Kék szemek, melyek bevilágítják a sötétséget [ÁTÍRÁS ALATT]

Minden szőnyeg alá...

-Nem fogok! Nem akarok!- üvöltöttem, ekkor újból nagy fájdalom érhette a testét.

-De...- nyögte- MÉG HOZZÁ MOST AZONNAL!-üvöltött teli torokból, dühtől izzó szemekkel.

-Én akkor se akarok!

-De te csinálod ezt dühödben! Most azonnal nyugodj le, mert még csak segíteni se fogok!

Ekkor vettem hirtelen meglepettségemben egy mély levegőt. A testem még mindig világító erektől fénylett, de tudtam meg kell nyugodnom... Nem néztem újra a tükörbe...

-Jó...- dícsért meg- Most képzeld el magadban, amint ezek a fények elhalványulnak...- úgy tettem, de mikor kinyitottam a szemem, az erek ugyan eltűntek, de a szemeim még mindig felemásan világítottak...- Miért vagy dühös?- lepett meg egy váratlan kérdéssel, amire a válasz egyértelmű...

-Vajon miért... Talán mert így nézek ki!

- Na most nyugodj le! Nincs türelmem a hisztis fruskákhoz! Csak nyugodj le, és a szemed is elmúlik. Látom nehezen, de sikerült... Na figyelj. Ha segítesz nekem, én is fogok neked, de ha nem segítesz, te se várd el. Minden nap eljövök, ha gondod van megkérded.

-Nem.- jelentettem ki, mire leesett az álla -Nem fogok segíteni, nem tudom mit akarsz, nagyon ellenszenves vagy nekem, ha pedig lenne kérdésem, megtalálom rá magam a választ a te segítséged nélkül is!- elkezdtem érezni a testéből áradó dühöt...

-Oké... Te tudod... De... HA még időben letérdelsz előttem, bocsánatért esedezve, talán segítek...- azzal eltűnt a szobából...

Ebben a pillanatban összeroskadtam, és csak zokogtam, és zokogtam... Reméltem, csak megint álmodom...

-Rose!- hallottam egy hangot- Rendben vagy?- kérdezte gúnyosan, majd mikor meglátott oda sietett mellém Krisztofer...- Mi a baj?- szólt őszintén, a szemembe nézve.

-Csa-ak beverte-em a kö-könyököm...- hazudtam... Nem akarom, hogy ilyesmit tudjanak...

-Ennyire?- bólogattam...- Várj egy percet, hozok rá borogatást.- öt percen belül visszajött egy vizes rongyal a kezében, a bal könyökömre rátekerte, mire csak mosolyogtam rá- Jobb?- kérdezte félre nézve. Ebben a pillanatban megpróbáltam a lehető legtöbb tomboló érzelmemet elrejteni, egy mosolyt erőltettem az arcomra, majd megszólaltam...

-Máris jobb!- közben bólintottam... Közben találkozott a tekintetünk, még mindig nem tudom levenni róla a szemem... Mikor észre vettem kezd zavarba lenni félre néztem... De annyira jó volt csak nézni, mert egy pillanatra kikapcsolt az agyam, és minden gondom... Számomra azok a szemek... Sokat jelentenek...

Na ne haragudjatok, hogy ilyen későn és ilyen rövid lett, de remélem tetszett! :D