Kék szemek, melyek bevilágítják a sötétséget [ÁTÍRÁS ALATT]

Örökbe fogadnak...

-Mondj már valamit!

Én továbbra se szóltam egy szót se... Nem akartam árvaházba kerülni...

-Ne sírj! Nem bántunk!- már megint eleredtek a könnyeim? Hozzáértem az arcomhoz, és tényleg...- A sebeid már eleve egy bizonyíték, már így is le lehet csukni, de nekünk ezt kötelező feljegyezni...

-Én... Csak nem akarok árvaházba kerülni...

-Akkor ezért nem beszélt...- mondta a társának- Megpróbáljuk elintézni, hogy valahol el legyél helyezve, jó? Így elmondod?

-Igen...- elmeséltem mindent a szüleim halála utánról... Hogy elkezdett dolgoztatni, hogy a szüleim hagyatékán élősködött, az éheztetésemről, a szíjról... Mindenről... Olyan jó volt hirtelen mindent kiadni magamból... Majd megszólalt a telefonom...

-Szia nénikém!

-Hangosítsd ki.- szólt a rendőr.

-Éhes vagyok! Pusztulj haza minél előbb! Ma már biztos nem kapsz enni!

-Értettem...- letettem majd elkezdtem készülődni...- Viszlát!

-Majd mi hazaviszünk.

-Lehet, hogy egy normális ember esze ilyenkor össze esik, de még nem vagyok bolond, tudom, hogy nem éppen haza akarnak kísérni, hanem lecsukni a nénikémet... Csak épp ez az, hogy lehet el tudnak helyezni, és ha az rosszabb? Mondjuk... Ennél nagyon nincs rosszabb...

-Asszonyom, kérem, jöjjön be.

-Igen?

-Nem fogadná örökbe? Ilyen hirtelen nem tudnánk árvaházon kívül máshol elhelyezni...

-Nagyon szí... Mármint... Most jut eszembe, én is szívesen befogadnám, mert kedvesnek tűnik, de van egy nagyon közeli ismerősöm, aki egyedülálló, négy fiúval, de mindig is szeretett volna egy lányt, csak nem akart örökbe fogadni, mert nem lehet tudni milyen a személyiségük, de Rose-ról én bizonyítom, hogy aranyos.- mondta mosolyogva- Fel is hívom, tetszik e neki az ötlet.

Már beszélgettek egy sort, majd szóba hozta ezt, csak egy óriási örömteli női sikoly hallatszott, miközben Linda anyukája befogta a fülét...

-Milyen? Kedves? Hogy néz ki?

-Épp azért ajánlottam, mert nagyon kedves, örülnél vele egy találkozásnak, intelligens, illedelmes és aranyos, csak bántalmazva volt, de ne érts félre, az elméje teljesen ép.

-Elnézést. Esetleg valakinél van tű meg cérna? Valahigy össze kéne varrnom az ingemet.-kérdeztem az egyik rendőrtől, akár a talált tárgyak között, akár a portán, hátha van.

- Ez kinek volt a hangja?- kérdezte a hölgy.

-A lányé.- kapta meg a választ.

-Befogadom!- hát... Ööö... Okééé...- Hova kell menni érte? Minél előbb szeretném megismerni!

-Még a közeli rendőrségnél vagyunk, mert most volt a kihallgatás.

-Kislány?- szólt az egyik rendőr.

-Nem vagyok kislány, van nevem is, Rose Marshall a teljes nevem.

-Oké Rose, hol laksz?

-Winstone utca 23-27.

-Az az óriási kastély a házad?- kerekedett el a szeme.

-Mondtam, hogy a szüleim pénzén élősködik, mindketten vezettek egy vállalkozást, apukámé a Marshall vállalkozás volt, anyukámé pedig a Brown. Szerintem hallottak mind a kettőről...

-Akkor az a ház az új gondviselődé lesz, míg be nem töltöd a tizennyolcadik életévedet. Az igen... Akkor megyünk a nénikédért... Nem hiszem, hogy el akarsz tőle búcsúzni...

-Nem... Akárhogy is bánt velem, akkor se akartam ártani neki...

Ekkor belépett, egy életerőtől duzzadó, pozitív hölgy. Rám nézett, hirtelen felém kezdett szaladni, majd amint elért, átölelt... Egy régről ismerős érzés felidéződött... Szeretet... Milyen jó, ha valakinek fontos vagy... Visszaöleltem... Örökké szeretném érezni ezt a szeretetet, még a nevét sem tudom, de úgy érzem, már kötődök hozzá...