanok voltak... Jobban nem is eshetett volna... De a gyomrom már összeszűkült, ezért nem tudtam mind megenni...