Kóbor szellem [BEFEJEZETT]

2.rész

Az én nevem Kylie 

 A szüleim hangos kiabálására ébredtem. Ahogy kinyitottam a szemem, és körbenéztem a szobában, a pulzusom eszméletlen sebességgel gyorsult fel. Egy korházban voltam. Az oldalam már egyáltalán nem fájt, pedig éreztem, ahogy a kamion eltalálja. 

- Ez is a te hibád! - hallottam meg apám ordítozását. - Sosem tudtál rendesen vigyázni a gyerekünkre!
Anyu csak sírt. Már évek teltek el azóta, mióta elváltak, de szüntelenül csak marják egymást. Kómásan ismételgettem magamban apu szavait. Gyerekünk... gyerek... Aztán hirtelen minden eszembe jutott.
- A kisfiú! - ültem fel kétségbeesetten kiabálva. - Ugye a kisfiú túlélte!?
- Hála az égnek, hogy felébredtél! - ölelt át anyu szinte rögtön. - Miféle kisfiúról beszélsz, Kincsem?
- A kisfiú... aki miatt kiszaladtam a kamion elé... megpróbáltam megmenteni... - motyogtam erőtlenül.
- A szemtanúk nem számoltak be semmiféle kisfiúról - szólalt meg az ágyam végénél álló orvos. - Ez felettébb érdekes. Mindenki öngyilkossági kísérletként jelentette az esetet... Biztos vagy benne, hogy láttál bármiféle kisgyereket?
- Nem volt annyira kicsi, tizenhárom éves lehetett körülbelül - mondtam határozottan. - A labdája kigurult az úttestre, ő pedig szét sem nézett, úgy rohant utána.
Láttam rajtuk, hogy nem hisznek nekem.
- Drágám... - simogatta meg az arcom apu. - Biztosan csak kimerültél, ilyen előfordul...
- Nem, ő tényleg ott volt! - löktem le a kezét magamról. - Még beszélt is hozzám, amikor ott ültem a járdán, és...
Itt elakadt a hangom. Mégis mi a franc folyik itt? Hirtelen elöntöttek az emlékek. A kisfiú ott ült a zöldszemű nő karjaiban, én pedig láttam magam kívülről. Meghaltam. Ebben teljesen biztos vagyok.
De akkor meg mit keresek itt?
- Lehet... lehet, hogy csak álmodtam - mondtam halkan. - Viszont nem akartam öngyilkos lenni, higgyetek nekem!

Miután az orvos újra, és újra megvizsgált, elgondolkodva nézett a szüleimre.
- Csodával határos, hogy egy szimpla agyrázkódással megúszta - mondta. - Ma éjszakára még benttartjuk, holnap már hazamehet.

Már jócskán beesteledett, mire a szüleim elmentek. Nem értettem ezt az egészet. Elütött egy kamion, aztán láttam magam holtan, és mégis itt vagyok.
A plafon felé nyújtottam a kezem. A bőröm fehérebb volt, mint valaha, és pehelykönnyűnek éreztem magam.
- Az a zöld szempár... még mindig tisztán emlékszem rá - motyogtam halkan, miközben beleszimatoltam a levegőbe. Már megint ez az illat...
- Mondták már, hogy emlékezetes vagyok, na de ennyire! - hallottam meg hirtelen egy kellemes női hangot.
Az ablak felé kaptam a fejem, majd remegés lett úrrá az egész testemen. A zöld szemű nő ült az ablakban, mellette pedig a kisfiú, akit megmentettem.
- Ti meg hogy kerültetek ide? - ugrottam ki az ágyamból rögtön.
- Nyugalom, kislány - mondta a nő, miközben hosszú, világosbarna haját csavargatva elindult felém. Csak most vettem észre, hogy elég alacsony. Az arca gyönyörűen volt sminkelve, a testét pedig arany ékszerek borították. Fekete, magasderekú forrónadrágot viselt, neccharisnyát, és egy khaki színű haspólót. Kihívó volt cseppet, de jól állt neki. A nyakában egy szalagot viselt, középen egy arany gyűrűvel, a karját pedig tetoválások borították.
- Meghaltam? - néztem rá ijedten. - Kérlek, magyarázzátok meg ezt az egészet!
- Először is, köszönöm szépen, hogy megmentetted a fiamat - mosolygott. - Másodszor pedig... teljesen felesleges volt.
Úgy néztem rá, hogy majdnem kiesett a szemem. Felesleges!?
- Ugyanis, mi halottak vagyunk - folytatta, mire leesett az állam. - Szellemek vagyunk, pont mint te.
- Hogyan lehetnék szellem, miközben dobog a szívem, tudok enni, sőt, most röhögni fogsz, de még vécézek is! - hadartam kétségbeesetten.
- Az egy dolog, Szívem, hogy most emberi formában vagy, ezt nekem köszönheted, hálául, hogy megpróbáltad megmenteni a fiamat - fonta össze a karjait. - Még ha ennek köszönhetően sajnos ki is purcantál...
- Mégis mi vagy te, valami isten? - pislogtam.
- Olyasmi... Az én nevem Kylie - mutatkozott be, majd az ablak felé mutatott. - Ő pedig itt életem értelme, Ricky, egyben a ferrumom.
- Ferrum? - néztem rá értetlenül.
- Latinul fegyvert jelent. A többi ne érdekeljen - fordult el hirtelen, ellenséges módra váltva.
- Adok neked valamit - mosolygott rám Ricky, majd a kezembe nyomott egy kis üveget, tele tablettákkal.
- Köszönöm, de ez meg mire való? - vakargattam meg a tarkóm zavartan.
- Ha ebből beveszel egyet, automatikusan előjön a szellemalakod, jobban mondva a valódi éned. Az emberi alakod csak egy álca, amit anya hozott létre - magyarázta a fiú. - Ja, és még valami: a szellem alakod csak az láthatja, akinek megengeded!
Odakint borzasztóan feltámadt a szél, ők pedig az ablakon keresztül, köszönés nélkül odébbálltak.
Aznap éjszaka a hallottaknak köszönhetően képtelen voltam elaludni. Az éjjeliszekrényen pihenő tablettákat néztem, és támadt egy furcsa ötletem. Az emberi testem teljesen ki van merülve, a szellemtestemnek viszont valószínűleg semmi baja. Sőt, elmehetek bárhová a városban, senkinek nem fog feltűnni, hiszen az emberi testem itt marad, mozdulatlanul, mintha aludnék.
Nem bírtam megállni, bevettem egyet.
Úgy éreztem, mintha újjászülettem volna, még ha ez kicsit ironikusan is hangzik, hiszen halott vagyok.
Kilibbentem az ablakon, majd elindultam felfedezni az éjszakai várost. Mivel nem látott engem senki, ha én úgy akartam, bármit megtehettem. Éppen az egyik sikátorban sétálgattam, amikor újra megéreztem azt az isteni illatot. Azonban sajnos valami mást is.
Éreztem, hogy valaki követ, ott van a nyomomban. Kirázott a hideg, egyre roszabbul kezdtem érezni magam. Alig mertem hátrafordulni. Végül nyeltem egy nagyot, és bátorságot véve magamon, megfordultam.
Nem hittem el, amit látok. Egy hatalmas lény állt mögöttem, ami legikább egy patkányra hasonlított. Meglendítette felém a mancsát, én pedig mozdulatlanul vártam, hogy lecsapjon.
Azonban valaki megragadta a kezem, és rohanni kezdett velem.
Meglepetésemre Kylie volt a megmentőm.
- Mégis mi folyik itt, mi a fene ez a lény!? - faggattam ijedten.
- Miattad van itt, te ütődött! - morogta. - Ez egy lidérc, a lidércek pedig szellemeket vacsiznak!
- Akkor meg miért adtátok oda nekem azokat a tablettákat? - akadtam ki teljesen.
- Ki a franc gondolta volna, hogy tényleg használni fogod őket, inkább örülnél, hogy élsz, te bugyuta! - kiabált rám, majd megállt.
Esélyünk sem volt, a patkányszerű lény ott járt a nyomunkban.
- Most mit fogunk csinálni? - remegtem.
- Ferrum! - kiáltott fel Kylie.
Nem történt az ég világon semmi.
- Ferrum! - hívta a fiát újra, most hangosabban.
- Eszem ágában sincs, hogy beleszóljak, de mivel engem akarnak felfalni, kénytelen vagyok: mi a francért nem történik semmi? - értetlenkedtem, mint mindig.
- Ricky nincs a közelben, így nem tudom fegyverré alakítani!
A lidérc a fogait csattogtatva hajolt fölénk. Egy hang se jött ki ezután a torkunkon, csak a lidérc morgása hallatszódott az utcán.
Aztán végre megtört a vérfagyasztó csend.
- Na mizujs Kylie, talán kifogott rajtad egy lidérc? - hallottuk meg egy fiatal férfi gúnyos hangját a hátunk mögül.