Kóbor szellem [BEFEJEZETT]

23.rész

  Haru belenézett a tükörbe, majd azzal a lendülettel el is kapta a tekintetét. Hangosan kiáltozva, sápadtan nézett bele újra, hatalmas füleit tapogatva.
- Nahát, ez meg micsoda? - kuncogott Rico, miközben a farkincájánál fogva magához húzta a ferrumomat.
- Engedd el a farkát! - csaptam a szőkeség kezére, mire Haru macska módjára fújni kezdett "támadójára". Visszaállt a tükör elé, majd hegyes szemfogait kezdte nézegetni, aztán kétségbesetten üldözni kezdte a saját farkincáját, hátha el tudja kapni. Miután feladta, rémülten nézett rám. Szomorúan elmosolyodtam, majd odaléptem hozzá, s rátapasztottam a kezeim a füleire.
- Próbálj meg lenyugodni! - tanácsoltam.
Igazam is lett. Haru vett pár mély lélegzetet, s néhány perc múlva az állati részeinek már nyomuk sem volt. Zaklatottan zihált még egy ideig, majd mire halvány mosoly kúszott volna arcára valaki éktelen ordítozásba kezdett. A ferrumom ijedten ugrott egyet, macskafülei villámgyorsan pattantak ki újra.
- Kalózok! A kalózok elragadták Isaac-et, Tomone és Spirit a segítségére sietettek, de elkapták őket is! - lihegte Shenzi, miközben lerohant a régi, poros lépcsőn.
Kion nagyott fékezett mögötte, majd tekintete hirtelen megakadt a macskafülűn. - Ezzel meg mi történt?
- A francba! - harapott az ajkába Rico, majd ferrummá alakítva két társát elindult a part felé, a nyomában velem és Kylieval.
Isaac-et és a "személyi edzőinket" két koszos, ápolatlan külsejű kalóz vonszolta a part felé. A vörös fiú hangosan sikoltozott, krokodilkönnyei patakokban folytak le az arcán.
- Hercegem, segíts rajtam! - kiáltotta kétségbeesetten, ahogy meglátta Ricot.
Kylie tekintete Tomone lila szempárját kereste. Ahogy elértek a hajóhoz a katanamester sejtelmesen vigyorgott a mellettem futó nőre. Ez olyan mosoly volt, amit csak ő érthetett.
Rico elég hamar beérte őket, de még így is késő volt. A kalózok ekkor már felhajtották a két túszt a fedélzetre.
- Ezek csak kalózok, gyorsan hazavágjuk őket - vonta meg a vállát Rico, majd magabiztosan meglendítette a kaszáját.
Körülbelül tíz perc elteltével sem tudtam felfogni, hogy mind a négyen egy hajó árbócához vagyunk kötözve, a ferrumjaink pedig egymáson hevernek a mocskos padlón. Hatalmasat sóhajtottam, majd a hajó zászlaját kezdtem el bámulni. A felkelő nap sugarai megvilágították a feliratot, de olyan messze volt, hogy nem tudtam leolvasni.
- Ezek csak kalózok, gyorsan hazavágjuk őket - idézte Kylie gúnyosan Rico szavait.
- Ki a fene gondolta volna, hogy ezek nem egyszerű kalózok? - dobbantott egyet Rico a lábával idegesen.
- Istenem, az a sok edzés teljesen hiábavaló volt, még mindig olyanok ezek, mint a lepkefing... - motyogta Tomone teljesen magába roskadva.
- Emlékeztek még, hogy ez egy hétvégi kiruccanásnak indult? Úgy volt, hogy hétfő reggel már az iskolapadban fogok ülni. És ma mi van? Kedd! - panaszkodtam. - Amúgy meg hol a kapitány? - jutott eszembe hirtelen.
- Addig örülj, ameddig nem látod - figyelmeztetett Tomone, mire Kylie szomorúan lehajtotta a fejét. - Ismerem ezt a hajót, túlságosan is jól...
Tomone szavai hallatán az egész legénység hangos hahotázásban tört ki. Nem értettem, mi folyik itt.
- A szüleim... a szüleimet is ezek öltek még! - kiabált Isaac. - Ugyan ez a hajó volt!
Az egyik kalóz erre kilépett a minket körülvevő tömegből, majd a fiúhoz lépett.
- Ez nagyon rossz ötlet volt... - sziszegte Tomone a vöröshajú felé fordulva. A kalóz megmarkolta Isaac kulcs alakú medálját.
- Ezt meg hol szerezted? - kérdezte rekedt, fülbántó hangon.
- Az anyukám adta nekem, mielőtt megöltétek - vetett egy gyűlölettel teli pillantást a kalózra a medál tulajdonosa.
A kalóz elvigyorodott. - Nos, ebben az esetben, azonnal hívjátok a kapitányt!
A legénység fővezére pontosan úgy nézett ki, mint a kegyetlen, gonosz kalózkapitányok a filmekben. Hosszú, ősz szakálla volt, bal szemét fekete szemfedő takarta, már csak a faláb hiányzott.
- Nocsak, nocsak, mi szél hozta erre ezt a díszes kis csapatot? - kuncogott, miközben alaposan végigmért minket. Ördögi vigyora egy pillanatra sem tűnt el az arcáról, miközben a vállán ülő majom fejét simogatta. A kisállat makogott párat, majd hirtelen felugrott Kylie fejére, és a hajában kezdett turkálni.
- Azonnal szedjétek le rólam! - visította a kaszamester. - Ez is annak a nem normális Amynek a műve, ugye?
- Amy? - húzta fel a szemöldökét a kapitány. A kismajom újra visszaugrott a vállára, onnan leste a dühödt Kyliet.
- Aesma Daeva - sziszegte Tomone. - A démon, aki segített neked elrabolni a lányom!
- Ó, hiszen annak már tizenhárom éve - kuncogott a szakállát vakargatva. - Így megmaradt benned? Nos, akkor bizonyára érzékenyen érint a mai napig a halála, ugye?
- Elhalgass! - üvöltötte Tomone, miközben minden áron szabadulni próbált a kötelek fogságából.
- Viszont, ha te vagy a híres Tomone, akkor az a gyönyörű teremtés melletted bizonyára... - bökött Kylie felé, majd hangos nevetésbe kezdett, a lenyégségével együtt. Nem értettem semmit. Tomonénak volt egy lánya? És én erről miért nem tudtam eddig? Miért rabolták el őt a kalózok, és miért ölték meg?
A kapitány lehajolt, majd gúnyos vigyorral az arcán felemelte Kylie fejét, koszos ujjaival kitámasztva az állát.
- Üdv újra az Átkozott fedélzetén, Diaspro.