Kóbor szellem [BEFEJEZETT]

6.rész

Titkok a titkokban 

  Miután megbeszéltük, hogy holnap is eljövök edzeni, úgy döntöttem, hogy ideje végre hazaindulnom. Harut a vadonatúj, Tomonétól kapott fegyvertartómban cipeltem a hátamon, és ahányszor a küzdelemre gondoltam, széles vigyor ült ki az arcomra. Egy ideig némán róttuk az utcákat, aztán úgy éreztem, ideje lesz választ kapnom egy kérdésre, ami már napokkal ezelőtt megfogalmazódott bennem:
- Bocsi, hogy csak így rákérdezek, de ti hol laktok? - néztem Kyliera és Rickyre, akik készségesen elvállalták, hogy hazakísérnek. - Mármint, úgy értem, ugye van hol laknotok?
Kylie csípőre vágta a kezét, majd megállt előttem. - Ennyire csövesnek nézünk ki?
- Nem, dehogy, nem így értettem! - emeltem fel a kezeim védekezően. - Csak aggódtam, ennyi az egész!
- Hm, ha annyira tudni akarod, jelen pillanatban Tomone szentélyét tekintjük az otthonunknak - húzta fel az orrát, majd zavarbaejtően közel hajolt hozzám, és a fülembe suttogott. - Ha bármi történne velem, csak hozz el ahoz a két nőhöz, rendben?
- Értem, szóval mégiscsak hajléktalanok vagytok - törtem meg a drámai pillanatot, miközben befordultunk az egyik sarkon.
Kylie elképedve bámult rám, már éppen vette a levegőt, hogy rám ordítson, mikor hirtelen egy hatalmas, mindent megrázó üvöltés hallatszott fel, nem is olyan messziről. Pár méterre tőlünk az egész utcát hatalmas porfelhő fedte el.
- Mégis mi történik? - kérdeztem ijedten. - Megint egy lidérc?
- Nagyon úgy tűnik - mondta Ricky, miközben kérés nélkül fegyverré alakult. Édesanyja szorosan tartotta a kezében az aranyló kaszát.
- Valami nem stimmel - suttogta Kylie. - Ez a lidérc elképesztően hatalmas erővel rendelkezik, ide érzem. És kétség nem fér hozzá, van a közelben még egy isten rajtam kívül!
Kylie alighogy befejezte a mondatát, a porfelhő mögül előtűnt egy hatalmas, fejjel, karokkal, és lábakkal rendelkező lény.
- Mi a franc ez? - a hangom felért egy sikoltással. - Mióta léteznek errefelé ilyen izék ember formában is?
- Na látod, ez egy nagyon jó kérdés - harapta be az ajkát idegesen Kylie, majd támadásra emelte a ferrumját.
Azonban, pont mielőtt a szörny felé hajította volna, hirtelen egy alak bukott ki a szürke porfelhőből.
- Ne...támadd...meg... - tagolta a fiatal férfi lassan, szenvedve, alig érthetően.
Kylie arca ledermedt a látványtól. A karjában tartott kaszát fehér fény lepte el, majd pár másodperccel később emberi formát öltött.
- Apa! - kiáltotta a szőke kissrác kétségbeestten, majd félelmet nem ismerve Ricohoz rohant. Nem érdekelte, hogy a szörny pár méterre tőle áll, őt csak az érdekelte, mi történt az apukájával.
Rico nem sokáig tudta már tartani magát, mire fia odaért hozzá, kaszája esetlenül csúszott ki a markából, majd földre hullott, mesterével együtt, akár egy tollpihe. Szinte egy pont sem volt megtalálható a testén, amiből ne folyt volna a vér. Ruhái szanaszét szabdalva álltak rajta, ferrumja tele volt karcolásokkal.
- Apa, apa, mondj valamit! - esett térdre ijedten Ricky, miközben édesapját bökdöste.
- Támadás...lidérc... meneküljetek... - emelte fel esetlenül a fejét, és nézett fia szemébe, mielőtt még újra vissza bukott volna földre, erőtlenül.
Ricky dühödten kapta a lidérc felé a fejét. Ahogy Ricot néztem, éreztem, hogy egyre rosszabul vagyok. Nem bírom a vért. Hemofóbiám van, ha úgy tetszik. A térdem remegett, támogatást várva kerestem Kylie pillantását, de hirtelen az egész táj mozogni kezdett velem.

A következő, amire emlékszem, hogy nagy koppanással földet érek a hideg betonon.
Ismerős füstre ébredtem. Tudtam, hogy valaki dohányzik mellettem, de nem sikerült azonnal felnyitni a pilláim. Végül erőt vettem magamon, felültem, és körbenéztem. Nagyon homályosan láttam, de amikor végre kitisztult a kép, sikerült beazonosítanom, hogy hol is vagyok. Az ágy, amiben feküdtem, Tomone szentélyének egyik szobájában található.
A fejem lüktetett, s miközben előre dőltem, hogy megkeressem a füst okozóját, halk szipogást hallottam.
Kylie ült nekem háttal, egy széken. Hallottam, hogy sír. Az én ágyamtól pár lépésre volt egy másik ágy is, afelé fordulva pityergett.
Erőtt vettem magamon, majd felé nyújtottam a kezem, és megsimogattam a vállát.
Olyan reakciót vártam, mint a filmekben. Ő hátrafordul, majd keblére ölel, és együtt zokogunk, Isten tudja miért, mint a legjobb barátnők.
Aha, elhittem. Ugyanis Kylie azzal a lendülettel elnyomta a karomon a cigijét ijedtében, majd elhajította a kezében szorongatott papírzsepit, és villámsebességgel letörölte a könnyeit, ráadásképp pedig vissza is lökött az ágyba.
Csak akkor esett le, hogy a másik ágyban Rico fekszik, eszméletlenül.
- Te hasznavehetetlen, el sem tudod képzelni, mennyire megijesztettél! - kiabált rám.
- Te... te aggódtál értem? - néztem rá meglepetten.
- Hogyne aggódtam volna, te vadbarom! - vágta hozzám a zsepis zacskót.
- Sajnálom, ha vért látok, elájulok! - szabadkoztam szomorúan.
- Gondolhattam volna, hogy mellettetek nem lesz nyugtom. - ült fel az ágyában nyöszörögve a "szobatársam". - Nahát! Helló, Szellemlány, miújság?
- Már jól vagyok, köszönöm. - mosolyogtam.
- Hupsz, te is itt vagy, Kylie? - vigyorgott a bajtársamra idegesítően, mintha csak most vette volna észre. - Még mindig olyan apró vagy, alig vettelek észre!
Láttam Kylien, hogy akaratlanul is zavarba jön.
- Ne nézz rám ilyen vidáman, nem a fenekedre gondoltam, az még mindig hatalmas! - röhögött a saját "poénján" Rico, mire Kylie dühödten a fejéhez nyomta az első párnát, ami a kezébe akadt.
- Ott kellett volna hagyjalak meghalni, te ütődött majom! - üvöltött rá.
- Jaj, nyugi már, amíg a melleid is ilyen nagyok, semmi vész! - hallottuk meg Rico röhögésbe fulladt motyogását, mire Kylie fülig vörösödött, és egyre erősebben fojtotta volt párját a párnával.
Szerencsére Ricky még éppen időben rontott be a szobába, hogy megakadályozza a szőkeség halálát.
- Ti meg mi a francot műveltek egymással? - pislogott a kisfiuk értetlenül.
- Sajátos módon csinálunk neked kistesót! - nyújtotta ki cserfesen a nyelvét Rico, mire Kylie újra és újra megtámadta azzal a szerencsétlen párnával.
- Az kéne még! - rivallt rá Kylie, majd még utoljára, minden erejét összeszedve fejbevágta.
Ricky sóhajtott egy nagyot, majd megrázta a fejét. - Tomone üzeni, hogy gyertek vacsizni!
Kylie és én előre mentünk. A küszöbről visszanézve még láttam, ahogy Ricky szorosan átöleli az apukáját.
Az asztalhoz is együtt jöttek ki.
- Nahát, nézzenek oda, valaki sajnálatos módon túlelte a sérüléseit! - nézett az emberi alakban lévő Spirit villámokat szóró tekintettel a kötszerekkel beborított Ricora.
A feszültséget vágni lehetett volna a levegőben. Kylienak majdnem a torkán akadt a leves. Nem értettem semmit. Miért néznek ilyen gyűlölettel egymásra?
- Tomone, megtennéd, hogy fékezed az anyádat? - nézett határozottan az újdonsült edzőmre a szőkeség.
Kylienak csak majdnem, nekem viszont ténylegesen a torkomon akadt a levestészta. Hangosan kezdtem köhécselni. Anyaaa!?
- Valami baj van? - nézett rám ijedten Tomone. - Erős a leves?
- Ő komolyan az anyukád? - szaladtak ki belőlem a fékezhetetlen szavaim, mikor végre újra kaptam levegőt.
- Ezt most bóknak veszem - dőlt hátra elégedetten a székében Spirit, mire Rico akaratlanul is felröhögött.
- Mi ilyen vicces, te hurkapálcika? - nézett idegesen a szőkére.
- Igazán semmi, te múmia! - vágott vissza Rico, majd mielőtt még egymásnak mentek volna, Tomone kiszaladt a konyhába, mondván, hogy hoz egy kis feszültségoldót.
Aztán visszatért két teli üveg alkoholos itallal. Rico persze rögtön lecsapott az egyik üvegre, majd félig lehúzta, egyetlen szusszal. Lefagyva pislogtam. Ezt az alkoholistát!

A kis, ideiglenes családunk férfi tagjai beültek a tévé elé, és kifejezetten örültem, hogy Haru is barátkozni próbál. Tomone és Spirit az udvaron próbálták megtisztítani Rico ferrumját, így végre kettesben maradhattam Kylieval. Annyi, de annyi kérdésem lett volna hozzá, miközben ott ültünk a konyhában. Tökéletesen be lehetett látni a nappaliba, bajtársam éppen a két szőkét figyelte.
- Mi történt veletek? - szegeztem neki a kérdést hirtelen.
- Mindig ezt nézték - mondta halkan, erőtlenül.
- Hm? - vontam össze a szemöldököm értetlenkedve.
- Az Oroszlánkirály megy a tévében - motyogta. - Mindig ezt nézték együtt, amíg... meg nem haltunk.
- Mi történt, Kylie? - kérdeztem szomorúan. - Hidd el, nekem bármit elmondhatsz!
- Utálom, amikor iszik. Gyűlölöm, amikor részeg - mondta, a témától teljesen függetlenül. Legalábbis, akkor még azt hittem, hogy nincs köze a kérdésemhez. Láttam rajta, hogy többet nem akar mondani. Ricky odajött hozzá, és álmosan a vállára hajtotta a fejét. Kylie vette a jeleket, majd a hálószobájuk felé tuszkolta az álmos kis Rickyt, miközben búcsúzóul intett nekem egyet. Szerintem egyelőre be kell érnem ezzel a fura válasszal.